Egy tanulmány, amely próbálja megmagyarázni a halálközeli élmények biológiai alapjait

Egy új tanulmány szerzői szerint ezek a sztereotip látomások és érzések, amelyekről gyakran szívmegállásban szenvedők számolnak be az újraélesztés után, valójában a halálos veszélyre adott evolúciós választ jelenthetik.

Az NDE-ket a „tényleges vagy potenciális fizikai fenyegetés” esetén fellépő „ elszakadt tudatállapotok epizódjaiként” írják le, és a kutatók áttekintik az ezen élmények pszichológiai és neurológiai hátterével kapcsolatos meglévő tudományos irodalmat. Ezeket az adatokat összekapcsolva egy „átfogó modellt” javasolnak, amely magában foglalja a korábban javasolt elméleteket.

A NEPTUNE (Neurophysiological Evolutionary Psychological Theory Understanding Near-death Experience) nevet viselő modell szerint a halálközeli élmények akkor kezdődnek, amikor az oxigénszint csökken az agyban, miközben a szén-dioxid-koncentráció az egekbe szökik, ami „agyi acidózist” eredményez. Ez aztán „olyan láncreakciót indít el, amely a kulcsfontosságú agyi régiókban, köztük a temporoparietális csomópontban és a nyakszirti lebenyben megnövekedett neuronális ingerlékenységhez vezet, amelyet az endogén neurotranszmitterek tömeges felszabadulása kísér” – írja az IFLScience.

Például a megnövekedett szerotonin jelátvitel lehet felelős az „élénk vizuális hallucinációkért”, amelyek jellemzőek, míg az endorfin- és GABA-szintek megugrása az elmélet szerint „a mély béke érzését” generálja. Ugyanakkor a kutatók szerint a dopamin áradata magyarázatot adhat az „e hallucinációkkal járó mélységes hiperrealitás-érzésre”.

E mechanizmus evolúciós alapját keresve a tanulmány szerzői arra jutottak, hogy a halálközeli élmények „egy védelmi kaszkád részét képezhetik”, amelyet „a fenyegetésekre adott neurofiziológiai válaszok váltanak ki, amikor a harc vagy menekülés viselkedési válaszok már nem lehetségesek”. Ilyen helyzetekben, mondják, „az emberek a mentális disszociáció állapotába kerülhetnek, ami lehetővé teszi, hogy a figyelmet belső irányultságú fantáziákra összpontosítsák, hogy segítsenek megbirkózni az életveszélyes helyzetekkel és túlélni azokat”.

Ez magyarázatot adhat arra, hogy egyes egyének miért tűnnek hajlamosabbnak a halálközeli élményekre, mint mások: azok, akik nagyobb hajlamot mutatnak a disszociációra vagy az álmodozásra, nagyobb valószínűséggel látják meg a fehér fényt is, amikor egzisztenciális fenyegetéssel szembesülnek. Ezen felül a kutatók megjegyzik, hogy a halálközeli élmények is gyakoribbak azoknál az embereknél, akik különösen hajlamosak a REM-intrúzióra, amikor az álmodáshoz kapcsolódó agyi tevékenység ébrenlét közben is jelentkezik.

Ez a sajátos tulajdonság „hozzájárulhat a halálközeli élmények kulcsfontosságú jellemzőihez, beleértve a szokatlan fényérzékelést, [a normális izomtónus elvesztését], az eufóriát és a testen kívüli érzéseket” – írják a kutatók.

A tanulmány szerzői ugyanakkor elismerik, hogy „az átfogó modell kidolgozására tett erőfeszítéseink ellenére néhány kérdés továbbra is fennáll: például, hogy a fent említett folyamatok milyen kombinációi szükségesek és/vagy elegendők a halálközeli élmények kiváltásához”. Továbbá, bár a NEPTUNE-modell segíthet az halálközeli élmények bizonyos aspektusainak demisztifikálásában, nem ad magyarázatot más elemekre, mint például a „prekogníció”, amelynek során az ilyen élményen átesettek a jövőre vonatkozó tudás érzésével maradnak.