A déjà vu ellentéte létezik, ez a jamais vu

A kutatás megállapította, hogy a jelenség akkor keletkezik, amikor az agynak az ismerősséget észlelő része szinkronizálatlan a valósággal. A déjà vu az a jel, amely erre a furcsaságra figyelmeztet: ez egyfajta „tényellenőrzés” az emlékezeti rendszer számára.

Az ismétlődés azonban még ennél is hátborzongatóbb és szokatlanabb dolgokra képes.

A déjà vu ellentéte a jamais vu, amikor valami, amit ismerősnek tudunk, valamilyen módon irreálisnak vagy újszerűnek tűnik. Nemrégiben végzett kutatásunkban, amely nemrég Ignobel-díjat kapott, a jelenség hátterében álló mechanizmust vizsgáltuk.

A jamais vu lehet az, amikor egy ismerős arcot látunk, és hirtelen szokatlannak vagy ismeretlennek találjuk. A zenészeknél is előfordul pillanatnyilag – elvesztik a fonalat egy nagyon is ismerős zenei részletben. Lehet, hogy Ön is átélte már, amikor egy ismerős helyre ment, és megzavarodott, vagy „új szemmel” látta azt.

Ez az élmény még a déjà vunél is ritkább, és talán még szokatlanabb és nyugtalanítóbb. Ha megkérjük az embereket, hogy írják le a mindennapi életben szerzett tapasztalataikról szóló kérdőívekben, akkor olyan beszámolókat adtak, mint például: „Miközben írok a vizsgámra, helyesen írok egy szót, például étvágy, de újra és újra megnézem a szót, mert kétségeim támadnak, hogy esetleg rosszul írtam”, vagy mint „az autópályán vezetve is előfordult már, amely miatt le kellett húzódnom a leállósávba, hogy a pedálokkal és a kormánykerékkel való ismereteimet visszaállítsam”.

A mindennapi életben ezt előidézheti az ismétlés vagy a bámulás, de nem feltétlenül kell így lennie. 

Nem sokat tudunk a jamais vuről. De sejtettük, hogy a laboratóriumban elég könnyű lesz előidézni. Ha csak megkérünk valakit, hogy ismételje el újra és újra valamit, gyakran úgy találja, hogy az értelmetlenné és zavarossá válik.

Az első kísérletben 94 egyetemi hallgató azzal töltötte az idejét, hogy ugyanazt a szót ismételgette. Tizenkét különböző szóval tették ezt, amelyek a hétköznapi szavaktól, mint például az „ajtó”, a kevésbé gyakoriakig, mint például a „sárdagasztás”, terjedtek.

Arra kérték a résztvevőket, hogy a lehető leggyorsabban másolják ki a szót, de elmondák nekik, a lehetőséget, hogy abbahagyhatják, ha furcsának érzik magukat, unatkoznak vagy fáj a kezük.

A leggyakrabban azért álltak meg, mert a dolgok furcsának tűntek, és körülbelül 70 százalékuk legalább egyszer megállt, mert valami olyasmit éreztt, amelyet mi jamais vuként definiálunk. Ez általában körülbelül egy perc (33 ismétlés) után következett be – és jellemzően ismerős szavak esetében.

Egy második kísérletben csak az „a” szót használtuk, mivel úgy gondoltuk, hogy ez a leggyakoribb. Ezúttal az emberek 55 százaléknyian hagyták abba az írást a jamais vu definíciójának megfelelő okokból (de 27 ismétlés után).

Az emberek a „elveszítik a jelentésüket, minél többször mondom őket”, a „mintha elvesztettem volna az irányítást az elmém felett” és a „nem tűnik helyesnek, szinte úgy tűnik, mintha nem is igazi szó lenne, de valaki becsapott, hogy azt higgyem, az” kategóriába sorolták a tapasztalataikat.

Egyedülálló hozzájárulásunk az az elképzelés, hogy az ismétlődésben bekövetkező átalakulásokat és jelentésvesztéseket egy sajátos érzés – a jamais vu – kíséri.

A jamais vu azt jelzi számunkra, hogy valami túlságosan automatikussá, túl folyékonnyá, túlságosan ismétlődővé vált. Segít nekünk „kipattanni” az aktuális feldolgozásból, és a valótlanság érzése valójában egy valóság-ellenőrzés.

Ennek meg kell történnie, mivel a kognitív rendszereinknek rugalmasnak kell maradniuk, lehetővé téve, hogy oda irányítsuk a figyelmünket, ahová éppen szükség van rá, ahelyett, hogy túl sokáig elvesznénk az ismétlődő feladatokban.