Itthon is boldogulhatnak a fiatalok

– A Szombathelyi Tanárképző Főiskola történelem–könyvtár szakán szerezte diplomáját, majd Nagykanizsán kezdett dolgozni. Ha úgy hozná az élet, visszatérne a katedrára?

– Tudatosan választottam ezt a pályát, mindig is tanítani akartam. Azért hagytam el, mert a nyolcvanas években nem lehetett megélni abból a fizetésből, ezzel szemben ma már anyagilag is sokkal jobban megbecsüljük a tanárokat. Egykor az előrelépés is lehetetlen volt, éppen ezért másodállásokat vállaltam, hogy magamat, majd a családomat is el tudjam tartani. Szerettem tanítani. Hogy ma visszamennék-e, azt nem tudom, pedig sokkal jobbak lettek a feltételek. Időközben is olyan munkáim voltak, ahol emberekkel kellett foglalkozni, kapcsolatokat kellett teremteni. Számomra ez utóbbi a kulcsszó. Így kerültem a biztosítási, illetve a kereskedelmi szakmába. Bármilyen furcsa, ezek a területek nem távoliak a pedagóguspályától, hiszen egy tanár nemcsak ismeretanyagot ad át, hanem mintát is. Ez az a minta, amely a már említett szakmáknál is előfordul. Abban az esetben, ha valaki nem erőszakoskodó, hanem jó példával szolgál, akkor sikerről beszélhetünk, akár vásárlásnál, akár egy komoly pénzügyi döntésben. Ez pedig az emberi kapcsolatokon múlik elsősorban.

– Hogyan lett szintén Nagykanizsán áruházvezető, illetve miként került egy telekommunikációs céghez? Igazán széles a spektrum.

– Mint már mondtam, ezek a munkák szorosan összefüggnek egymással. A csavar annyi csupán, hogy már a biztosítási munkám alatt megszereztem az üzletvezetői képesítést is. Ezek a munkák folyamatosan kihívás elé állítottak.

– A munkaerőpiacért is felel. Az említett munkahelyeken könnyen el tudott helyezkedni, vagy igénybe vett segítséget is? Magyarul: egy jó álláshoz lehet-e segítség nélkül hozzájutni?

– Úgy gondolom, ma hazánkban már az „utcáról is” meg lehet találni egy-egy jó munkahelyet. A lényeg a szaktudáson van, elsődlegesen a munkaerőpiacon is ezt nézik. És itt szeretném tisztázni: természetesen a jó kapcsolatrendszer fontos, de ez nem a protekciót jelenti, hanem azt, hogy valaki mögött milyen életút áll. Ez alatt nem csak a munkában eltöltött időszakot értem, hiszen egy iskolai, felsőoktatási közösség is sokat adhat. Miért ne számíthatna egy-egy tanuló a diáktársai, avagy a tanárai segítségére akár tudományos, akár diákmunka területén. Fontosak a munkahelyi ismeretségek, az erős kapcsolatrendszer az előrelépés szempontjából, de a legfontosabb, hogy megfelelő, piacképes tudást szerezzünk. Ma már nem azt a világot éljük, hogy az első munkahelyünk, első szakmánk egyben az utolsó is. Nem tartom rossznak azt, ha valaki a kapcsolatrendszerét is használja a munkahely-változtatásnál, hiszen a kapcsolati tőke szinte forintosítható, pénzzel kifejezhető értéket jelent. Ez elérhető egy jó szakmunkás számára is, akikre nagy szüksége van az országnak, de elérhető egy diplomás számára is.

– Hogyan került kapcsolatba a politikával?

– Már 1988 szeptemberében beléptem a Fideszbe.

– Önéletrajzában más dátum szerepel.

– Egy ideig ugyanis nem vettem rész a párt munkájában. Tíz év múlva újra aktívan közreműködtem, majd a nagykanizsai csoport elnöke lettem. Ennyi a nagy „titok”. A Zala megyei területi listáról szereztem mandátumot 2002-ben, így tagja lettem Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének.

– Munkahelyét eközben megtar-totta?

– Igen is, meg nem is. Fizetés nélküli szabadságra mentem. Másfél év múlva teljesen „átadtam magam” a nagypolitikának, ezt bizonyítandó, 2010-ben lettem Nagykanizsa polgármestere.

– Változtatott a város foglalkoz-tatáspolitikáján?

– Szívügyemnek tartottam a város fejlődését, ez már alpolgármesterként is így volt. Úgy gondolom, jelentős változásokat sikerült elérnünk, mind a beruházások, mind a munkahelyek teremtésében. Ipari parkot fejlesztettünk, megújítottuk a belvárost, olyan nagyszabású terveket készítettünk, amelyek most valósulnak meg. Visszanyerte régi vonzerejét Nagykanizsa. Jelentősen növeltük a foglalkoztatottak számát, segítve számos cég letelepedését. Több, milliárdos vállalkozás telepedett itt meg, illetve bővített munkahelyek százait teremtve. Ráadásul a kormány és Nagykanizsa között olyan megállapodás és program is született, amely az egész térség, azaz a Mura régió fejlesztésére is vonatkozik. Számomra öröm, hogy ennek a programnak a miniszteri biztosa lehetek, hiszen legalább hatvan település fejlődhet így.

– Több mint egy éve államtitkár, ráadásul az egyik legtöbbet nyilatkozó. Miként került ennyire közel a foglalkoztatáspolitikához?

– Mint képviselő és mint polgármester is sokat dolgoztam azért, hogy a választókerületemben a foglalkoztatás a már említett módon és eszközökkel emelkedjen. Számomra ez nagyon jó iskola volt, hogy országos szinten is rálássak a munkaerőpiacra. Most átfogóbban tudom a kormány munkaerő-politikai reformjait képviselni. Úgy gondolom, a számok ezt tükrözik is, hiszen rekordalacsony a munkanélküliség, ráadásul rekordmagas a foglalkoztatási arány is. Ami a szakképzést illeti, a pedagógus múltamnak köszönhetően nem áll távol tőlem ez a terület sem. Polgármesterként is foglalkoztam ezzel a témakörrel, hiszen sok oktatási intézmény tartozott az önkormányzathoz. Ha úgy tetszik, a feladatköröm régiós szintről országosra emelkedett.

– Felidézne egy olyan esetet államtitkári munkája során, amely különösen nagy kihívást jelentett, akár álmatlanságot is okozott?

– Ez utóbbiban nem szenvedek szerencsére. Ami feszített tempót igényelt munkatársaimtól az államtitkárságon, az az új szakképzési rendszer tavaly szeptemberi elindítása volt. Apróbb zökkenők természetesen akadtak, de elindult a program, amely az új munkaerőpiaci kihívásoknak jobban megfelel, hiszen számtalan, e piacon tevékenykedő céget sikerült bevonnunk az új, rugalmasabb típusú képzésbe.

– Volt-e olyan pillanat, hogy azt gondolta: abbahagyom?

– Nem. Hiába éljük az életünket villámgyors, fárasztó tempóban, ha valaki eddig a mondatig eljut, azonnal meg kell tenni. Ezt a munkát csak teljes erőbedobással, odaadással lehet végezni, hiszen a nap huszonnégy órájában készenlétben kell állni. Nemcsak államtitkárként, hanem képviselőként is a választóimért kell felelnem. Ez utóbbi kilencvenhétezer ember elvárását jelenti. Ha meg a nagypolitika bizonyos lépéseit említem, akkor azt a teljes országnak kell elmagyaráznom.

– Mivel kapcsolódik ki, töltődik fel?

– Ebben a munkakörben teljes kikapcsolás aligha lehetséges. A telefonom mindig velem van, értesülök azonnal a nagyobb ügyekről, még akkor is, ha több száz kilométerre szabadságra utazom Magyarországról. Fontosnak tartom az információ folyamatos áramlását. Ettől függetlenül igyekszem sokat sportolni, kerékpározom. Szeretek olvasni is, sajnos erre mostanában egyre kevesebb időm jut. Szerencsére vannak olyan barátaim, akikkel ha leülök beszélgetni, azt a pár órát szinte ünnepi pillanatra tudjuk emelni. Ezek a sztorizások valóban kizökkentenek a mindennapi forgatagból.

– Beszélgetésünk végére maradt a legfontosabb kérdés: mikor lesz itthon is európai uniós fizetés? Mit tenne, ha gyermeke azzal állna elő, hogy kimegy külföldre dolgozni?

– Minden ember maga dönt a sorsáról. Egészen biztos, hogy mindenféle nyomás és ráhatás nélkül elmondanám neki a véleményem erről. Ha valaki elmegy külföldre dolgozni, nem tartom rossz dolognak. Több száz évvel ezelőtt is elindultak a legények szerencsét próbálni és tanulni azért, hogy képezzék magukat, különböző szakmai fogásokat tanuljanak, és amikor visszatértek, még jobban teljesítettek. Ha valaki pár hónapot, vagy évet kint tölt, nem gond, hiszen a korábban említett kapcsolatrendszerét is erősíti. Azt viszont nagy bajnak tartanám, ha kint is maradna, hiszen minden szakemberre szüksége van az országnak. Úgy gondolom, akik megfelelő odaadással dolgoznak, megtalálhatják itt is a számításukat és a boldogulásukat. Hiszen azt is kell nézni, hogy egy biztos megélhetés mellett, mekkora biztonságban és milyen környezetben vagyunk. Nyugodtan el tudunk-e menni ünnepelni, igazi barátok vesznek-e körül, értik-e az anyanyelvünkön a problémáinkat. Bizony, nem minden a pénz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fontos a megélhetés, de ha azt nézzük, milyen bérszintről indultunk, és hol tartunk most, és hová tartunk, akkor optimistán látom a jövőt. Ez nem politikai reklám. Persze a nyugat-európainál kisebb fizetések okozta hátrányt nem tudjuk egyik napról a másikra ledolgozni, ez a lemaradás sok évtized alatt halmozódott fel. Ám számtalan olyan fiatallal beszéltem, akik kint dolgoztak és az imént felsorolt dolgok hiánya, illetve a magány miatt jöttek haza, meg azért is, mert a szakképzettségüknek köszönhetően munkájukkal itthon is megközelítőleg nyugat-európai fizetéshez jutottak.

– De ez nem az átlagcsoport. Egy évtized alatt felzárkózhatunk?

– Ha csak a béreket nézzük, akkor nem. Ha a vásárlóerő erősödését, az ellátást, az oktatást, a gazdaság erősödését, a családbarát politika kiterjesztését és mindezek együttes hatását vesszük alapul, akkor igen. A felzárkózás egyre erőteljesebb lesz. Felelőtlenség lenne évszámot mondani, azonban azt, hogy belátható időn belül közel kerülünk a nyugat-európai átlagfizetéshez, bátran állíthatom.