Galsai Dániel

Vélemény és vita

Egy fontos senki

Fricska. Hónapok óta egyik kezemet a másikkal fogtam le, hogy ne idézzem az Örülünk Vincent? - blogot, amely amúgy rendszeresen mérgezi a józan ész kútját

De most elengedtem az összekulcsolt kezem, mert azt hiszem itt a vég. Így fogalmaz ugyanis a – nyilván rettenetesen elnyomott – szerző: „John Lukacs volt az utolsó, a kormánnyal beszélő viszonyban lévő, jelentős magyar humán értelmiségi. Orbán Viktor »elit értelmisége« részben harmadosztályú figurákból, részben teljesen értékelhetetlen félbolond borzalmárokból áll… Egyetlen olyan ember sem maradt, akivel beszélni lehetne. A senkik és a hülyék maradtak.” Csak hogy mindenkinek világos legyen: John Lukacs Amerikába emigrált történész volt, néhány hete hunyt el. Vincent pedig egy napról-napra publikáló, eszeveszett, gyűlölködő liberális értelmiségi, aki könnyed arroganciával felmondja azt, amiért az elitista, etatista, pökhendi, belterjes, lesajnáló SZDSZ húsz évig mondott. Vincent fontos ember – ő mutatja meg, hogy kivel felesleges elvi vitát folytatni.

Kapcsolódó írásaink

Petrin László

Petrin László

Újabb Trianon fenyeget

ĀSoha nem tapasztalt, hihetetlenül erős, példaértékű egyetértés jött létre a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között 2010 tavaszán