Vélemény és vita

A lengyel iránytű nem Marrákes felé mutat

A sajtóban gyakran felbukkan a kajánkodás, miszerint a kormányzó Jog és Igazságosság V4-ekhez igazodó migránsellenessége kirakatpolitika, miközben a hátsó ajtót nyitva tartja a bevándorlók előtt

Egy ideje mind többet hallani arról, hogy Lengyelországban növekszik a bevándorlók száma. Legtöbbször az ukránokat emlegetik, akikről – a 2010 óta publikált hivatalos adatok szerint – annyit lehet tudni, hogy több mint félmillióan vannak, legalábbis a regisztráltak száma ennyi. Egyes becslések másfél-kétmilliós tömegről beszélnek, amelynek jelentős része nem hivatalosan, „feketén” dolgozik az országban. Munkát pedig különösebb gond nélkül találnak, mivel a Visztula mentén is egyre fokozottabban jelentkezik a munkaerőhiány. Részint abból fakadóan, hogy csaknem két és fél millió lengyel külföldön vállalt munkát – ebből 2,1 millióan Európában, a többi a tengerentúlon –, másrészt pedig abból eredően, hogy bizonyos szakterületeken és munkahelyeken (takarítás, gyermekfelügyelet, segédmunka, betanított munka, mezőgazdaság) alig találni hazai munkavállalót.

A legnagyobb gondban azok a logisztikai és termelő vállalkozások vannak, amelyeknek fizikai munkásra van szükségük. Az ukránok jobbára ezeket a helyeket célozzák meg. Nem túl jelentős részük próbálkozik továbbállni nyugatra, legtöbbjük inkább marad. Az ok: a két nyelv közelállósága miatt kevesebb nyelvi nehézséggel szembesülnek, és közelebb maradnak otthonukhoz, könnyebben haza tudnak látogatni. A lengyel kormányzat toleránsan kezeli őket, mivel érvet is kínálnak az EU-val folytatott, Magyarország esetéhez hasonló, a menekültek elosztásáról, illetve a bevándorlók befogadásáról szóló vitákban. E mögött természetesen az is ott áll, hogy rokon kulturális környezetből érkeznek, vallási hátterük is a kereszténység egyik válfaja, ami könnyebb integrációs folyamatot feltételez. Hasonló megfontolásból készül a lengyel kormány szerződést kötni a Fülöp-szigeteki Köztársasággal, aminek alapján munkavállalók jöhetnek az országba a szintén katolikus többségű országból.

Mind nagyobb szükség is van a munkaerőimportra, mivel 2018-ban már negyedmillió fölé nőtt a betöltetlen munkahelyek száma, aminek híre meglepően messzire eljut a világban. Bizonyítja ezt, hogy évről évre növekszik az Indiából, Nepálból, Bangladesből és a bengáli térségből érkezők száma. Nepálból 2015-ben még csak 596-an, míg 2018 első felében már majdnem tízezren bukkantak fel, ezzel maguk mögé utasították az Indiából, Bangladesből és a Fülöp-szigetekről jelentkezők számát.

A migrációval foglalkozó kormányzati portál szerint 2016-ban 1,7 ezer indiai állampolgár kapott munkát Lengyelországban, egy évvel később négyezren, 2018-ban pedig már csaknem nyolcezerre emelkedett a számuk. Főként 20–40 év közötti férfiak érkeznek, a jövevényeknek csak egynegyede nő.

A lengyel munkaadók dicsérik őket szorgalmukért, precizitásukért, békés mivoltukért. Figyelemre méltó, hogy a hindu vendégmunkások soraiban alig találni muzulmánokat. A lengyel hatóságok tagadják, hogy valamiféle vallási szelekciót alkalmaznának, a jelentkezők döntő többsége mégis a hinduizmus híve – mintha valahonnét tudnák, hogy így könnyebben adaptálódnak, mintha muzulmánok lennének.

A lengyel sajtó értesülései szerint Indiában mintegy huszonötezren várnak a beutazás lehetőségére.

Messze nem olyan arányban, mint a nyugati nagyvárosokban, de a lengyel főváros és nagyobb városok utcáin egyre gyakrabban találkozhatunk sötétebb bőrszínű emberekkel. A legális bevándorlás adatai nyilvánosak, az illetékes hivatal honlapján hozzáférhetők. Legálisan és illegálisan immár majdnem kétmillió ukrán dolgozik Lengyelországban. De – meglepőnek is nevezhető módon – az EU más tagországaiból is mintegy tízezren érkeztek, Fehéroroszországból csaknem ugyanennyien (2016-hoz képest majdnem százszázalékos a növekedés), Indiából a bevándorlók nyolcezren, Vietnamból hat és fél, Kínából hatezren jöttek. Érdemes megjegyezni: a kérelmek döntő többsége (csaknem kilencven százaléka) hároméves átmeneti időszakra vonatkozik és munkavállalási szándékkal kapcsolatos. Az „import” munkaerő legnagyobb felvevője az építőipar, valamint a szállítási és a raktározási szektor, de jelentős a kínálat varrodák és csomagolóüzemek részéről is. A kínálat közös jellemzője hasonló, mint bárhol a világon, ahol vendégmunkásokat alkalmaznak: alacsony bér és nem túl magas képzettséget igénylő munka. A havi fizetések bruttó 2,5–3,5 ezer złotyt, azaz 200-280 ezer forintot tesznek ki.

Napjaink Lengyelországot járó turistáinak óhatatlanul szemébe tűnik, hogy a nagyvárosokban lépten-nyomon törékeny alkatú, kreol bőrű kerékpárosok nyomják a pedált, jókora hátizsákjaikon UBER–EATS-logóval, szemüket a navigációra állított okostelefonokon tartva. A főként indiai térségekből érkezett fiatalemberek éttermekből szállítanak házhoz megrendeléseket, jobbára úgy, hogy alig beszélnek pár szót lengyelül. Soraikban sok a diák, aki tanulni jön Lengyelországba: számukra fontos, hogy egy uniós országban szerezhetnek magasabb képzettséget, jóval olcsóbban, mint a nyugati tagországokban. Az egyik legjobb munkahelynek az említett ételfutár-hálózatot tartják, ahol rugalmas a munkaidő, és akár huszonöt złotyt is megkereshetnek óránként. Ám ez csak egy vékony szelete a lengyel utcákon felbukkanó egzotikumoknak. Egy másik, ugyancsak mind feltűnőbb jelenséget már egyáltalán nem törékeny alkatú, hanem viszonylag jól öltözött, hangoskodó, magabiztos, muzulmán mivoltukat cseppet sem titkoló fiatalok csoportjai alkotnak, akikkel jobbára a városok központi, elegánsabb negyedeiben találkozhatunk, nemegyszer uralva némely kávéház teraszát. Státuszuk legalábbis kérdésesnek tetszik, egyáltalán nem úgy festenek, mint akik építkezéseken dolgozzák kérgesre
a tenyerüket.

