Jakobinus algoritmus

Később majd az évek és a tapasztalat csendesítik a harsány magabiztosságot, szelídítik az ítélkező hajlamot, és a problémák komplex megértésére ösztönöznek. Legalábbis jobb esetben. De tizenöt évesen a határok feszegetése, a mindent mindenkinél jobban tudás természetes, ahogy az is, ha az ember úgy hiszi, hogy a felnőttek által túlbonyolított világ minden problémáját egy huszárvágással meg tudná oldani. Egészen más a helyzet azonban, ha ez a tizenöt éves kamasz nem gyerek, hanem technológiai monopóliummal bíró gigavállalat. Amely kétmilliárd felhasználójával a világ legnépesebb országa lehetne; amelynek segítségével nemcsak bulit lehet szervezni, de forradalmat is, amellyel választásokat lehet nyerni és veszíteni, s úgy általában, amellyel a világ materiális értelemben szerencsésebbik felének a világképe, kis túlzással, gombnyomásra formálható.

Nyitottság, sokszínűség, tolerancia: fontos, hasznos értékek, amelyeket vall a Facebook, még akkor is, ha alapvetően a globalizáció alapeszményéről beszélünk, amely egy új – sorban a negyedik – ipari forradalom gazdasági előnyét szolgálja. A Facebookot és a Twittert egy időben divat volt a demokrácia letéteményeseként ünnepelni, legalábbis Nyugaton, naivan vagy álnaivan figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az értékek imperializmusa mindig az érdekek szálláscsinálója. Ott volt például az „arab tavasznak” nevezett őrület, amelyről egyébként minden erőmmel igyekszem elhinni, hogy spontán forradalmak sorozata volt, és nem a nyugati titkosszolgálatok voltak ennyire felelőtlenek és ekkora pancserek egyszerre. Persze bő hat-hét éve még nem lehetett biztosra venni, ami ma már nyilvánvaló: hogy a félig vagy éppen semennyire sem demokratikus, de rendezetten és kiszámíthatóan működő rezsimek vezérei­nek helyébe nem az a három szem, brit egyetemeken végzett sportzakós politológus lép majd, aki az emlegetett nyugati alapértékeket példásan felmondta a CNN meg a BBC utazó riportereinek, hanem pont azok a sivatagi barbárok, akiknek a brutális törzsi erőszakrendszerétől – kisebbik rosszként – éppen a sokat kárhoztatott vezérek óvták hazájukat. Ezekben a daliás időkben ódákat zengtek a Facebookról a kutatók, fűzfaszociológusok és általában véve mindenki, aki úgy érezte, hogy a valódi demokratikus beteljesülés az egész világ számára csupán néhány lájkon múlik.

Aztán jött a csúf kiábrándulás. Krekó Péter tavalyi könyve, amely a Tömegparanoia címet viseli, kézzelfogható lenyomata ennek a posztforradalmi, másnapos ébredésnek. Rossz szájízzel, lüktető fejjel, égő gyomorral, ahogy kell. A könyv egyik főbb megállapítása, hogy „a közösségi média 21. századi eszközeivel sokkal könnyebb középkori nézeteket terjeszteni, mint valaha”, s imigyen nem a diktátorok rémálma, ahogyan sokan vélték, mert „a liberális demokrácia ellenségei” sokkal jobban ki tudják aknázni a közösségi médiában rejlő lehetőségeket.

Nincs is szörnyűbb, mint demokrataként csalódni az isteni népben. Persze megszokott dolog a nép hangjára Isten hangjaként hivatkozni, amikor nekünk tetsző irányba fordul, ellenkező esetben meg Tocqueville nyomán a többség zsarnokságát emlegetni. Odáig, hogy a nép egyénekből áll, akiknek egy része józan eszére és szilárd értékeire, a másik része pedig primitív ösztöneire hallgat (sokszor ugyanaz az ember felváltva csinálja a kettőt), s egyáltalán nem biztos, hogy az a legokosabb, aki a legszebben szajkózza vissza a mi érveinket, nos, keveseknek sikerül eljutnia.

No de ugorjunk vissza egy pillanatra a könyvre, amely egyébként szépen felépített és jól megalapozott elméletekkel írja körül az összeesküvés-elméletek mibenlétét. A végső meghatározás így szól: az összeesküvés-elmélet „olyan hie­delem, amely szerint több nagy hatalmú szereplő titkos együttműködést folytat egy olyan terv megvalósítása érdekében, amely a saját csoportra nézve ártalmas lehet, és amelynek célja, hogy az adott csoport felett valamilyen gazdasági-politikai hatalomra tegyen szert”. Mindamellett, hogy a definíció szinte magától értetődő illusztrációjaként a zsidó világ-összeesküvésről, földönkívüliekről és gyíkemberekről szóló, jellem­zően az ezoterikus jobboldalon terjedő ökörségek kerülnek elő a könyvben, a példák közé sajnos nem fért be a világ legsikeresebb és legmélyrehatóbb összeesküvés-elmélete: a marxizmus. Elvégre az egész hagymázas őrület semmi másról nem szól, mint az úgynevezett tőkésosztály össze­esküvéséről a proletariátus ellen, amely elmélet univerzális szemüveget és látásmódot ad az egész világ újramagyarázásához. Kellőképpen beszűkültet, még akkor is, ha a maga korában Marx számos kérdésfelvetése jogos is volt, s még akkor is, ha azóta szaporodva és sokasodva ellepte a földet az elnyomó-elnyomott dichotómia csontvázára felráncigált ezerféle elméletmaskara.

Ennek a zseniális összeesküvésteória-rendszernek egy kifejezetten sikeres része a fehér világ összeesküvéséről szóló marhaság, amely a legkeményebb dél-afrikai apartheidhez méltó módon, bőrszín szerint rangsorolja az embereket. Kiemeli a rabszolgaság tízezer éves történetéből a narratívájának kedvező kétszázat, az akkor és azóta élt több milliárd fehér emberből a rabszolgatartó pár ezreléket (miközben valójában jóval több fehér élt még ekkor is rabszolgaként például az Ottomán Birodalomban), és ennek a rendszernek a maradékait kutatja fel és állítja pellengérre – tökéletesen illusztrálva a Krekó könyvében szereplő fogalmakat. Például a hipervigilanciát, azaz a mindenben az összeesküvés jeleit kutató riadt figyelmet, a múlt saját csoport számára kedvező újraírását, az egyéni felelősség hárítását és a többit.

A Facebook pedig, miután elverték rajta a port a Brexitért, Trumpért és egy kicsit talán a sok mil­liárd dolláros adótrükkjeiért is, úgy döntött, kicsit megpróbálja visszanyerni a jófiú imázsát, s megteszi az igazán fontos (PR-)lépést. Zuckerbergék közölték, hogy a Face­book mostantól fellép a white supremacy, azaz a fehér felsőbbrendűség eszméjét hirdető gyűlöletbeszéd ellen. A demokrácia őrangyalát viszont – amely megszünteti a csúnya központosított média kirekesztő hatásait – hiába próbáltam újságírói megkeresés keretein belül szóra bírni, hogy megtudjam, pontosan hogy is gondolták ezt, miért bőrszín alapján válogatnak, vagy hogy terveznek-e a többi gyűlöletkeltő tartalom ellen is fellépni. Ők – szemben mondjuk egy rendesen felállított, eredeti cenzúrahivatallal – válaszra sem méltattak, csak automatikus üzenetben ajánlották figyelmembe a gyakran ismételt kérdések listáját. Ahogy az egyszeri felhasználó, legyen az magánszemély vagy újság, sem kap soha érdemi lehetőséget álláspontja megvédésére, nem idézi be a cenzor, nincs párbeszéd, nincs kétirányú kommunikáció. Tiltás van, büntetés van meg mellveregetve vallott küldetés. Ügyek vannak meg értékválasztások, amelyeket a tizenöt éves cég egy tizenöt éves kamasz könyörtelen magabiztosságával ver keresztül immár kétmilliárd emberen. És sehol egy nevelési tanácsadó, egy iskolapszichológus vagy egy rendőr, aki megfékezhetné.