Szamócapiaci taktika Édentől kicsit keletre

– A végzettsége közgazdász, mégis agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Milyen út vezetett idáig?

– Rögös és kalandos. Tipikus parasztcsalád gyermeke vagyok, édesapám és minden felmenőm mezőgazdaságból élt. A dédapám az abasári grófságban volt fővincellér, a háború után került a család Nyársapátra. Mivel az ötvenes években mindent elvettek tőlük, az apám is órás-ékszerésznek tanult, de azért mellette mindig volt egy kis zártkertje. Ahogy a rendszerváltás után vissza lehetett szerezni a családi tulajdont, akkor élt a lehetőséggel, és azóta is minden megtakarításunkat visszaforgatjuk az agráriumba. Az én településem egyébként hátrányos helyzetű, itt két aranykoronás földek vannak.

– Ez nem túl sok…

– Nem is szereti a nagyüzem. Mégis sok család tud megélni a földből, igaz, szorgalmas, kitartó munkával.

– Erről Samuel Hamilton földjei és hatalmas munkája jut eszembe az Édentől keletre Steinbeck-könyvből.

– Hát azért ezek nem olyan híres földek, arra viszont büszke vagyok, hogy Nyársapát az egyik olyan település, ahol folyamatosan nő a lélekszám.

– Ha erre is büszke, akkor tényleg rendes falusi gyerek volt. Volt csúzlija is?

– Volt.

– Én meg azt hittem, elsodorta a számítógép.

– Az is elsodort, de nem bánom. Ha most, harminchét évesen meghalnék, akkor is boldogan halnék meg, mert annyi mindent megéltem. Kivéve hogy még nincs családom, de azon is dolgozom. Szóval volt csúzlim. Ráadásul a téesznek volt melléküzemága, az ottani gumihulladékból gyártottuk a csúzlit ezerrel. És persze motoroztunk, bandáztunk.

– Krosszoztak is?

– Hogyne! Megkockáztatom, az ország egyik legjobb krosszpályája Nyársapáton van. És mi mentünk Simsonnal, Svarblival, IZS-zsel, oldalkocsis Pannóniával. Nagyapáink összes motorját kínoztuk.

– Térjünk vissza a kezdetekhez.

– Az eszem vágott, az általános iskolában végig kitűnő voltam, a gimnáziumban is kitűnőre érettségiztem. A közgazdaságtant annyira szerettem, hogy abból felvételiztem, és nem történelemből. Agrár-külkereskedelemre szerettem volna szakosodni a külker főiskolán, de a szakirányt megszüntették. Így a logisztikát választottam. Az első munkahelyem is ehhez kapcsolódik.

– Ez volt a Flextronics.

– Igen. Ausztriában van az egyik európai központja, és oda mentem menedzser-gyakornoknak. Német volt a főnököm, németül felvételiztettek, de angolul kellett kommunikálni, úgyhogy a két nyelvet intenzíven tanultam. Kilenc hónapig tartott a vízumom, utána megpályáztam egy elemzői állást a General Electricnél. Ott sem voltam egy évig, mert apám a szívével kórházba került, és benne voltunk a szamócaszezon kellős közepében. Akkor elmagyaráztam a főnökömnek, hogy apám nem azért dolgozott egy életen át, hogy a fia neon­fények között üljön, a birtok meg tönkremenjen. Így 2002 óta az apámmal dolgozom. Az elveszített választás után megalakítottuk odahaza a Fidesz helyi csoportját, beléptem a gazdakörbe, mindig benne volt a zabszem a fenekünkben, apámnak is, nekem is. Állandóan többet akartunk tenni a közösségért. Hiszünk abban, hogy nem az egyéni boldogulás a legfontosabb. Apámat 2006-ban megválasztották polgármesternek, azóta is az, én alpolgármestere voltam két cikluson át. Sikeresen fejlesztettük a települést, jó társaság, kiváló közösség alakult. Társadalmi munkában templomépítés zajlott, a település lakóival mindent együtt csináltunk. Nagyon szeretem a falumat.

– Két cikluson át csak alpolgármesterkedett?

– Nem, nyáron folyamatosan a nagybani piacra jártam, májustól szeptemberig minden éjszakámat ott töltöttem.

– Az érdekes hely, egészen különös módon építi az embert.

– Nem panaszkodom, megtanultam, hogyan kell ott okosnak lenni. Ez elég intenzív időszak volt, éjjel-nappal dolgoztunk. A rekordom ötvennyolc óra volt, hogy nem aludtam, aztán négy órát hunytam a teherautóban, aztán megint negyvennyolc órát lehúztam.

– A nagybanin mire kell figyelni?

– Amivel a legtöbbet foglalkoztam, az a földieper. Az értékesítése egy tőzsde tulajdonképpen. Furcsán hangzik, de amikor a szamócámat értékesítettem, mindig a tőzsdei tanulmányaimat idéztem fel, hogyan lehet diverzifikálni, kockázatot csökkenteni.

– És hogyan lehet?

– Akár egy napon belül is hihetetlen ingadozások lehetnek. Az elején mondjuk háromezer forint egy rekesz szamóca, ami hirtelen eshet kétezerre, de reggelre hirtelen kifogy a piacról, és ha kereskedő még van, akkor feljebb szökik az ár. Akár négyezerre is. Ezért én harmadoltam a termést, egyharmadát még a piac előtt eladtam, a másikat a piacon, a harmadikat pedig a piac végére hagytam. Ez a taktika általában bejött.

– A sok munka meglátszik a családi gazdaságon is?

– Remélem. Amióta beléptünk az unióba, próbáltunk minden támogatást elérni. Környezetkímélő gazdálkodást folytatunk 2002 óta, gyümölcsösöket telepítünk, ahová érdemes, ahová meg nem, oda erdőt. Szántóföldi kultúránk nincs negyven hektár, de előbb-utóbb betelepítünk mindent gyümölcsössel, meggyel és szilvával.

– És a szamóca?

– Jó tíz éve újra elkezdtük azt is. Építettünk két hektár fóliát is, s már egyre inkább ez határozza meg a gazdaságunkat. A kisebb területen intenzívebb gazdálkodásnak vagyunk a hívei, és ezt próbáljuk megvalósítani, már amennyire az adottságaink engedik. Munka van bőven, márciusban elvetjük a krumplit, áprilisban jön a tavaszi metszés, májusban a szamócaszezon, júniusban még kitart, de már ott a meggy és utána a szilva.

– Ennyi elfoglaltság mellett hogyan jutott ideje a politikára?

– Megoldottam azt is. Amikor volt a gazdatüntetés, akkor Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke arra kért, segítsem a munkáját. Így az agrárkormányzat világába is belecsöppentem kicsit, sokat tanultam a Magoszban. Ez a munka is beérett, 2010-ben a Magoszon belül Pest megyében már jelöltek mint országgyűlési képviselőt, de nem kerültem fel a listára. Ekkor arra kért Jakab István, hogy legyek részese az új folyamatnak, és akkor kerültem a parlamentbe mellé agrárszakértőnek. A kettő között az alelnöki titkárságán dolgoztam. Amikor jött a kamarai törvény, borítékolható volt, hogy ebben a Magosznak komoly szerepe lesz, és az átalakulás időszakában már átkerültem a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához, Győrffy Balázst segítettem kabinetfőnökeként. Egészen alelnöki megválasztásomig a kamarai apparátust építettem újjá. Anyagilag és szakmailag is gatyába ráztuk, s új szakembereket hoztunk.

– Az agrárkamara alelnökeként mi volt a feladata?

– Elsősorban a kis- és mikro­vállalkozások, családi gazdaságok érdekeit képviseltem, és a nemzetközi kapcsolatokat erősítettem, főleg Brüsszelben. Minden szakmai munkában részt vettem. Majd jött 2014-ben a felkérés, hogy vállaljam el az államtitkári pozíciót.

– Mennyit gondolkodott rajta?

– Néhány órát. Ez olyan kihívás volt, amelyet nem lehet visszautasítani. Örültem, hogy végre aktívabban is bele tudok szólni a kormány agrárpolitikájába úgy, hogy a kormány részese vagyok mint államtitkár. Jól együtt tudok dolgozni az érdekképviseletekkel, nagy segítség nekem, hogy tudják, én is az agráriumból jövök.

– Úgy látom, csupa változás az élete, amelynek egy része most Kecskeméten zajlik, ott vezeti az egyedüli, vidékre költöztetett államtitkárságot.

– Lehet, hogy az életem változások sokasága, bár a várost régebbről ismerem. A százfős államtitkárság leköltöztetése viszont kemény dolog volt, mindenki azt mondta, hogy ezt nem lehet végrehajtani. Veregették is a vállamat, hogy te két hónap alatt meg fogsz bukni, mert ami feladatot kaptál, azt ennyi idő alatt nem lehet végrehajtani. A 2007–2013-as időszakot lezárni, új pályázatokat meghirdetni úgy, hogy a forrásokat, ami még van, költsük el, és ne az Európai Bizottság kasszájában maradjon a pénz. Újratervezni a vidékfejlesztési programot, folyamatosan új pályázatokat kiírni, és közben a szakembergárdát szinte teljesen le kellett cserélnem.

– És hogyan sikerült megoldania?

– Úgy, hogy Lázár János miniszter úr szabad kezet adott, azt mondta, azzal dolgozom, akivel akarok, persze a felelősség az enyém. Úgy érzem, hogy találtam egy remek csapatot, amely vállalja a Kecskemétre való ingázást és az új kihívásokat is.

– Hogy alakult az alvása?

– Ó, jól, és azóta is tudok aludni. Ma például fél hétre a Kunigunda utcában kellett lennem. Kecskemétről indultam, négy órakor keltem, ennek ellenére a napi öt-hat óra megvan.

– Látom, hogy a munka szenvedélye, mellette van valami más is?