Mint ahogyan azokról sem feltételezhető a vendégmunkási státusz, akik nemcsak a főváros és más nagyvárosok utcáin, hanem – mint e sorok szerzője tavaly augusztusban Zakopanéban személyesen tapasztalhatta – a népszerű üdülőhelyeken sétálgatnak ráérősen. Igen tehetősnek látszó muszlim családok ballagnak a promenádokon, elöl a férfi, mögötte két-három nő, seregnyi gyerek. Be-betérnek a legelegánsabb üzletekbe, és nem csak nézelődni. A férfiakon, gyerekeken kizárólag világmárkás ruhák, cipők. Hogy a nők mit viselnek a már „nyugatosított”, az arcot takaró fátyol, a nikáb nélküli hidzsáb vagy csador alatt, természetesen nem tudható, de a földig érő ruhanemű nemes anyaga, kivitele utalhat rá. Akadnak fiatal lányok is: általában kettesével, hármasával járnak, némelyikük már „európaizált” annyira, hogy nem takarja el a haját kendővel, kezükben okostelefon, pillantásaikkal kizárólag annak képernyőjét vagy egymást illetik, a helybeliekkel kerülve a szemkontaktust. Mindannyiuk viselkedéséből azonban kitetszik, nem turisták, hanem már „itteniek”. Sajtóértesülések szerint e tehetősek szemé­lyében hasznos befektetőkről van szó. Kérdés, hogy az előbb említett muzulmán ifjakkal vajon milyen a kapcsolatuk – erre a médiában sem lelni választ.

Ugyancsak a sajtóban gyakran felbukkan a kajánkodás, miszerint a kormányzó Jog és Igazságosságnak (PiS) a V4-ekhez igazodó migránsellenessége csak kirakatpolitika, miközben a hátsó ajtót csendben nyitva tartja a bevándorlók előtt. Ismerős megközelítés ez honi médiafelületekről is. Odáig persze nem viszik el a gondolatot sem ott, sem itt, hogy ha így lenne, azzal mind Orbán, mind Kaczyński hatékonyan érvelhetne Brüsszelben. Szó sincs tehát holmi „árulásról” – a migráció kérdésében a varsói kormánytábor álláspontja változatlan –, mind­össze a gazdasági jellegű migráció folyamatának szigorú ellenőrzése a cél. És vitathatatlan tény: az olcsó munkaerő iránti igény minden jel szerint növelni fogja az Európán kívülről eredő migráció volumenét. S ami ezzel jár, előbb-utóbb megjelenhetnek az eltérő kulturális háttérben gyökerező konfliktusok. Ez is a PiS politikáját igazolja: maximálisan ellenőrzés alatt kell tartani a folyamatot, a haszonelvűség nem uralkodhat el a biztonság kárára.

Lengyelországban tagadhatatlanul munkaerőhiány van, mintegy 2-2,5 millió munkáskéz hiányzik, szinte pontosan annyi, amennyit az elmúlt egy-másfél évtizedben gazdasági okok miatt emigrált lengyelek száma tesz ki. Kaczyński kormánya nem feledkezett el azokról, akik tervezik a visszatérést hazájukba. A nemzeti „hídprogram” az állami politikával karöltve kedvező feltételeket kínál új vállalkozások beindításához, fiatalok alkalmazásához, és család- és lakhatási támogatásokat is előirányoz. Célja, hogy előnyös körülményeket teremtsen a külföldről hazatérő családoknak és szakembereknek, akik az emigrációban szerzett tőkéjüket otthon szeretnék kamatoztatni. A program sikere azonban majd csak évek leforgása után lesz mérhető, addig is valamit valahogyan lépni kell. Varsó, mint említettük, a megoldás keresésében nem riad vissza attól, hogy nyisson a földrajzilag ugyan távoli, de kulturálisan az európai hagyományokhoz közel álló népek felé, mint például az említett Fülöp-szigetek irányába, ahol a többség katolikus keresztény.

A lengyel iránytű tehát semmi esetre sem mutat Marrákes, illetve a „multikulti” felé. Amit pedig a turisták látnak a lengyel utcákon, az remélhetőleg csak érdekesség, a mindennapokat színesítő egzotikum marad.

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Van élet, vagy nincs élet?

ĀGyurcsányné Dobrev Klára éppen ez idő tájt lelte meg magában a politikust, aki alkalmas arra, hogy a végtelenül igazságos unióban hirdethesse az igét. A hazája ellen

László Tamás

László Tamás

A Magyar Falu Program margójára

ĀA Magyar Falu Program a kormány egyik legfontosabb törekvése, mert sok száz magyar falu helyzete valóban aggasztó

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom