Első félidő

Kétféle háború van: olyan, amelyet a németországi nagy családi klánok egymás ellen viselnek, és olyan, amelyben velük szemben a rendőrség is részt vesz. Rendszeres razziák kezdődtek az arab nagycsaládok uralta negyedekben, főképp a leginkább veszélyeztetett Ruhr-vidéken, Brémában és Berlinben. Essen rendőrfőnöke, Frank Richter úgy jellemezte a helyzetet, hogy „ezeken a területeken az integráció teljesen csődöt mondott, mivel ezek az emberek nem állnak be a sorba. Az államot zsákmánynak tekintik”.

Igaza van. Vajon a bevándorlók miért lennének engedelmes polgárok, mikor úgyis idegenek maradnak? Segítők és tudós elemzők százai elfogadják ezt a nézetet, s a hibát a felvevő társadalom kö­zönyé­ben jelölik meg. Pedig sem az első nagyobb klánoknak – akik a libanoni polgárháború idején jelentek meg az NSZK-ban – s aztán a többieknek sem jutott eszükbe, hogy beilleszkedjenek: saját szabályokkal és törvényekkel rendelkeztek, aztán terjeszkedni kezdtek. Ma már hatalmas, egész városnegyedeket megbénító esküvőket rendeznek, blokkolják az autópályát, nagy összejöveteleiken nyíltan provokálják a rendőröket, s gyermekeik szemé­ben egy állami hivatalnoknak, tanárnak, tanítónak semmi tekintélye nincs. Az iskolai események hátborzongatók vagy undorítók, sőt néha tragikusak is. Az átlag német mégis vállat von, s bár látja, hogy az idegenek idegenek maradnak, örül, ha őt békén hagyják.

A börtönstatisztikák is érdekesek, sőt árulkodók. Magam több börtöntörténeti munkát írtam, s mély meggyőződésem, hogy az ilyen kimutatások megmutatják egy társadalom betegségeit. Az országos és tartományi börtönökből kiszorulóban van a német nyelv, vagy olyan rosszul beszélik, mint a törökök és az oroszok. (Kelet-európaiakat, törököket és arabokat hívnak be jó pénzért, hogy tolmácsoljanak a smasszeroknak és a büntetés-végrehajtási bíróknak.) A bent tartott muszlimok aránya húsz százalék (míg az ország lakosságának még csak hét százalékát teszik ki), s tizedük radikalizálódik az iszlamista szövegek és célok hallatán. Mintegy háromszáz iszlamista van a rácsok mögött, akiknek rendszeresen vitás ügyeik vannak a személyzettel.

Azt is lehet mondani, hogy a börtönök nagyon sok pénzbe kerülnek, de csapnivalóan rossz intézmények, főképp, ha az integrációt mint hivatalos célt komolyan vesszük. Minek akarják a németek még a négy fal közt is az idegen emberek dolgaiba ütni az orrukat? Pedig a 2015-ös integrációs válság s a rá következő bizonytalanság sok bűnözőt vonzott Németországba.

Merkel asszonynak ezt a kisember, aki este már nem mer kimozdulni az otthonából, sohasem fogja megbocsátani.

Csak két példa: Hamburgban száz fogvatartottból a 2015-ös ötvenötről hatvanegy főre, Bajorországban harmincegyről negyvenötre nőtt a külföldi illetékességű bűnelkövetők száma. A hatóságok játszanak a számokkal. A menedékkérők újra számbavételénél a szövetségi hivatal most negyvenezer emberrel kevesebbet hozott ki, mint eredetileg, ez pedig nagy különbség. Megjegyzem, amikor a porosz munkastílus és pontosság Nagy Frigyes idejében kialakult, a király az olyan hivatalnokokat, akik csaltak a számokkal, deresre húzatta volna.

Mindenesetre reménykedjünk. Folynak az eddiginél nagyobb razziák a no-go zónákban. S még a szkeptikus Junge Freiheit is úgy kommentálja, hogy az első félidőben vagyunk, az első percekben.