Vélemény és vita
A történelem színeváltozása
A tizenkilencedik század nemzetállami ideológiája előírta az európai népek számára, hogy önmaguk kormányozzák magukat, és saját nemzeti államuk legyen
Igaz, a nemzetállami alapon újjáalakult európai közösségbe nem minden nép fért bele, de a népi-nemzeti-nemzetállami ideológia napjainkig megtartó erőnek tűnt. Most az a nagy kérdés: feladják-e a nemzetek a francia forradalmat követően generációk során kialakult politikai egyéniségüket?
Életünk csupa félelem. Elborzadunk a migráció és a moszlim hódítás láttán. Próbálunk visszanyúlni az időbe, hogy enyhítsük a következmények viharát. Mit tehetünk? Istenhez fordulunk, de aztán mintegy mellékesen az itt-ott csatát veszített népek történelmi jogon azt követelik, hogy az egykori győztes kérjen bocsánatot tőlük.
A neten böngészek, amikor néhány keresetlen szót olvasok a rabszolgaságról, amiért még mindig nem kértünk bocsánatot. Régi, vaskos útleírásokat forgatok, melyekből kiderül, az afrikai törzsi királyságok uralkodói – akik éppoly kegyetlenek és népirtók voltak, mint Afrika mai diktátorai – eladták emberfölöslegüket az araboknak. Ők pedig tovább az európaiaknak, amint erről a nyugati part erődjei vagy keleten Zanzibár is tanúskodik. A mexikóiak fél országukat siratják, amelyet háborúban vettek el a jenkik 1845-ben, s ugyancsak bocsánatkérést várnak a spanyoloktól is. (Pedig az azték kultúra emberáldozatai még a kínzásokban jártas spanyolokat is megdöbbentették: nem véletlenül állt annyi bennszülött melléjük az aztékok elleni „felszabadító” harcban.) Az arabok 1492-ért, Granadának a spanyolok által való visszafoglalásáért várják a bocsánatkérést: ismerjék be végre a spanyolok, hogy az andalúz délen virágzó kultúrát semmisítettek meg. (S El Cid, Kasztília oroszlánja a mórok hőse lesz?)
Megjegyzem, a történelmi jog és bocsánat abszurd voltát jól mutatja az is, hogy a „nagy” Marx, százada gyermekeként nem sajnálta az indiánok kiirtását és a feudális szellemű spanyolok kiűzését Texasból, mert úgymond mindkettő a civilizáció nevében történt. Ítélőképességét – akárcsak Kiplingét és a Maugli-történeteket – a nyugati gondolkodás szükségletei határolták be. A poroszok poroszok voltak, a bolsevikok bolsevikok. Nincs ki bocsánatot kérjen a nevükben, mert már csak tanulságos olvasmányokként léteznek egy-egy jó esszékötetben.
Az ilyen és egyre gyakoribb történetpolitikai kérdésfeltevéseknek viszont jó sajtója van. Életfelfogásunk alaposan megváltozott, a fehér ember már nem hisz a dolgok összefüggésének eszméjében. Olyan, mint az alkoholista, aki máról holnapra áttér a szörpökre, miközben élvezettel olvas a történelem szörnyűségeiről.
Közben Németországban regény- hősként egy berlini kültelken, csavargók közt feltámadt Hitler szerez országos népszerűséget tévémoderátorként. Schreiber liberálisok és zöldek által támadott riportjai közül az egyikben az imám azt mondja: „Szeretnék a legnagyobb veszélyről, azaz a karácsony veszélyes voltáról beszélni” (2016. dec. 23.)
Ugyanakkor a kettészakadni látszó Ukrajnában – amelynek határait a holodomort, a nagy ukrán éhínséget megszervező Sztálin jelölte ki – egy tévés személyiség áll az elnökválasztási lista élén. És jön egy kis színeváltozás: a legnagyobb terror idején a szovjet gyerekek karácsonyfáján csupa karikatúra függött, rút angyalok és fasiszták, egy töpörödött Jézuska kulák jászolban s lelkesítésként vöröskatonák, spanyol milicisták és tankok. Egy biztos, a jaltai világrendet nézve a II. világháború győzteseinek, az amerikaiaknak és az oroszoknak nem volt már szükségük egy olyan Kipling-szerű, romantikus imperialistára, mint Churchill, később pedig egy új Metternich hercegre, akinek allűrjeit Kissinger próbálta visszaidézni nekünk. A II. világháborúval ugyanis megszakadt a fehér világ uralma. Az új nagy államok, mint India és Kína a harmadik világ forradalmát jelentették Európa és Amerika ellen, bár ennek az új világnak a szülési fájdalmai épp hogy csak érintettek minket.
A forradalmár helyébe tehát a humorista lép, aki elmondja, hogy a politikus fő foglalkozása a vagyonszerzés, mellékfoglalkozása a politika. Azaz zavaros eszmék kavargása, amolyan társasjáték, amelyet ők egymás közt játszanak. A történelem színeváltozásai ezért érintenek minket néha olyan igazságtalanul.
Így bocsánatkérési rítusok helyett jobban tesszük, ha beülünk egy relaxáló fotelba.
