Új bizonyíték az óceán szénciklusának ismeretlen hajtóerejére

Ez megerősíti a korábbi globális modelleket, amelyek szerint a tengeri halak jelentős biogén karbonátforrások az óceánban.

A kutatók fókuszában a feketehasú rózsa-hal (Helicolenus dactylopterus) állt, amely 350–430 méteres mélységben él. A cél az volt, hogy kiderítsék, ez a faj is termel-e bélrendszeri karbonátot (szakszóval ichthyocarbonate-ot), amelyet sok tengeri halfaj kiválaszt a só- és vízháztartás szabályozására.

Martin Grosell, a tanulmány vezető szerzője elmondta:
„A mélytengeri halak hideg, nagy nyomású környezetben élnek. Mostanáig nem tudtuk, hogy ugyanúgy termelnek-e karbonátot, mint a felszín közelében élő fajok – és ha igen, milyen ütemben. Ez a tanulmány elsőként igazolja, hogy igenis termelnek, és a karbonátképződés mechanizmusa mélységtől függetlenül meglepően egységes.”

A feketehasú rózsa-hal ideális alany volt, mivel nincs úszóhólyagja, így túlélte a kifogást és a laboratóriumi környezethez való akklimatizációt. A kutatók 6°C-os vízben tartották, hogy természetes élőhelyét utánozzák.

Az eredmények szerint a hal óránként kilogrammonként 5 milligramm karbonátot választott ki – pontosan annyit, mint amit korábbi termikus és metabolikus modellek jósoltak.

„Ez a kutatás egy komoly hézagot tölt be az óceánkémia és a szénciklus ismeretében” – nyilatkozta Amanda Oehlert, a tanulmány társszerzője. „Ha a mezopelagikus halak ilyen nagy mértékben járulnak hozzá a karbonátáramláshoz, akkor az ő szerepük és a klímaváltozás hatása erre a folyamatra sokkal több figyelmet érdemel.”

• A feketehasú rózsa-hal ugyanannyi és ugyanolyan összetételű karbonátot termel, mint a sekélyvízi halfajok – a nagy mélység és a nyomás nem gátolja a folyamatot.

• A felfedezés megerősíti, hogy a mezopelagikus halak jelentős szereplők az óceán karbonátköltségvetésében.

• Az ichthyocarbonate összetétele független a képződési mélységtől, ami befolyásolja, hogy hol és hogyan tárolódik vagy oldódik fel a tengeri rendszerekben.

„Eredményeink szilárd alapot adnak a halak által termelt karbonátra épülő globális modellekhez, amelyek eddig csak feltételezték, de nem bizonyították a mélytengeri fajok hozzájárulását” – mondja Grosell.
„A mezopelagikus halak nemcsak táplálékforrások, hanem az óceán vegyi mérnökei is.”

A kutatás új irányt nyithat a mélytengeri szénciklus vizsgálatában, és fejlesztheti a Föld-rendszer modelleket, amelyek a fizikai, kémiai és biológiai folyamatok kölcsönhatásait integrálják.