Mátyás és a Szent Korona

Sokat tanulhatunk a magyar történelemből is, ha az „igazság fényénél” elővesszük és újra megvizsgáljuk a múlt homályába vesző sorsfordító eseményeket, személyiségeket és tetteiket. Mint például Mátyás király 555 évvel ezelőtti koronázását, amellyel megkezdődött a magyar történelem egyik legdicsőségesebb, bár sajnos meglehetősen rövid fejezete. Thuróczy János 1488-ban Brünnben (ma Brno) megjelent krónikájában így számol be a nevezetes eseményről: „Miután Frigyes római császár kezei közül nagy nehézségek árán visszaszerezték Magyarország Szent Koronáját, Mátyás királyt uralkodásának hatodik, az Úr megtestesülésének pedig ezernégyszázhatvannegyedik évében, nagycsütörtök napján, egész birodalma egyházi és világi méltóságainak, országa előkelő urainak jelenlétében és örvendezése mellett, a szokásos módon, nagy ünnepélyességgel szerencsésen megkoronázták.” Hogy milyen jelentőséget tulajdonított Mátyás az ország koronájának, azt az 1464 januárjában kelt koronázási meghívója így fogalmazta meg: „a koronában foglaltatik a királyi méltóság erénye és összessége”. Közismert, hogy a nándorfehérvári hős Hunyadi János exkormányzó kisebbik fiát, az alig tizenöt éves Mátyást 1458. január 24-én választotta magyar királlyá a rendi országgyűlés. Azt azonban sokan nem tudják, hogy „igazi” királlyá csak hat évvel később, 1464. március 29-én vált, amikor Székesfehérváron a Szent Koronával megkoronázta őt Szécsi Dénes esztergomi érsek, Magyarország első prímása. Legitim, szuverén uralkodónak ugyanis hagyományosan az számított a Magyar Királyságban, akit Szent István koronájával a székesfehérvári bazilikában az esztergomi érsek koronázott meg.
E hármas szabály miatt kellett például az Anjou-házból származó Károly Róbertet 1310-ben harmadszor is megkoronázni, miután – az Árpád-ház férfiági kihalását követő trónviszályt lezárva – sikerült megszereznie az 1304-ben külföldre vitt, Prágát, Brünnt, Ausztriát, majd Erdélyt is megjárt uralkodói ékszereket. De például Habsburg II. József, a koronázásról és a vele járó eskütételről lemondó „kalapos király” soha nem vált Magyarország legális és legitim uralkodójává, s az 1848 decemberétől de facto önkényúrként regnáló Ferenc József császár is csak az után, hogy 1867. június 8-án a budavári Mátyás-templomban a Szent Koronával magyar királlyá koronázták, majd Pesten letette az esküt a magyar alkotmány megtartására. A Werbőczy István által 1514-ben elkészített, a magyar nemesi szokásjogot összefoglaló Hármaskönyv – amely 1848-ig a köznemesség „bibliája” volt – leszögezte: „Továbbá megtartjuk a dicső emlékezetű és legyőzhetetlen fejedelemnek, néhai Mátyás király úrnak, az ő szerencsés megkoronázása idejétől kezdve, tudniillik az ezernégyszázhatvannegyedik évi Nagy-Csütörtöktől fogva halála napjáig, tudniillik az ezernégyszázkilencvenedik év Virágvasárnapját követő keddig kiadott kiváltságleveleit. De a koronázása előtt kelteket meg nem tartjuk, ha csak azután ő maga meg nem erősítette.”
A magyar alkotmányt, a Szent Korona jelentését és jelentőségét természetesen Mátyás is jól ismerte, már csak azért is, mert egykori nevelője nem más volt, mint Vitéz János váradi püspök (apjának jó barátja), az ország talán legműveltebb főembere, a magyar koronaeszme egyik megfogalmazója, akinek kulcsszerepe volt a korona visszaszerzésében és hazahozatalában. A legfontosabb magyar királyi ékszer ugyanis 1440 novembere óta Habsburg III. Frigyes német-római császár birtokában volt, aki Bécsújhelyen őriztette. Hogyan került hozzá? Ez a magyar történelem egyik legkülönösebb kalandos története, ami tömören a következő.
Miután 1439. október végén meghalt Habsburg Albert magyar király, özvegye, Erzsébet királyné (Luxemburgi Zsigmond és Cillei Borbála lánya) az 1440. februárban megszületett saját fiát akarta magyar királlyá választatni. Mivel a magyar politikai elit többsége az ifjú Jagelló Ulászló lengyel királyt (akinek édesapja, II. Ulászló lengyel király első felesége Szent Hedvig királynő, Nagy Lajos magyar király legkisebbik lánya volt) kívánta meghívni a magyar trónra, ezért a királyné német udvarhölgyével ellopatta a Visegrádon őrzött Szent Koronát. Rábeszélésére Szécsi Dénes esztergomi érsek május 15-én Székesfehérváron szabályosan magyar királlyá koronázta a pár hónapos csecsemőt, V. Lászlót, majd Erzsébet kisfiával és a Szent Koronával együtt Győrbe, utána Pozsonyba távozott. Miután a budai orszá­ggyűlés által megválasztott Ulászlót július 17-én szintén Fehérváron – egy alkalomszerűen átalakított koronával, vagyis nem szabályosan – szintén megkoronázták, s a rendek többsége mellé állt, Erzsébet a csecsemő László királyt, majd 1440 novemberében a Szent Koronát is néhai férje rokonának, III. Frigyes német-római királynak (leendő császárnak) adta át megőrzésre.
A Habsburgok több mint négy évszázados nagyhatalmi státusát megalapozó Frigyes sem Ulászló királynak, sem Hunyadi János kormányzónak, sem a tényleges uralkodást 1453-ban megkezdő V. Lászlónak nem adta át a koronát, mert annak birtokában igyekezte növelni politikai befolyását Magyarországon.
Az ifjú V. László 1457. novemberi váratlan halálát követően a magyar országgyűlés a Prágában fogva tartott Hunyadi Mátyást választotta királynak, aki hazatérését követően kezdettől mindent megtett a korona visszaszerzéséért, s nem fogadta el, hogy őt is azzal a Szent István fejereklye-tartójáról levett „pótkoronával” avassák királlyá, amellyel tizennyolc évvel korábban Ulászlót. A hiányzó legitimitású – szinte még gyerek! – uralkodó kivételes tehetségét, erejét és ügyességét mutatja, hogy sorra legyőzte és pacifikálta az ellene lázadó nagyurakat (köztük saját nagybátyját, Szilágyi Mihályt), sikerült rendet tennie az országban.
Az 1459-ben Németújvárban a lázadók által magyar királlyá választott Frigyessel évekig folytatott tárgyalások 1463 júliusában hoztak sikert, ami főként Vitéz János püspöknek, Mátyás fő tanácsadójának volt köszönhető. A bécsújhelyi békében rögzítették a Szent Korona visszaadásának feltételeit: a váltságdíj összege elképesztően magas,
80 ezer aranyforint volt, ami az akkori éves magyar királyi összbevétel harmadát-negyedét tette ki! Ezenkívül Frigyes haláláig megtarthatta a magyar királyi címet és (Sopront kivéve) az általa még 1445-ben elfoglalt nyugat-magyarországi várakat és uradalmakat.
Sőt, a császár fiává fogadott Mátyás abba is beleegyezett, hogy ha törvényes örökös nélkül halna meg, akkor Frigyes vagy leszármazottai öröklik a magyar trónt.
Hunyadi Mátyás tehát rendkívül nagy árat fizetett azért, hogy visszaszerezze a Szent Koronát, s ezáltal legitim, szuverén magyar király legyen. Az 555 évvel ezelőtti székesfehérvári megkoronázásával lett Szent István királyunk törvényes utóda, s ezt követően vált azzá a kiemelkedő országépítő, Közép-Európában vezető szerepet játszó, a magyar nemzettudatban máig legnépszerűbb királyunkká, amilyennek a népi hagyományból, a történelemkönyvekből és a rengeteg irodalmi műből
ismerjük. w