Abszurdból sikertörténet

Kicsit olyan ez, mintha egy nagyon hosszú regényt felcsapnánk a közepén, és azt mondanánk, itt az eleje, de a magyar–amerikai kapcsolatok története nem tegnap kezdődött, és nem holnap ér véget.

Legtalálóbb talán egy új fejezetről beszélni, de annak sem kezdete, inkább csúcspontja ez a találkozó. A fejezet nyitósora pedig valahogy úgy szólt: megválasztották Donald Trumpot amerikai elnöknek.

Az Obama-érában méltatlanul elhanyagolták Közép-Európát, és Magyarország különösen nem volt az akkori washingtoni csapat szíve csücske, már csak abból az okból kifolyólag sem, hogy jobboldali kormány vezette (és vezeti). Teljesen mindegy, mi éppen a tiltakozó jegyzék szövege, a Demokrata Párt szemében ennél nagyobb bűn kevés van.

Aztán a politikai szelek megváltoztak, és a Republikánus Párt kerekedett felül. Azt, hogy Trump elnöksége hosszú távon végül pozitív vagy negatív hatású lesz, majd visszatekintve eldöntik az amerikai szavazók, de az bizonyos, hogy a magyar diplomácia szempontjából előnyös volt, és rögtön olvadni kezdett a jég a befagyott magyar–amerikai kapcsolatokon.

Persze nem mindenki örül ennek a találkozónak. Magyar ellenzéki oldalon többen remélték, hogy a „szőnyeg szélére állítják” a magyar miniszterelnököt, és akadt olyan is, aki megragadta az alkalmat arra, hogy kifejezze vágyát arra, hogy lezuhanjon Orbán Viktor repülőgépe. Előbbihez bárkinek joga van, csak nem volt túl reális elképzelés, utóbbi meg egyszerűen csak undorító, politikai oldaltól és világnézettől függetlenül.

Hogy fegyvervásárlás és földgáz áll-e a találkozó hátterében vagy a migráció és a keresztények védelme? Valószínűleg mindkettő. Nincs értelme azt hinni, hogy valamelyik ne játszana fontos szerepet. Az Egyesült Államok nem egy jótékony angyal, és a Kínával folytatott gazdasági versenyben nagyon is fontos számára, hogy pörgesse az exportját. Ráadásul Magyarország korábban már választotta hadiipari befektetésnél a német és a svéd ajánlatot is, amit Trump mostantól mindenképpen szeretne elkerülni, nem is beszélve a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezésről. Hogy fognak-e kérni tőlünk dolgokat? Persze, de cserébe előnyös ajánlatokat kell tenniük, erről szól az üzlet, amiben az Egyesült Államoknak azt is el kell fogadnia, hogy ha nem kész engedményeket tenni, akkor lesz más hatalom, amelyik megteszi helyette üzletben és politikában egyaránt. Az illegális migráció és a keresztények védelme ugyanakkor aligha lehet vitás ügy a két kormány között, és a politikák hasonlósága világnézeti rokonságot is rejt, amire a két ország tud majd építeni.

Orbán Viktor látogatása a Fehér Házban nem valamiféle könyöradomány, a magyar kormány megdolgozott érte, és nem a végcél, hanem egy fontos állomás. Egy jelzés, hogy Washingtonban úgy gondolják: „figyelünk rátok, meghallgatunk titeket”. Ez persze még nem jelenti azt, hogy eljött a Kánaán, hanem csupán lehetőségeket, amikkel igyekeznünk kell élni.

Mondjuk úgy: a csillagok állása kedvező számunkra, amit a magyar diplomácia kitartó munkája Magyarország javára fordított, és igyekszik tovább ütni a vasat.

Új fejezet nyílt Trump megválasztásával, és elértük a rész egyik csúcspontját, de „the show must go on”, a történetet tovább kell írni, és talán most már nem egy örkényi abszurdba hajló példabeszédet akarnak belőle kerekíteni Washingtonban, mint az Obama-kormány idején, hanem egy diplomáciai sikertörténetet.