A fölösleges Jobbik

Agyrém, nem? Hogy a balliberális „összefogunk majd mi” című szappanopera legújabb évada vagy a Jobbik (és egy kicsit az LMP) sértődése-e a cikibb, azt döntse el az olvasó. Majd a szavazó.

De annyi már most jól látható, hogy ezt a történetet sem fogják majd a „dicsőséges forradalom” és az Orbán-kormány megbuktatásának első mérföldköveként egyik pártiroda faliújságjára sem feltűzni. Mert nevetséges. Mert szánalmas. Mert a szereplők ugyanazok, akik már jó párszor eljátszották a hitelességüket, így a győzelem igencsak kétséges. Budapesten, az egyes kerületek polgármester-jelölti pozícióit titokban leosztották maguk közt a szocialisták, a Gyurcsány-Dobrev-párt, a Párbeszéd és – kissé meghökkentő módon – a mindenkit leváltani akaró Momentum. Eszerint közös jelöltjeik lesznek mind a huszonhárom kerületben. A Jobbik viszont, az eddigi nyilvános helyezkedéséhez képest meglepetésre, kimaradt a buliból. Talán az LMP és Puzsérék kihagyása kevésbé meglepő és mulatságos – de az is megérne egy nagyon rövid misét.

Ugyanis kissé hirtelen jött a bejelentés. Persze lehetett számítani rá, de hogy ilyen „flottul” és hamar áll össze a balliberális roncskoalíció, az talán még a Jobbikot is nyakon vágta. Reagálásaikból legalábbis ez tűnik ki. (No meg az is, hogy közös közleményben aggódtak és fintorogtak a cserepadon Puzsérral és az LMP-vel.) Mindenesetre, ha a politikai matekot nézzük, akkor logikus is lehet ez a döntés. Hisz az összes látható ellenzéki párt közül a Jobbik szerepel legrosszabbul azóta, mióta egyáltalán számítanak valamit. Azaz, ha a szocik és a Demokratikus Koalíció vezetőinek fejével gondolkodunk, akkor itt kockáztatnak a legkevesebbet azzal, ha kihagyják a szélkakas módjára forgolódó, egyre kínosabb partnernek számító egykori radikálisokat. Azzal a néhány százalékkal úgysem érnek majd el semmit azokban a kerületekben, ahol ellenzéki győzelemre van esély, s talán annyit sem vesznek el a közös jelölttől, mint amennyit fel kellene áldozni, ha mégis benne lennének az összefogásban. Az pedig, hogy az ország egyéb településein ettől függetlenül együttműködnek majd, nem ezen áll vagy bukik. Hisz tucatnyi városban jelentették már be kínosan vigyorogva a közös jelölt személyét a Jobbiktól Gyurcsányig tartó horrorösszefogás jegyében.

Ennél sokkalta inkább fejbe kólinthatja a Jobbik szavazóit a hír. No nem az összefogás hiánya, hanem a párt sértődése és fura reagálása (például nem jó út az „egyénieskedés”), amelyben benne van az, hogy bizony ők ott szeretnének lenni a roncskoalícióban. A régi jobbikos szavazóknak, ha még egyáltalán van ilyen szimpatizánsuk, teljesen érthetetlen, hogy ha már végre nem erőlteti senki a számukra büdös és kényszer szülte balliberális összefogást, akkor miért kell mégis a halálos öleléséért kuncsorogni? Miért kell a szirénhangokat követni, ha már elhallgattak? De a Jobbik új keletű szavazói, és azok, akiket csupán az tart össze a balliberális oldallal, hogy gyűlölik a miniszterelnököt, szintén feltehetik a kérdést: miért kell itt pattogni?

Többször merült fel az utóbbi években az a kérdés, hogy kinek is kell jobban ez az ízléstelen és morálisan mindenkinek vállalhatatlan összefogás. A Jobbiknak, amely a hatalom megszerzése érdekében elvesztette nemzeti és keresztényi arculatát, amely folyamatosan hazudni kényszerül a sokszor igencsak kínos (közel)múltjáról? Vagy annak a balliberális oldalnak, amely még néhány éve antiszemitázott, rasszistázott, szélsőjobbozott, illetve nem utolsósorban a Fideszt és a KDNP-t akarta összemosni a riasztó Jobbikkal? A kérdés még most sem megválaszolható, bár mindkettő megérdemli a másikat.

Bárhogy lesz is, az biztos, hogy a Jobbik semmilyen valós társadalmi igényt nem tud kielégíteni, illetve egyre kevesebb társadalmi csoport tömeges szimpátiáját képes kivívni. Ebben a helyzetben pedig tényleg fel kell tennie majd a kérdést Sneider Tamásnak – de nem a pénzügyi helyzetük miatt –, hogy szükség van-e egyáltalán a Jobbikra? Az uniós voksolás, majd az önkormányzati választás úgyis megadja a pártvezetés helyett a választ, amely egyre inkább úgy tűnik, hogy nemleges lesz. Mi pedig kijelenthetjük: Vona Gábor leverte a pártközpontban a vakolatot, majd úgy becsapta az ajtót, hogy kidőltek a főfalak, most pedig a további bontási munkálatok szemtanúi vagyunk.