Vakcinainfó

WHO: már látszik a járvány vége

A majomhimlős megbetegedések száma is csökken

A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak – jelentette ki szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

WHO: már látszik a járvány vége
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója
Fotó: Fabrice Coffrini/AFP

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz virtuális sajtókonferenciáján egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne hagyjon fel a világszerte több mint hatmillió halálos áldozatot követelő vírus elleni küzdelemmel.

„Még nem tartunk ott. De a végét már látni” – fogalmazott az etióp politikus. Az ENSZ szakosított szervezete a múlt héten jelentette, hogy a halálozási adatok 2020 március óta nem tapasztalt alacsony szinten vannak.

„Aki maratont fut, az nem áll le a célvonalat meglátva. Hanem gyorsabban kezd futni, minden maradék erejét beleadva. És így teszünk mi is” – húzta alá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

„Mindannyian látjuk a célvonalat és győzelemre állunk, de ez volna a legrosszabb pillanat, hogy megtorpanjunk” – tette hozzá.

„Ha nem ragadjuk meg ezt a lehetőséget, több vírusvariánst, több halálesetet, több zavart és több bizonytalanságot kockáztatunk” – figyelmeztetett főigazgató.

Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szervezet továbbra is számít a koronavírus-járvány újabb hullámaira, de a világnak most az oltóanyagokkal és a vírusellenes gyógyszerekkel olyan eszközök vannak a kezében, amelyekkel meg lehet előzni a súlyos megbetegedéseket.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz beszélt arról is, hogy a majomhimlős megbetegedések száma is csökken, mindemellett további erőfeszítéseket kért az államoktól a kór terjedésének megfékezésére.

„Mint a Covid–19 esetében, nem most van a pihenés ideje, és nem válhatunk óvatlanná” – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink