Vélemény és vita

Irigység

A kormány hárommilliárd forinttal támogatta a budapesti Assisi Szent Ferenc Kórház új szárnyának megépítését

Az ország ellendrukkerei szerint összeomlóban lévő egészségügy ezen beruházása nyomán mostantól itt az orvosok, nővérek az eddigieknél kétszer több beteg gyógyításáról gondoskodhatnak és munkájukhoz a legkorszerűbb műszereket használhatják.

A kibővített épületrész átadásával tető alá került az Egészséges Budapest Program első új kórházépülete. A terv szerint a következő években a betegellátás színvonalának emelésére a kormány összesen hétszázmilliárd forintot injekcióz a főváros és Pest megye kórházaiba, rendelőibe.

Az egészségügy olyan bonyolult, nehezen áttekinthető rendszer, amelyet mindenhol a világon rengeteg kritika ér. De az emberi lény, tele ellentmondással, még bonyolultabb. Egyik szembeötlő tulajdonsága, hogy amíg nem fáj valami, fütyül az egészségére. Bevacsorázik zsíros ételekből, vedeli az alkoholt, láncdohányzik, stresszeli magát, miközben gyakran még egy rövid átmozgató sétához is lusta. Amikor pedig beüt a krach, az orvosoktól, a kórházi kezeléstől várja a csodát, hogy gyorsan talpra állítsák. Holott régi igazság, hogy egészségünkért negyven-negyven százalékban a génjeink, illetve az életvitelünk, a környezeti tényezők a felelősek és legfeljebb húsz százalék múlik az orvosi ellátáson. Ezért is hangzik gyakran üres hisztinek például egy önhibájából kövérré hízott ember szájából, amikor az egészségügyi rendszerre szórja a válogatott átkait.

Mostanság vannak, akik az európai parlamenti választási eredményekbe valósággal belebetegednek, eszi őket a méreg. Különféle logikai bukfenceket hánynak, hogy ne kelljen szétpukkadniuk. Egyik ilyen egymást áltató szellemi bucka hasonlít a kedvenc csapata 5-1-es vereségét ünneplő elvakult szurkolóéra, aki örömmámorban ringatja magát, hogy az övéi a kitűnő védekezésnek hála megakadályozták az ellenfél 7-1-es győzelmét. Azonban az önáltatás is árthat az egészségnek, első lépés a letargiába zuhanáshoz.

Kell, hogy legyen igazsága a több évtizedes gyógyító tapasztalatra szert tett Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  minisztere sokat gúnyolt kijelentésének, amely a tízparancsolat betartásában látja a betegségek megelőzésének egyik fontos feltételét. A Mózes kőtábláiba vésett intelmek a vallási előírásokon kívül olyan általános természeti törvényeket tartalmaznak, amelyek a napi élethez adnak eligazítást. Például a tizedik parancsolat óva int az irigységtől.

Hogy meg lehessen szabadulni az irigység táplálta kóros, önpusztító gyűlölettől, szükség lehet az emelkedett gondolkodás varázslatára. Márpedig Márai szerint csodák nélkül nem lehet élni. A csoda bekövetkezéséhez a haladó ellenzéki erőknek talán érdemes lenne Assisi Szent Ferenc imáját idézgetniük: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni.” Amennyiben valaki netán e fohásszal sem képes enyhíteni az őt fogva tartó eszeveszett gyűlölet kínjain, mentális egészsége visszanyeréséhez forduljon kezelő orvosához vagy gyógyszerészéhez.

Kapcsolódó írásaink

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Középpontban a családok

ĀA családok támogatásának költségvetése lesz a jövő évi, ugyanis minden eddiginél több pénz jut erre a célra, és ez kiegészül a gazdaságvédelemmel, az ország védelmével és a közbiztonság erősítésével

Lóránt Károly

Lóránt Károly

A háttérhatalom szerkezete

ĀHa változást akarunk, akkor azt először szellemi téren kell elkezdenünk, mint ahogy a kínai közmondás is tartja: ha a tigrist le akarjuk győzni, először gondolatban kell győznünk

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom