Vélemény és vita

Timmermans, a balfék

Néhány európai politikus súlyos választási lázban ég. Ez némiképp magyarázatot adhat valószerűtlen cselekedeteikre

álláspont

Frans Timmermans, az európai szocialisták csúcsjelöltje szombaton Magyarországra jön, és mint az általa erősen patronált Ujhelyi István szocialista EP-képviselőjelölt bejelentette, televíziós vitát akar folytatni az Euronews kamerái előtt Orbán Viktorral. A balliberális médiumok mindegyikét beterítette ez a hír.

Ujhelyi és patrónusa az utóbbi néhány évben sokszor megsértette Magyarországot, a magyar embereket és a magyar miniszterelnököt. Volt itt nácizás, diktátorozás, fasisztázás, korrupciózás, patkányozás és a legfőbb, értelmezhetetlen vádjuk, miszerint itt nincs jogállamiság. A magyar kormány minden erejével a fékek és az ellensúlyok megszüntetésére törekszik – állítják. Talán ez a legnagyobb tévedésük Timmermanséknak, hiszen annyi Ujhelyihez hasonló balfék van itt nálunk meg Európa-szerte, hogy az csoda.

Az európai szocialista csúcsjelölt (miféle csúcs ez?…), aki annyit azért megérdemel, hogy megismerjük teljes nevét: Franciscus Cornelis Gerardus Maria Timmermans, holland ember. Nem igazán érthető, hogy az európai szocialisták csúcsaként miért kellene vitáznia neki a magyar miniszterelnökkel. Az őt az EP-be juttató párt, a Holland Munkáspárt a maga nyolc százalékával törpepárt, azaz semmilyen mesterkedéssel nem mérhető a Fidesz ötvenkettő-hatvankettő százalékos támogatottságához. Nincsenek egy súlycsoportban.

A Fidesz 2010 óta megnyert, háromszor kétharmados parlamenti többséget jelentő győzelme után mi dolga lenne egyáltalán egy Timmermans-féle, évek óta viszályt keltő, tragikomikusan kicsiny támogatottságú politikussal?

A hollandus későn vette észre, hogy ezzel a húzással lábon lőtte magát. Erőszakos vitatkozhatnékja annak a beismerése, hogy Orbán Viktor az európai politika egyik legfontosabb vezető, megkerülhetetlen szereplője. A magyar kormányfő a választást soha nem nyert, többszörösen bukott holland embernek és udvartartásának ezt válaszolta: „Nem volna helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber Spitzenkandidat urak választási kampányába.”

Két héttel ezelőtt, Matteo Salvini látogatásakor – aki Olaszországban és Európában egyre nagyobb támogatottságot tudhat magáénak – Orbán Viktor világosan elmondta, erősen unjuk már, hogy apró pártok oktassanak ki olyanokat, amelyek nagy választói támogatást kaptak a saját országukban. Salvinivel, majd később az osztrák Heinz-Christian Strachéval egyetértésben kijelentette, új fejezetre van szükség Európában.

Ami pedig a folyamatos hazaárulásban lubickoló balliberális magyar ellenzéket illeti, még két hétig ugrálhat, magát ismét népszerűnek gondolva. Ők azok, akik beteljesítik Andy Warhol, az amerikai poppápa sokat idézett jóslatát: öt perc világhírnév mindenkinek jár. Warhol szülei a magyarországi Mezőlaborcból vándoroltak ki Amerikába. Ruszinok voltak, így Warhol génjeiben sok minden más mellett ott lapultak a közép-európaiság közösségmegőrző elemei.

Ezek hiányoznak a mai magyar ellenzékből. Nem elég, hogy olyan buták, mint Kunhalmi Ágnes és Bangóné B. Ildikó, annyira nőietlenül erőszakosak, mint a Szabók, Rebeka és Tímea meg Szél Bernadett, illetve olyan tudálékosan, ám roppant tudatosan dolgoznak hazájuk érdekei ellen, mint Niedermüller Péter, még az örökmozgót demonstráló, bukott miniszterelnök Gyurcsány Ferenc pártját is a főnök feleségéről nevezték el: Dobrev (Demokratikus) Klára (Koalíció).

Így dekáznak a DK-sok és vazallus ellenzéki társaik. Egészen addig, míg észbe nem kapnak, hogy már régen lejárt a számukra kiszabott warholi idő.

Kapcsolódó írásaink

Csizmadia László

Csizmadia László

Ketrecharcosok

ĀTanuljunk a 2002 és 2010 közötti, az ország lerongyolódását előidéző kormányzásból. Aki most a bevándorlás mellett kampányoló és a múlt gazdasági fájdalmait okozó pártokra szavaz, nem érti, hogy kutyából soha nem lesz szalonna

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Fejétől bűzlik a hal

ĀBevett szokás, hogyha egy ismert személyiség elérkezik pályafutásának, netán életének végéhez, akkor díjakat adnak neki

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom