Ponyvaremény

Irgalmatlan mennyiségű elképesztő tisztaságú kokaint találtak a román rend őrei a Fekete-tenger partján egy felborult csónakban. Hogyan, kitől és miért sodródott el az egy tonnányi fehér por, talán sosem fog kiderülni. Talán nem volt eléggé olajozott-vajazott a jól kiépített csempészgépezet egynémely fogaskereke a hatósági oldalon – bár ahhoz még épp eléggé, hogy futni hagyják a tetteseket? Netán új, nagyobb hal került az akváriumba, és a konkurenciaharc közben sodródott el az áru? Vagy tényleg a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) munkatársai voltak olyan szemfülesek, hogy a part mellett hánykolódó, egyébként feketepiaci értékén mintegy százmilliárd (!) forint értékűre becsült anyagot kiszúrták a parti szemét közepette?

Hagyjuk is ezeket az apróságokat, elvégre a csónakban elhelyezett keménydrog értéke alig haladja meg a tervezett debreceni BMW-giga­beruházás értékének harmadát. Vagy hogy a legális drogok nyelvén fejezzem ki magam, az átlagnál kicsit jobb dobozos sörből ennyi pénzért hatszor lehetne megtölteni a Velencei-tavat, de ha példának okáért az összegből hagyományos arany Marlboro cigarettát vásárolnánk, és hosszában egymás után pakolnánk a szálakat, 3,7-szer érné körbe a földet a cigivonat.

Arra talán még a román állam sem vetemedne, hogy a szabadpiacon árusítsa a kokaint, mint holmi zsidókkal meg szászokkal tette néhány évtizeddel ezelőtt, úgyhogy a kábítószer értéke tulajdonképpen irreleváns. Mindazonáltal volna egy megfontolandó javaslatom a felhasználására. Például hogy terítsék szét a hajó kincseit Kelet- és Közép-Európa közhivatalaiban és közszolgáltatást végző szerveinél, mondjuk cafeteriaként adható juttatásként egyes kollégák számára.
Elsőre talán vadnak tűnik az ötlet, de gondoljunk csak bele Fülig Jimmytrükkjébe a Honolulu Star luxus­hajón, akinek egyszerre kell ellátnia egy pincér és egy kazánfűtő munkáját. Mivel a két állás teljesen kimeríti, alvásra viszont nincs ideje, rendszeresen elszundikál munka közben. Ezt a vendégek és a főnökség sem tolerálja egy idő után, így a könyv főhőse úgy dönt, mindenkinek az ételébe-italába becsempész némi ópiumot. Így egy idő után a vendégek és a többi dolgozó is álmatag lesz, Jimmy furcsa szokása pedig teljesen hétköznapivá válik. Később emiatt persze vesztegzár alá is kerül a hajó az ügy hátterében gyanított maláriajárvány miatt, de ez a mi szempontunkból mellékes.

Az ópium köztudomásúan altató hatású – a kokainról viszont a Ponyvaregény című filmklasszikus óta tudjuk, hogy erősen felpörgeti az embert. Bár a keménydrogok terén szerzett tapasztalatom mindeddig nulla, az ügyintézés terén annál gazdagabb, ezért azt gondolom, érdemes lehet egyet fordítani ezen a Fülig Jimmy-taktikán. Azaz nem a társadalmat és a gazdaságot leszedálni bizonyos szervek működésének sebességére, az általuk diktált képtelenül lassú tempóra ráfogva, hogy az a normális, hanem a megannyi álmos Fülig Jimmyt kellene valahogyan felserkenteni.

Tisztelet a számtalan kivételnek, sőt valószínűleg a többségnek – mert ugye sanszos, hogy a terheléselosztás e téren is úgy működik, hogy egyesek beleszakadnak a munkába, mások pedig az otthoni lét fáradalmait is a munkahelyükön pihenik ki –, és megjegyezve, hogy itthon sokat javult az ügyintézés sebessége a kormányablakok vagy éppen az ügyfélkapus online ügyintézés bevezetésével, a helyzet az, hogy például a posta és a közlekedési vállalatok nem igazán tudtak alkalmazkodni a pattintott kőkorszak után hirtelen, egyik évezredről a másikra beállt változásokhoz.

A partra vetődött kokainbárkához hasonlóan ez a jelenség is számos elméletet enged szabadjára az okok terén, amelyeknek csak tünetei a jellemzően alacsony bérek, a már említett terheléselosztási problémák, valamint az, hogy persze mindez erősen kontraszelektálja a dolgozói állományt. De a kokainnal mindenképpen megspórolhatnánk a mindenféle fáradságos ok-okozati elemzést, és koncentrálhatnánk végre az igazán fontos tüneti kezelésre. Képzeljük csak el, ahogyan a málészájú ügyintéző fiatalember pupillája kitágul, és a ma emberének még elképzelhetetlen sebességgel kezdi el begépelni a személyi adatainkat; ahogyan minden levél eljut a címzetthez, mert a postás Speedy Gonzalest megszégyenítő módon repíti célba a küldeményeket, minden busz, vonat, villamos és troli – letolva a bevásárló gazdái által vészvillogóval hátrahagyott Batmobilokat az útból – pontosan, sőt előbb a megállóba ér, mint a menetrend diktálná; géppuskaként csattog a sok pecsét a papírokon, mellérakás helyett csak úgy kapkodják föl a telefonokat, és a számítógépek mennek le óránként 10-15 percre cigarettaszünetre a terhelés miatt, nem a gazdáik. Állítólag a kokainnak szörnyű másnapja van, elvonási tünetekkel és minden egyébbel. Sanszos, hogy Fülig Jimmyként kókadozna utána az egész brigád, és az összes teher az eddig is tisztességgel dolgozó, józan társaikra hárulna. Talán pontosan úgy, ahogy eddig is… De így legalább egy napig igazán gördülékenyen működne a rendszer.