„A szellemi kihívás a legfontosabb”

– Az életrajza szerint ön jogász és közgazdász is. Hogyan jött össze ez a két pálya?

– A jog nem volt annyira tudatos, első helyen a közgazdasági egyetemre akartam menni, csak oda a történelem felvételi miatt nem kerültem be. Második helyen állt a jog. Inkább reálos a gondolkodásom, apukám építészmérnök, öcsém is, és anyukám is az építőiparhoz köthetően dolgozott árelemzőként. Rólam korán kiderült, hogy ilyen irányú kreativitás nincs bennem, illetve az is igaz, hogy amikor egyetemet választottam, még nem tudtam pontosan, mit szeretnék csinálni. Ám ha most kezdeném el, ugyanezt a két tudományt választanám.

– Hogyan jellemezné az iskolaéveit? Mit mondana az egyetemi időkről?

– Kiskoromban inkább eminens tanuló voltam, nem pedig balhés. Felnőtt fejjel már azt gondolom, nem ártott volna egy kis csibészség, mert ez segítheti a boldogulást a felnőtt világban is. Az egyetemi évekről elsősorban az jut eszembe, hogy sokszínűség. A közgáznál ugyan már tudatosan fókuszáltam bizonyos területekre, de a jogon sosem éreztem, hogy például valaha ügyvéd szeretnék lenni, ezért nem foglalkoztam külön egyik területtel sem. A jogon sok mindent kipróbáltam, sikerült sokszínű ismeretekre szert tennem.

– Fél évet töltött Spanyolországban is, Erasmus-ösztöndíjjal.

– Azt a szakaszt úgy jellemezném, hogy „nyitás”. Ez volt az első olyan időszak, amit nem otthon, nem a családdal, nem Magyarországon, hanem egyedül, külföldön töltöttem, amikor először kellett megállnom a saját lábamon. Láthattam, hogyan működik egy másik ország, kultúra – rengeteget tanultam.

– Államtitkárként rengeteget utazik. Mi volt a legérdekesebb úti célja?

– Az üzleti utak annyira rövidek, hogy a repülőúton, a megbeszéléseken, szállodákon kívül sok emléket sajnos nem hagy, maximum egy-egy vacsora vagy beszélgetés. Ezért utazásaim közül a legizgalmasabb nem a munkához kötődik. Tavaly nyáron Kubában voltunk. Fantasztikus volt, az ország teljesen zárt és más, mint a modern világ. Mintha visszautazna az ember az időben. A kubai embereknek semmijük sincs, mégis tudnak egész és boldog életet élni. Ott tényleg át lehet érezni, hogy minél több mindened van, annál többet tudsz elveszteni. Valamint, hogy az emberi kapcsolatoknak még van értéke. Tudom, ez ma már klisé, de ott tényleg látható, például vasárnap este két-három generáció ül kint a teraszon és beszélgetnek. Mi pedig egyre kevesebbet foglalkozunk egymással.

– Melyik az az ország, ahová a legszívesebben ellátogatna?

– Új-Zéland lenne az egyik: azt mondják, hogy ott reggel az ember síelhet a hegyekben, majd délután, pár óra autózás után pedig csobbanhat a tengerben. A másik úti cél jelenleg nem külön ország, hanem Toscana lenne. Sosem voltam még arra, de nagyon tetszenek a dombokon lévő házak, olívaültetvényekkel körbevéve. Hatalmas nyugalom árad abból a környékből.

– Ha már a család szóba került: gyermekeket terveznek?

– Persze. A karrier szép, jó és szeretem, de a család az elsődleges. Egy nőnek nehéz a kettő közti választás, de nem hiszem, hogy szükséges lenne, össze lehet párosítani a kettőt. A gyermekvállalás után szeretnék visszatérni a szakmába.

– Nehezebb érvényesülnie egy nőnek az államigazgatásban?

– Nem az államigazgatásban, hanem általában a karrier világában és csak azért nehezebb, mert a gyermekvállalás miatt mindenképpen van egy szünet. Ez vagy túl korán történik, és akkor egy nő később kezdi a karriert, vagy felépít egy karriert, és utána jön a kihagyás. Amiért nekem személy szerint a közigazgatásban néha nehezebb volt érvényesülni, az az, hogy fiatal vagyok és néha bizonyítanom kellett az idősebb, tapasztaltabb kollégák és a piaci szereplők előtt, hogy el tudom látni ezt a hivatalt.

– Feljebb nem tekintget? Szeretne egyszer miniszter lenni?

– Nem. Államtitkár szeretnék lenni még, de a miniszteri pozíció teljesen más. Úgy érzem, innen is sokat lehet és tudok tenni.

– A versenyszférában közel tíz évet dolgozott. Mit tapasztalt, amit át kellene emelni az államigazgatásba?

