Tudomány
Farkaskölyköket vettek videóra egy borsodi erdőben + VIDEÓ
A mintegy 13-14 hetes állatok egymással játszadoztak éppen a vadkamera előtt

A képsorokon az látható, amint egy hód halad végig az egyik gázló felszínén, majd később három farkas is feltűnik ugyanazon a helyszínen. Vajon hány farkasfalka él a környéken?
A National Geographic számolt be arról, hogy farkasokat és hódot rögzített együtt egy vadkamera az Aggteleki Nemzeti Parkban. Két olyan faj jelent meg egymás mellett, amelyeket évtizedekig kihaltnak hittünk Magyarországon. A WWF vadkamerájának felvételein az látható, amint egy hód halad végig az egyik gázló felszínén, majd később több farkas is feltűnik ugyanazon a helyszínen. A természetvédelmi szervezet szerint a felvétel bizonyítja, hogy ez a két, Magyarországról korábban teljesen eltűnt faj nemcsak visszatért hazánkba, de együtt is jelen van. Ez azért különösen fontos, mert a hódok és farkasok között alapvetően fontos ökológiai kapcsolat áll fenn - írja a boon.hu.
Több észak-amerikai megfigyelés szerint egyes területeken a farkasok étrendjében a helyi hódok előkelő helyen szerepelnek, sőt néhány farkas akár hódspecialistává is válhat. Magyarországon ilyesmi az emberi tevékenység miatt már hosszú ideje nem tapasztalható, ám a mostani videó reményt ad arra, hogy ismét kialakulhat a korábban tönkretett természetes ragadozó-zsákmány kapcsolat.
A szürke farkas (Canis lupus) Európa számos országában megtalálható. Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 250 ezer forint. A Természetvédelmi Világszövetség adatai szerint nem veszélyeztetett, állománya stabil, hazai helyzete azonban már nem ennyire fényes.Az első világháború után teljesen eltűnt az országból és csak az 1980-as években jelent meg újra. Ma csupán maroknyi példánya él határainkon belül, ezért is indokolt védett státusza.
A farkasok közvetlen megfigyelése ritka jelenség, mivel kifinomult érzékszerveikkel sokkal hamarabb érzékelik az embert. Éppen ezért mire megpillanthatnánk őket, már rég elbújtak, odébb álltak, vadkamerák segítségével azonban lehetőségünk nyílik megszemlélni őket.