– A foci. Amikor a Vác Csank János vezetésével megnyerte az NB I.-et, akkor indítottak Vácon egy focigimnáziumot, oda felvételiztem. De a felvételi előtt bokatörést szenvedtem, és bár mankóval elmentem a felvételire, mondták, hogy jöjjek vissza nyáron. Közben sokat töprengtem, és úgy döntöttem, inkább a tanulásra koncentrálok. Nem lettem volna nagy játékos. Gyors voltam, de mindig gond volt az erőnléttel. NB II.-es pedig nem akartam lenni, mert vagy jól csinálunk valamit, vagy sehogy. Úgyhogy inkább a tanulásnak szenteltem az életemet, a Kossuth-gimiben, Cegléden.

– Sima ügy volt a tanulás? Azt mondta, kitűnő volt.

– Alapvetően igen, de volt olyan is, hogy három év alatt három iskolába jártam.

– Ezt hogyan sikerült elérnie?

– Úgy, hogy kilencéves voltam, amikor a szüleim elváltak, és édesanyámmal meg a nővéremmel Ceglédre költöztem. Ott a Táncsicsba jártam, de csak egy évet, mert oroszt oktattak, és azt nem szerettem. A Mészáros Lőrincben – amely azóta katolikus általános iskola lett – viszont indult a németoktatás. Egy év alatt át kellett vennem két év anyagát, hogy átmehessek a másik osztályba.

– Van alkalma kamatoztatni a nyelvtudását?

– Kevesebb, mint szeretném, de legutóbb Brüsszelben, a COPA-Cogeca nevében mondhattam egy beszédet angolul.

– És ennek a szervezetnek az alelnöke. Oda hogyan jutott?

– A kamaránál alelnökként szerettem volna erősíteni a brüsszeli vonalat a nemzetközi agrárszervezeteken keresztül is, mert az előző kamarai rendszerben nem fordítottak erre elég energiát.

– Vissza a focihoz. Kedvenc csapat?

– A Fradi! Kilencéves koromban apám a nyárra beíratott az Albert Flórián-féle focisuliba, attól kezdve ez nem kérdés. Apámnak meg azért a Fradi, mert a nagybátyja egy kocsmát üzemeltetett a Garai téren, és a Fradi félistenei oda jártak. Apám gyakran megfordult ott, és kapott tőlük dedikált zászlót, sőt egyszer egy bőrlabdát is, amiért még odahaza a faluban a nagyok is bevették játszani.

– És a külföldiekkel mi a helyzet?

– Nincs kedvenc klubom, a jó focit szeretem. És természetesen az egyéniségeket. Messi például szerintem nem ezen a Földön született, istenadta tehetség. Cristiano Ronaldo ugyanez a kategória, de más habitusú. Neki inkább a balhés arcát ismerik, de a rettentő sokat gyakorló, kitartó és edző Ronaldót kevesebben. És aztán még Ibrahimovic, ő is korszakos zseni, és nem csak azért, mert Király Gabinak olyat ragasztott a bal felsőbe, hogy azóta is emlegetjük.

– A beszélgetés elején azt mondta, hogy nagyon szereti a faluját. Akkor azt is tudja, hogy melyik a legmagasabb pontja?

– Pontosan, mert az én földem közelében van, körülbelül 117 méter a tengerszint feletti magassága.

– Ez a Kappan halom, ahogy a település honlapján olvasható?

– Nem, nem a Kappan halom, az már alacsonyabb, mélyebb fekvésű.

– Maga nyert. De akkor azt mondja meg, hogy Nyársapátnak mi köze van a Rákócziakhoz. Úgy tudom, a terület valamikor a Lórántffyaké volt, Lórántffy Zsuzsanna pedig I. Rákóczi György felesége volt.

– Ezt a történetet nem ismerem, de volt a településen egy hatalmas kocsányos tölgy, amely sajnos néhány éve egy viharban kidőlt. A mondás szerint ehhez kötötte annak idején a lovait Rákóczi fejedelem. A tölgyet egyébként nagyon tiszteltük, nem hagytuk magára, némileg megnyesve, háncsolva, de felállítottuk a faluszélre, most ő fogadja a látogatókat.

– És a lecsóval mi a helyzet, ha már fesztivált is szerveznek a tiszteletére?

– Nagyon szeretjük. Már annyiféle fesztivál van a környéken, de lecsó még nem volt. Vannak jelentős paprika- és paradicsomtermelőink, és egyszerűen elkészíthető az étel. A fesztivál pedig kinőtte magát, most már nemzetközi, mert testvértelepüléseinkről, Krasznahorkáról és Csíkszentlélekről is érkeznek csapatok.

– Melyik a kedvence?

– Alapvetően a tojásos…

– Hogy szól a recept?

– Noha egyszer a barátaimmal másodikok lettünk egy padlizsános, csirkehúsos lecsóval, az igazi azért a hagyma, paprika, paradicsom, házikolbász, tojás, és már csak jó étvágy kell hozzá.