– Ami nekem a közigazgatásból alapvetően hiányzik, az a strukturált gondolkodás. Jó szakemberek vannak az államigazgatásban is egy-egy területen, de ez nem mindig elég, a legtöbb kérdésben tudni kell kitekinteni a szűk szakterületünk által megkövetelt „dobozokból”. A versenyszférában átfogóbb tudás, horizontálisan szélesebb látókör kell, hogy egy ügyfelet teljeskörűen ki tudjunk szolgálni. Nagyon egészségesnek tartom, ha valaki megtapasztalja mindkét világot: mind a közszférának, mind a versenyszektornak szüksége van a másik oldalon szerzett tapasztalatokra. A későbbiekben én is szeretnék még mindkét oldalon szerepelni, hogy gazdagíthassam a tudásom.

– Ha holnaptól nincs államtitkárság és nincs közgazdasági munkakör, mivel foglalkozna?

– Gyerekkoromban olyan állást akartam, ahol oldalzsebes rövidnadrágban és papucsban mászkálhatok egész nap. Ám szerintem egy idő után a szellemi kihívás fontos, nagyszerű lehet életmentőnek vagy búvároktatónak lenni, de szerintem nekem egy idő után hiányozna a szellemi munka. Bármi is legyen, mindenképpen olyan munkát szeretnék, amelyben érdemben lehet befolyásolni a dolgokat.

– Hogyan néz ki egy átlagos munkanapja?

– Az estéket, ha tehetem, szeretem otthon tölteni, így inkább korán kezdem a napom. Hét körül igyekszem elindulni otthonról, ilyenkor beérek még fél nyolc előtt, ekkor van időm aláírni, elolvasni, amit kell és átgondolni, hogy milyen lesz a nap. Ezután jönnek a találkozók: a munkám jóval több mint fele abból áll, hogy kollégákkal, befektetőkkel, szervezettekkel, kormányzati szereplőkkel, találkozom. Aztán megint a gondolkodós-számolgatós résszel zárul a nap, másnap pedig kezdődik elölről az egész. Ami még sok időt elvesz, azok a külföldi utazások: átlagban kéthetente két napot vagyok külföldön, nagyrészt Európában.

– És ebbe belefér bármi más? Barátok, esetleg sport?

– Igen, erre figyelünk is, igyekszünk sok időt tölteni a barátainkkal. A sport pedig különösen fontos része az életemnek, bár sajnos most jóval kevesebb idő jut rá. Rengeteg mindent sportoltam: kiskoromban művészi tornáztam, aztán jött a karate, az iskolában pedig a tenisz, a röplabda, a kosárlabda, majd végül a triatlon, és ez utóbbi kísérte végig az életemet. Mára főleg az úszás része maradt meg. Azért szeretek úszni, mert nem kell közben semmire gondolni, tiszta a fejem. Emellett évek óta járunk fallabdázni és tollaslabdázni is, ezt pedig pont azért szeretem, mert gondolkozni kell benne.

– Elhagytuk a telet, síelni szeret?

– Igen, nagyon. Szeretem a nyugodtságot, ami árad a téli tájból. Általában kétszer megyünk szabadságra egy évben, ebből télen mindig elmegyünk egy hosszú hétvégére csúszni.

– A nyári szabadságot hol szokták tölteni?

– A nyarakat alapvetően víz mellett szeretjük tölteni. Nagyon szeretjük a tengert, így ha tehetjük, elmegyünk valamelyik tengerpartra. Persze nem egy hét napozásra gondolok, szerintem az ideális, ha a nyaralás alatt programok és pihenés is van.

– Brüsszelben élt három évet. Tervezi, hogy külföldre költözzön?

– Nincs kizárva, hogy éljek még külföldön, sőt a családdal szívesen töltenék pár évet más országban, de az is szigorúan csak átmeneti lenne. Szeretem Magyarországot, ez a hazám, itthon tervezek hosszú távra.

– Nyugdíjas korában hol látná magát szívesen?

– Nem merült még fel bennem és nincsenek különösebb elképzeléseim. Jól és boldogan szeretnék élni. Azért sincsenek ilyen irányú elképzelé­seim, mert nem vagyok álmodozó alkat: inkább technokratának mint teoretikusnak mondanám magam.

– Az ön pozíciójában mennyire fontos a megjátszás, a tettetés?

– Én megjátszani nem tudom magam, minden érzés és gondolat meglátszik rajtam. Azonban velem is előfordult már olyan, például egy nemzetközi szervezet ülésén, hogy nehéz volt követni a hozzászólásokat.

– Az izgalom miatt?

– Nem, csak amikor ötven ország próbál közös fogalmakat kialakítani, azt esetenként lehetetlennek gondolom, hiszen fejlettségben teljesen eltérnek. A nemzetközi szervezetekben azonban ezt meg kell próbálni, és ilyenkor is minden tagállamnak mondania kell valamit, ami esetenként zűrzavart okozhat. De az izgalom is előjött többször: senki nem mondhatja például, hogy az első sajtószereplése előtt nem volt görcs a gyomrában.