Vélemény és vita

Szabadság vagy egyenlőség

A szociálliberalizmust álmodó értelmiség mindig és mindent megígért az elmúlt száz esztendőben: az egyenlőséget, a szabadságot és néha a testvériséget, bár utóbbival általában nem tudtak mit kezdeni

Majd miután összerakták a fából vaskarikát, rohantak is a baloldali, szocialista és a liberális értékek közt egyensúlyozó „progresszív” pártokhoz, hogy ugyan jelenjen már meg minden agyszüleményük a politikai programjukban. Sokszor így is lett, és kialakultak a balliberális „centrumpártok”. Ha körbenézünk az európai pártok háza táján, bizony ma, az uniós választások apropóján is ezt látjuk. De az elhangzott nagy társadalomfilozófiai ígéretek (mint mindig és most is) előbb-utóbb elméleti és gyakorlati zsákutcába jutnak. Mert a szabadság végtelen és korlátlan növelése az egyenlőséget károsítja meg.

Minél inkább tágítjuk az egyének autonómiáját (ahogy a liberálisok követelik ma is), miközben az érték- és normahordozó közösségeket lebontjuk, annál inkább egyenlőtlenné válnak az emberek. A szabadság egy atomizált versenyhelyzetben az egyenlőség ellen működik. Leginkább akkor, ha a gazdasági dimenziót szemléljük. A szegénynek született ember egy atomizált társadalomban, ahol a szabadság és az egyén autonómiája abszolutizált, még szegényebbé válik. A fő ok a liberálisok nagy eszménye: a szabad és korlát(ozat)lan verseny.

A szabadelvű gondolkodók szerint a magántulajdon és a gazdasági szabadság szentsége elengedhetetlen része az igazságos társadalmi működésnek. De az igazság ott sérül, ahol a magántulajdon szabadsága mellett a gazdasági cselekvés szabadsága is abszolúttá válik. Ahol senki és semmi nem avatkozik közbe az egyenlőség kialakításáért. Az anyagi javak elosztása nem igazságos, ha az egyre nagyobb tulajdonnal rendelkezők szabadsága nincs korlátozva.

A gazdaságban érvényesülő korlátok nélküli szabadság azonban az egyenlőséggel ellentétes mozgásba lendül. Fel kell hát adniuk a liberálisoknak a francia forradalom jelszavait? Szabadság, egyenlőség, testvériség? Nem. Pontosan ebben a kérdésben szakad először ketté a liberalizmus. Az egyik irányvonalat, a neoliberalizmust nem nagyon zavarja ez a tény. Sőt az egyenlőség és a társadalmi igazságosság elveit ki is veti a liberalizmus rendszeréből. Míg a másik irányvonal, az egalitariánus út – felismerve a problémát – cselekvési korlátokkal vagy az újraelosztásban rejlő lehetőséget felhasználva kíván változtatni ezen. Az ide tartozókat nevezzük ma balliberális értékeket valló centrumpártoknak. Igazságos-e „egyenlőségeset” játszani mindenhol? – vetődik fel a kérdés. Az egész mögött egy társadalmilag rosszul értelmezett igazság- és egyenlőségfogalom áll. A szociálliberális elvek szerint egy versenyalapú piacgazdaságban meg kell teremteni az egyenlőségre törekvés minimumát. Eszerint igazságos az, ha annyit mindenki megkap a közösből, amennyi a megélhetését biztosítja. Azaz az újraelosztó rendszerben preferálni kell a lemaradókat: a szegényeket, a munkanélkülieket, a gyermeket nevelőket, a fogyatékkal élőket. Bár megjegyzem, magát az anyagi egyenlőtlenséget a neoliberális elvtársaik által kiagyalt szabadpiaci verseny és az erre épülő fogyasztói társadalom teremti meg. De ha már ilyen világot kaptunk, akkor elfogadható az a fajta igazságértelmezés, amely anyagilag egyenlősíteni akar. Azaz a gazdagoktól többet vesz el, a szegényeknek és a hátrányos helyzetűeknek többet ad vissza a javakból. Elvileg.

Az egyenlőség kérdése azonban nem csupán az anyagi tulajdon kérdésében merül fel, hanem a társadalom összes alrendszerében. És a problémák itt láthatók leginkább. A liberalizmus által folytonosan növelt cselekvési szabadságok köre és mértéke ugyanis társadalmi egyenlőtlenséghez vezet. Az egyén autonómiájának korlátok nélküli tágítása az emberi együttélésben igazságtalan egyenlőtlenséget okoz. Az ezt kiegyenlíteni kívánó egalitárius iskola (politikai formációja a szociálliberális mozgalom) viszont a pozitív diszkrimináció csapdájába esik, illetve erőszakos ténykedése során nem számol az „emberi rossz” létezésével.

A pozitív diszkrimináció, amely a rossz kiindulópont miatti egyenlőtlenséget hivatott kijavítani, a kevesek hazug igazsága és a sokak létező igazságtalansága. Az erkölcsi rosszat pedig tovább növeli mind az autonómia kiterjesztése, mind a rossz emberek egyenlő elbírálási elve, esetleg további pozitív megsegítése, a „hátha ettől jobbá válik” illúziója.

Kapcsolódó írásaink

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Partnerek

ĀNem túl régen egy hétvégi zágrábi kiruccanásom során elvetődtem a Britanski téri bolhapiacra

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom