Tudomány

Csodák pedig nincsenek – vagy mégis?

„Rajta van a szellemi alsó”, avagy Rejtett vallási utalások Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényében

Százhúsz éve, 1895-ben jelent meg Mikszáth Kálmán anekdotikus kisregénye, a Szent Péter esernyője. Az író legkedvesebb irodalmi gyermekének fő üzenetét így foglalhatnánk össze: „Csodák pedig nincsenek, vagy mégis!?”

Szent Péter esernyője 20151016
Törőcsik Mari és Pécsi Sándor a Szent Péter esernyője című, 1958-ban készült magyar–csehszlovák Játékfilmben (Forrás: Wikipédia)

Jellemzője a humoros, élőbeszédszerű előadásmód, mely burkolt társadalomkritikát is takar. De valóban csak egy könnyed, szórakoztató, realista humorral ellenpontozott, de végső kicsengésében mégiscsak romantikus történetet tartunk a kezünkben? Meggyőződésem szerint nem. Ennél sokkal többet.

Fenti állításomat hadd támasszam alá három, a közismert regényből vett példával. Ezek egyike katolikus, a másik protestáns, a harmadik zsidó. Mindezzel már azt is megelőlegeztük, hogy a mikszáthi mű össztársadalmi szemléletű, a magyar köz- és egyházi élet általános problémáit felekezeti részrehajlás nélkül igyekszik tárgyalni.

A szegény tótok Mikszáth által annyit dicsért erényeit és annyiszor megcsipkedett jellemhibáit leginkább Adameczné alakján keresztül szemlélhetjük. A részeges pletykafészek olyan „mennylátó”-vá válik, akinek beszámolóját alapvetően azért fogadják el a glogovaiak, hiszen nagy tolvaj apjának is csodás módon nőtt a sírban szakálla. Végtelenül anyagias személyiségének kiváló jellemzése a szomszéd plébános felkiáltása: „Az Adameczné? Az az öreg boszorkány? Fizetés nélkül? Hogy majd az Isten fizet meg érte? […] Valóban csoda történt!” Glogova pedig érezhetően emelkedik. Templomtorony, Szentháromság-szobor, esperesség, takaros fogadó épül, virágosabbá válik, kicsinosodik a falu. Az emberek igényesebbek lesznek, már a selmecbányaihoz hasonló kálvária építését is tervezik. Adameczné önzetlen hite/buta babonasága is elnyeri megérdemelt jutalmát: egy gazdag plébánia gazdasszonyává válhat. Mindezt miért? Mert a glogovai tótok még képesek hinni a csodákban, pontosabban a csodák mögött álló Mindenható Istenben. A besztercei püspök az esernyővel berendelt glogovai plébánost így bocsátja el: „Deus est omnipotens.” Miért nem képesek a protestánsok már ugyanerre? A válasz: Mert a legnagyobb csodát tagadják. De hol van ez az ítélet elrejtve a regényben?

„Elhullt a férgese!” – kiált fel Kukucska mészáros, amikor a (túlontúl) szende Veronka, a műveletlenségében is talpraesett és józan Mravucsánné, a sárkány és papucs Szliminszkyék és (az egyre valóságosabban) csak Veronka után érdeklődő Wibra Gyuri („elment a mágnes”) aludni vonulnak. A felkiáltásra a bábaszéki intelligencia vidám kártyázásba kezd. Ahogy ők az „ördög bibliájá”-t forgatják, az látszólag a magyaros duhajkodás, póriasság és igénytelenség leírása, mégis el van rejtve benne néhány fordulat, mely felkelti figyelmünket: „A kártyából ugyan hiányzott a zöld alsó, de ez éppenséggel nem zavarta a bábaszéki intelligenciát, már a múltkor is így játszották a preferanszot, az utolsónak kevesebb jutván egy kártyával az osztásnál, mely azonban képzeletben mégis neki jutott, s mint szellemi kártya szerepelt a játéknál. Ha zöld volt a híváson, az utolsó képzeletben adta az ütésre a zöld alsót, mondván: „Rajta van a szellemi alsó! Némelykor ütött is vele, kivált, ha zöld volt a tromf.”

A preferansz bűvöletében

Szögezzük le, a kártya a korban tipikus magyar bűn volt, a dzsentriábrázolásoknak mindig központi elemét alkotja, de a reformátusok sem voltak tőle mentek. Szabó Aladár 1895-ben így kiáltott fel: „Bárcsak minden kártyázó, mulató, politizáló paraszti és úri kaszinót ilyen [belmisszió biblia]körré lehetne alakítani!” A preferansz nevű kártyajátékot több szabályrend alapján francia vagy magyar kártyával is lehet játszani. A magyar kártyáról tudnivaló, hogy német eredetű, a 15. században kialakult német kártya színeit használja. Eredetileg hatvan lapos, ez egyszerűsödött le az alacsonyabb számok elhagyásával a napjainkban közismert 32 lapos változattá. Szimbolikájában a Vormärz (az 1848 előtti időszak) nemzeti és liberális forradalmi mozgalmainak ébredéséhez vezet vissza bennünket. Az ászok a négy évszakot mutatják be, az alsókon és a felsőkön a Schiller által 1804-ben írt és 1827-ben Kolozsvárott bemutatott Tell Vilmos-dráma alakjai láthatók, a számos lapokon a történet található elmesélve. Schneider József pesti kártyafestő mester eredetileg magyar történelmi személyiségeket és szabadsághősöket festett volna a kártya lapjaira, de ehhez az erősödő cenzúra terjesztési engedélyét nem kapta volna meg. Így lettek kártyájának alakjai az Ausztria- (Habsburg-) ellenes svájci szabadságharcról szóló klasszikus német drámája szereplői. A leírás pontosan megadja, hogy a bábaszéki intelligencia itt magyar kártyával játszik, aduval, tehát betli és szanadu nélküli szabályrendben. Ebben a változatban a szellemi alsó a zöldé, a legalacsonyabb értékű színé, mely lap – ahogy azt a szöveg ki is mondja – alig juttathatja birtokosát ütéshez, alig kaphat szerepet a játék megnyerésében.

A felmelegített feltámadásvita

Mindez a német filozófiára, illetve annak magyarországi recepciójára irányítja gondolkodásunkat. Ballagi Mór az 1862-ben a német idealizmus néhány évtizeddel korábbi vitáját (az úgynevezett feltámadásvitát) a magyar protestáns szellemi közéletben is le kívánta folytatni. A modernség jelszavával, a szabad gondolkodás „királyi nevében” megtagadta az egész keresztyénség alapvető igazságát, Jézus testben való feltámadását. Tudományos alapon kimondta, hogy Jézus testileg nem támadhatott fel, csak szellemileg, a tanítványok hitében.

A vita a művelt közönségen kívül alig vetett hullámokat. A kesztyűt leginkább Filó Lajos, nagykőrösi lelkész vette fel. A vitába beavatkozó, a református egységet féltő debreceni Révész Imre kimondta, hogy ő testvérnek tudja elfogadni, aki csoda nélkül is hinni tud a Megváltóban, majd azzal zárta le a vitát, hogy a református papság nincs olyan magas tudományos szinten, hogy a kérdést érdemben megvitathatnák. Ilyen körülmények között némi értetlenkedéssel fogadhatjuk azt a tényt, hogy Ballagi fordította magyarra John Bunyannak a Zarándok útja című példázatregényét, melyet a legortodoxabb korabeli angol közvélemény lelki jelentőségében rögtön a Biblia után helyezett. A képzelet szó megismételt, nyomatékosított előfordulása sem véletlen. Hegel szerint ugyanis a képzetekben (szimbólumokban) mozgó hit előzetes feltétele fogalmainknak, de nem végcélja a gondolkodásnak.

A Fr. E. D. Schleiermachert követő liberális teológia szélsőségesen individualista módon, az egyén vallásos tapasztalatai alapján akarta költészetbe foglalni, kiérzelegni vagy kibölcselkedni a maga istenképét, megfelelő alapot nyújtva Feuerbach valláskritikájához, aki szerint Isten az emberi vágyaknak a menny vásznára vetített képe. A „Rajta van a szellemi alsó!” felkiáltás eszünkbe juttatja a kisfiú felkiáltását A császár új ruhája című Andersen-mesében: „De hiszen nincs is rajta semmi!” A bábaszéki intelligencia preferansza így összetett utalásai egyfajta szimbólummá állnak össze, melynek értelme így bontható ki: A jelen protestánsai úgy bölcselkednek, hogy közben elveszítették a Biblia egyik, számottevő érvként addig is alig használt, tehát csekély fontosságúnak tartott lapját, helyette saját istenképzeteiket hirdetik, melyek nem egyebek saját képzeletük projekcióinál. Teológiailag a lelkészek és művelt világiak liberálisoknak tartják magukat, de – a schleiermacheri útmutatással ellentétben – szellemileg sem próbálják meg annak hatását érvényesíteni. Ballagi 1877-ben vonult nyugdíjba és 1891-ben adta vissza lelkét Teremtőjének. Tanítványai már az ő példáját sem képesek követni. Száraz, sekélyes és silány racionalizmusba süllyedtek. Ez azonban nem magyar sajátosság, hanem egy idegen példa rossz és felemás adaptációja a magyar viszonyokra.

Jónás ószeres ajándéka

Müncz Jónás boltja leginkább az ócska ruhákra specializálódott. A cégérén szereplő felirat újszövetségi utalást tartalmaz, vaskos tréfával elegyítve: „»Csak a mezők liliomai ruházkodnak olcsóbban, mint ezen boltban lehet.« (Ez bizony igaz is volt, azzal a hozzáadással, hogy a mezők liliomai valamivel szebben is ruházkodtak, mint ezen boltban lehetett.)” Végtelenül becsületes ember. Csak egyszer esik ő is az angyalos krajcárokkal üzérkedő becstelen zsidók csapdájába, de ez már megbolondulásának előjele. A zsidó boltos megbolondulása azt mutatja, Isten erőtlensége nagyobb az emberek erejénél, az Isten bolondsága nagyobb az emberek bölcsességénél. Idézem: „Sztrecsnyón, már utánaszaladtak a gyerekek, és csúfolták, mint egykor Illés prófétát, ő meg szétbontván batyuját (nem Illés próféta, de az én tátim) árucikkelyeivel dobálta őket. Ötven év múlva se felejtik el ezt a napot Sztrecsnyón, midőn kókusz-szappanok, kalárisok, bicskák és harmonikák hulltak, mint az égi manna, a nép közé. Azóta példabeszéd is lett, amint hallom, hogy: »Egyszer járt Sztrecsnyón bolond zsidó!«”

Ismeretes, hogy a Királyok második könyvében Elizeus (és nem Illés) próféta megátkozza az őt csúfoló fiatalokat, akiket az erdőből előjövő medvék tépnek szét. Az ószeres azonban nem ó-, hanem újszövetségi módon jár el. („Áldjátok azokat, akik benneteket átkoznak!”) Móric fia elbeszéléséből kiderül ugyan, hogy saját gyermekei hátán gyakrabban forgatta pásztorbotját, mint kellett volna (Egyszer azért Krisztus Urunk is korbácsot font!), a kitörő viharban az udvaron felejtett ismeretlen kislány fölé mégis ő teríti esernyőjét. Könyörületes lelkülete erősebb lesz, mint saját önérdeke. Mindez eszünkbe juttatja, hogy a Megváltó mellett ott csetlett-botlott az a Simon-Péter, aki sokszor éppen azt teszi, amit nem kellene (győzködi Jézust, elsőségért vetekedik, fogadkozik, heveskedik, tagad), mégis belőle válik majd a Kőszikla, az apostolok fejedelme.

Bár a regény végén lehet arról adomázni, hogyan ajándékozta meg egy öreg zsidó a kereszténységet egy szent ereklyével, de azt azért mindenkinek be kell vallania, hogy tagadhatatlan misztikummal mindez mégis mérhetetlen áldást és szerencsét hozott mindenkire. Jónás ószeres személyének szimbolikája tehát folyamatosan arra emlékeztet bennünket, Jézus Urunk és az ő apostolai is mind zsidók voltak. Márpedig a keresztények mint a kegyelmi szövetség népe csakis az alázatnak és türelemnek ezen a szemüvegén keresztül nézhet a mózesi szövetség választott népének gyermekeire. Müncz Jónás tehát a zsidósággal szembeni pozitív tolerancia példaképévé válik a regényben.

*

Mai, szekularizációban előrehaladt tudásunk számára mindezek az utalások, vonatkozások, szimbólumok alig felismerhetők. A kor olvasói számára még egyértelmű volt, hogy a regényt átszövik a nyílt vagy rejtett bibliai és keresztény szellemtörténeti utalások. Ezeket végigkövetve a „Csodák pedig vannak!” üzenete nemcsak a férfi–nő viszonyra vonatkozik, hanem annál sokkal többre. Itt azonban most meg kell állnom. Hogy ez a látszólagosan ironikus-realista, romantikus kisregény hogyan lesz a „Rajtunk csak a csoda segíthet!” sajátos mikszáthi társadalmi, politikai, egyházi programjává, az már egy következő történet.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom