Vélemény és vita

Európa bizonytalan jövője

Hogy a világ bizonytalan, nehéz lenne vitatni, nem utolsó sorban azon politikusok miatt, akik Nagyszebenben összegyűltek

Az erdélyi Nagyszebenben gyűltek össze az unió vezetői a múlt héten, hogy a román elnökség és az uniós választási kampány végnapjaiban irányt mutassanak Európának, és ehhez Juncker egy nyolcvanoldalas dokumentumot is készíttetett Európa 2019 májusában, felkészülve egy egységesebb, demokratikusabb unióra egy növekvően bizonytalan világban címmel.

Hogy a világ bizonytalan, nehéz lenne vitatni, nem utolsó sorban azon politikusok miatt, akik Nagyszebenben összegyűltek. Az említett terjedelmes dokumentum a politikusoktól megszokott, saját tevékenységüket méltató dicsekvéssel, ez esetben Juncker 2014–2019-es elnökségének méltatásával kezdődik. Megtudhatjuk, hogy a munkanélküliség csökkent, a foglalkoztatottság növekedett, az uniós gazdaság fellendült, az illegális bevándorlás a 2015. évinek a töredékére esett vissza.

A statisztikáról nem hiába mondják, hogy olyan, mint a bikini, sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja, különösen, ha azt el is akarják takarni. A statisztikákban mindig lehet találni meghatározott szempontok szerint kedvező vagy kedvezőtlen adatokat, nem kell őket hamisítani, elég célzottan összeválogatni. A gazdasági fellendülést tekintve például azt is ki lehetne emelni, hogy a 2008-ban kitört válság után az unió gazdasági fellendülése sokkal gyengébb és hosszabban tartó volt, mint az Egyesült Államokban, noha a válság onnan indult ki. Ha – mint szokás – az adatokat felbontjuk az eurózóna és az unió egészére, kiderül, hogy az eurózóna sokkal rosszabbul teljesít, mint az azon kívül eső, főleg közép- és kelet-európai tagállamok. Mindez persze azért van, mert – szemben az uniós vezetők ígéreteivel – az euró bevezetése nem segítette, hanem gátolta a fejlődést.

Ez a perspektíva egyébként világos volt az euró bevezetése előtt is. Ahogy az e tekintetben örök klasszikusnak számító Milton Friedman még jóval az euró bevezetése előtt, 1997-ben a Wall Street Journalnak nyilatkozta: „Már hosszú idő óta az a véleményem, hogy az euró hátrányai meghaladják az előnyeit. Az eurózóna potenciális tagjai sem elegendően rugalmas bérekkel és árakkal, sem elegendően mobil munkaerővel, sem pedig megfelelően hatékony pénzügyi kompenzációs mechanizmussal nem rendelkeznek, amelyek kompenzálhatnák a rugalmas valutaárfolyam elvesztésének hatását. A valószínű eredmény az lesz, hogy az övezetben az egyes országokat eltérő módon érintő külső hatások, amelyeket az árfolyamok megváltoztatásával könnyedén kezelni lehetett volna, megosztó politikai vitákká alakulnak át, és az egyes országok közötti politikai feszültségeket fogják növelni… A politikai egyesülés megteremtheti a pénzügyi unió feltételeit, de egy nem megfelelő feltételek mellett bevezetett monetáris unió a politikai egyesülési folyamat akadálya lesz.”

Milton Friedman előrejelzése pontosan bevált (mást persze nem is lehetett várni), és ez az egyik oka az unió bizonytalan jövőjének: az eurózóna működésképtelensége, amelyet politikai okokból (integráció megvalósítása) mégis erőltetnek. Juncker azzal dicsekszik, hogy megakadályozta a „Grexitet”, vagyis Görögország kiválását az eurózónából, holott már belépnie sem lett volna szabad. Általában elmondható, hogy közös pénzt annyira különböző országok számára, mint az unió tagországai, nem lehet bevezetni. Erről szól az optimális valutaövezetek elmélete, ami lerágott csont a közgazdaságtanban.

A dicsekvés egy másik példája a Törökországgal megkötött egyezmény a migránsok visszatartásáról, ami nagyon jó, csak kissé későn került rá sor. Ha Magyarország nem építette volna meg (vagy netán megszüntetné) a kerítést, akkor az osztrákokra és rajtuk keresztül Nyugat-Európára is sokkal nagyobb nyomás nehezedne, de erről a Juncker-féle értékelésben nem esett szó. A bevándorlás, annak kezelése, illetve a már bevándoroltak integrálásának lehetségessége a másik bizonytalansági tényező, amely azonban méretében, jelentőségben és időbeli kifutásában minden más bizonytalansági tényezőt meghalad, de Juncker erről sem szól.

A demográfiáról a Junker-anyagban annyi olvasható, hogy alacsony a születési ráta, a népesség elöregszik (ami nehézséget jelent majd az egészségügyi és a jóléti ellátórendszerek számára), ezzel szemben más térségek, különösen Afrika népessége gyorsan nő, ami növekvő migrációs nyomást jelent Európára. Még véletlenül sem merül fel olyan gondolat, hogy nem lehetne-e Európa katasztrofális demográfiai mutatóin változtatni.

A dokumentum különösen nagy súlyt ad a kommunikációs kihívásnak, amelyből az összesen három fejezetből egyet szentel. Alapgondolata az, hogy a média szabadsága és pluralizmusa, ahogy azt Alapjogi Charta 11. paragrafusában megfogalmazták, az unió egyik sarokpontja. Ezzel kapcsolatban a dokumentum szerint az a probléma, hogy a brüsszeli híreket a helyi kommentálók eltorzítják, nemzeti szemüvegen keresztül nézik. Ez ellen úgy kívánnak a jövőben védekezni, hogy még nagyobb támogatást kapnak azok az újságírók, akik hitelesen, európai (értsd: brüsszeli) szempontból közvetítik az információkat, továbbá teret kapnak a nemzeti vezetőket bevonó viták, amellyel egy igazi európai kommunikációs teret kívánnak biztosítani. Emellett természetesen harcolni kívánnak az álhírekkel szemben is, mégpedig úgy, hogy független tényellenőrök és tudományos kutatók hálózatát hozzák létre, akiknek az lesz a feladata, hogy feltérképezzék a nemzeti dezinformációs központokat, és korai figyelmeztetést juttassanak el Brüsszelhez, hogy az az álhírekkel idejekorán szembe tudjon nézni.

A dokumentum talán legmeglepőbb része az Európai Bizottság egy 2017-es anyagára való visszautalás, amelyben az unió jövőjére vonatkozólag öt forgatókönyvet vázoltak fel a szabadkereskedelmi övezettől a föderális államig, és amellyel kapcsolatban ezerhatszáz vitát tartottak, és nyolcvanezer embert kérdeztek meg. Kétlem, hogy az olvasó sokat tudna az öt alternatíváról (bár volt szó róla a hazai sajtóban), de különösen nem a viták eredményeiről, amelyek engem is nagyon érdekelnének, bár gyakorlatból tudom, az előre gyártott kérdőívek összeállítói a válaszokat is „előre gyártják”. A felmérés eredménye helyett a Juncker-dokumentum mindössze egy Eurobarometer-felmérést csatol, miszerint az embereket manapság a bevándorlás érdekli a legjobban (40 százalék), emellett minden más, a terrorizmus, a gazdasági helyzet, a klímaváltozás eltörpül a maga egyenként 15–20 százalékos fontosságával.

A Juncker-dokumentumhoz képest a nagyszebeni összejövetelről kiadott közös közlemény semmitmondó általánosság, kivéve talán azt a részt, amelyben deklarálják: „Mindig közös megoldásokat fogunk keresni, a tisztelet és megértés szellemében figyelve egymásra”, ami – a tények ismeretében – nevetséges is.

A közös közlemény emlékeztet Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című meséjére, amelyben a gyermek herceg arra kéri az írót, hogy rajzoljon neki egy bárányt, ami azután sehogy sem tetszik a kis hercegnek egészen addig, amíg a bárányt egy dobozba nem teszik. Itt a sorrend fordított, a bárány eleve a dobozban van, így mindenkinek tetszik, abban a pillanatban azonban, ahogy felbontják a dobozt, mindenki fintorogni fog, kinek ez, kinek az nem fog tetszeni rajta. Ki ne értene egyet például az országok közötti szolidaritással, egészen addig, míg az nem a migránsok kötelező betelepítését versus az uniós támogatások egy részének megvonását jelenti. Ez a közös beszéd jól hangzik egészen addig, míg mondjuk, az Oroszországgal való viszonyra vagy az amerikai külpolitika támogatására nem terelődik a szó. Macron is, Merkel is a további integráció híve, de amit Macron ért rajta (az államadósságok közös kalapba tételét), azt a németek sohasem fogják támogatni, hiszen az ő pénzük bánja. Hasonlóképpen, amit a németek integráción értenek, az a befolyásuk további növelése, ami miatt egyesek már angolosan távoznak az unióból.

Ugyanakkor az európaiak, a lakosság és a politikai vezetők is szükségét érzik valamiféle együttműködésnek. Emlékezzünk, a római szerződés jól működött, mindegyik tagország jól járt vele, a bajok a maastrichti szerződéssel kezdődtek. Nem lenne itt az ideje, hogy a rosszul begombolt mellényt amúgy deákosan kigomboljuk, és begomboljuk ismét, de most már helyesen? Akkor talán a jövő bizonytalansága is mérséklődne.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Szakmai ártalom

ĀFricska. Mint a mélytengeri búvárnak a keszonbetegség, bányásznak a szilikózis, olyan a magyar ellenzéki médiának az izzadtságszagú önigazolás

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Marad az ötödik sebesség

ĀAz elmúlt években végrehajtott költségvetési és monetáris politikai fordulat fenntartható növekedési, felzárkózási pályára állította a magyar gazdaságot

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom