A Szent Jobb Lator

Belenyugszunk, hogy az élet ostoba és kiszámíthatatlan vállalkozás, akárcsak korai őseinknél, akiknél a jobb és a bal oldal megkülönböztetése az elvont gondolkodás kezdetét jelentette. Tudjuk, hogy az égtájak és a focipályák szimbolikájának éppúgy alapja a jobb és a bal szembeállítása, akárcsak az olyan ellentétpárok esetében, mint a szerencsés és szerencsétlen vagy az erős és a gyenge. Szimbolikus az is, hogy a francia forradalom nemzetgyűlésének ülésrendje úgy alakult, hogy a jobb oldalra a mérsékelt és vallásos pártok képviselői kerültek, a bal oldalra a forradalmárok és ateisták, akik egyben a hóhér szerepét is betöltötték. Az antik kultúrában a jobb és a bal oldal mint kedvező vagy kedvezőtlen jel az istenek akaratát közvetítette. Korunkban, amely az antik időkhöz hasonlóan inkább filozofikus, mint hívő, a jobb és a bal fogalma relativizálódni látszik, mintha már az istenek sem üzennének nekünk. Vagy mégis?

Aki a magyar börtönöket látogatja, annak feltűnik, milyen hivatalos kultusza van a Szent Jobb Latornak, akit Krisztus jobb oldalán feszítettek meg. Róla, a jobb oldali latorról készült filmen egy féktelen, kamaszosan szemtelen fiatal férfit láthatunk, aki tele van gonoszsággal, tréfával és csínytevéssel, és aki talán a benne lappangó, jóakarattal kevert gyilkos ösztöneinek köszönhetően kerül a keresztre. Nevét megőrizte a hagyomány: ő Dizmász, a tolvaj, akinek képét és szenvedéstörténetét ügyes kezű elítéltek festik börtöneink kápolnáiban. Keresztjét a hóhérok Krisztus jobb oldalán állították fel, és a filmen a jézusi csodatetteket először kétellyel, sőt gúnnyal fogadó tolvaj – aki egy nála ügyesebb kóklert lát benne – a kereszten szenvedve végre meglátja benne Isten Fiát. S dorgálni kezdi a Jézus istenségén gúnyolódó, bal oldali latrot, és hitvalló módon kérleli Jézust: „Emlékezz meg rólam, amikor országodba jutsz!”

S nem csupán az égbe jut, szent is lesz belőle. Keresztjének majd kétméteres, tizenhárom centi széles darabját a római Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában őrzik, ő maga pedig Szent Jobb Latorként a megtérő és megtért bűnösök védőszentje lett. Nálunk az 1529 és 1531 között keletkezett Érsekújvári-kódex említi a nevét először Gyézmásként, a barokk korban kálváriák faliképein ábrázolják, Vácott pedig a Rókus-kápolna oltárképén. Különösen kedvelt volt az osztrák–szlovén tájakon. Pilinszkynél, Gárdonyinál, a néprajzos Bálint Sándornál is feltűnik az alakja. A kommunisták börtöneiben tizennyolc és fél év börtönt elszenvedett piarista atya, Lénárd Ödön pedig megírja az ő, a jobb oldali lator keresztútját. Via crucis az is. S amikor a rendszerváltás után a magyar börtönökbe negyven év tilalom után ismét visszatérhetnek a vallások képviselői, és a büntetés-végrehajtás patronálásával létrejön a Mécses Szeretetszolgálat, elkezdődik a Dizmász-kultusz a börtönfalak között. Dunaújvárossal szemben, a Duna másik oldalán, az állampusztai rabgazdaság területén, Tass-Alsószenttamáson kis tanyaközpontot hoznak létre a börtönből szabadultak utógondozására, és kis, kéttornyú templomocskát is építenek a Szent Jobb Lator tiszteletére. Mint mondják, ez az egyetlen Európában.

A templom dombjához kerámiából készült stáció vezet fel. A reintegráció, a bűnösök visszavezetése a társadalomba mint igény kulisszákat teremt. De Dizmász bűnbánata – aki az apokrif „egyiptomi gyermektörténet” szerint rablóként megrendülve nézett a szent család tagjaként a menekülő Jézus szemébe –, mély és bonyolult megtisztulása lelkünknek már idegen. Jobb a sémaszöveg és a hivatalos kulisszák lelkes tologatása.