Európa az európaiaké

Ezt a doktrínát azért fogalmazta meg 1823-ban James Monroe amerikai elnök, az Egyesült Államok alapító atyáinak utolsó tagja, mert szükségesnek tartotta kinyilvánítani, hogy az idegen – akkor európai – hatalmak terjeszkedési, gyarmatosítási törekvései veszélyt jelent az amerikaiak békéjére és biztonságára nézve, ezért (északon és délen egyaránt) ellenállnak minden ilyen kísérletnek. Nos, két évszázad elteltével eljött az idő az „európai Monroe-elv” meghirdetésére, ami úgy hangzik, hogy az idegen – értsd: afrikai és ázsiai – civilizációk és a keresztényellenes iszlám terjeszkedési, gyarmatosítási törekvései veszélyt jelentenek az európaiak békéjére és biztonságra nézve. A mondat úgy folytatódik, hogy ezért az európaiak (nyugaton és keleten egyaránt) ellenállnak minden ilyen kísérletnek.

Ez azonban egyelőre kérdő mondat. A kérdésre a választ az Európai Unió polgárai hét hét múlva, az európai parlamenti választásokon adják meg. Több száz millió európai ember akkor dönti el, hány olyan képviselő ülhet be a következő öt évre az Európai Parlamentbe, aki bevándorlásellenes, tehát Európa-párti, és hány olyan, aki bevándorláspárti, tehát Európa-ellenes. Végső soron Európa jövőjéről döntenek, döntünk május végén, mert ez a választás az utolsó esély arra, hogy közösen jó irányba fordítsuk a katasztrófa felé sodródó hajónkat.

Magyarországon ma kezdődik a választási kampány és a pártok aláírásgyűjtése, de Orbán Viktor programismertető beszédével, a jó irányt mutató hétpontos programjával a Fidesz már tegnap elindította EP-kampányát.

A hazánknak jutó huszonegy képviselői helyért eddig huszonnégy párt jelezte indulási szándékát a Nemzeti Választási Bizottságnál, de reális esélye legfeljebb öt-hatnak van, hogy mandátumot szerezzen. A családközpontú, hazájukat szerető, az európai kultúrát, életformát, jogrendet és a keresztény értékeket fontosnak tartó magyar választók korábbi döntéseit ismerve aligha lehet meglepetésre számítani. A legutóbbi felmérések szerint a Fidesz–KDNP a jelenlegi tizenkettőnél többre, tizenhárom vagy akár tizennégy képviselői helyre számíthat, és a maradék hét-nyolc jut az ellenzéki pártoknak.

Az viszont nagy kérdés, hogy az unió nyugati és északi országaiban hogyan döntenek a választók, kisebbségbe szorítják-e a bevándorláspárti és birodalomépítő Európa-ellenes erőket. Első helyre mindig az igazi értékeknek kell kerülniük, az érdekek csak azokat követhetik – jelentette ki Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi, néppárti elnöke kedden Brüsszelben azon a rendezvényen, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy tíz éve adták át az EP Antall Józsefről elnevezett épületszárnyát. Szájer József azt hangsúlyozta, hogy a néhai miniszterelnök nagy európai, nagy magyar hazafi és nagyszerű kereszténydemokrata volt, akinek örökségéből a Fidesz sokat tanult.

Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltje azonban Antall és az európai közösséget alapító atyák örökségéből nyilvánvalóan semmit nem tanult, ő feladta a kereszténydemokrata értékeket, és úgy ugrál, ahogy a szo­cialisták és a liberálisok fütyülnek. Szerdai kampányindító, frázisokat pufogtató beszédében „erős, intelligens és kedves Európát” ígért, majd ismét figyelmeztette a Fidesz elnökét, ne folytasson Juncker- vagy Timmermans-ellenes kampányt, és hogy nem Orbán Viktor fogja meghatározni a pártcsalád politikai irányvonalát és jövőjét, hanem – Merkel mellett – például ő. Ő, aki mellett eddig mindig kiállt a Fidesz és elnöke, de aki immár többszörösen bebizonyította, hogy gerinctelen, köpönyegforgató karrieristaként méltatlan a magyarok bizalmára és támogatására, és alkalmatlan annak az elvnek az érvényesítésére, hogy Európa az európaiaké maradjon.

Ennek a küzdelemnek iránymutatója és egyik szellemi, politikai vezetője – a magyarok többségével és egyre több külföldi szövetségesével összefogva – a magyar pártelnök-miniszterelnök, aki két éve Tusványoson mondta ki először: „1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk Európa jövője.” Ez a jóslat május végén valóra válhat, ha elegen leszünk, akik ezt akarjuk.