A nagyobb állatok valóban nagyobb rákkockázatnak vannak kitéve?

Egy új tanulmány most talán pontot tett a paradoxon végére, mivel megállapította, hogy az olyan nagyobb fajoknál, mint a zsiráfok és a pitonok, mégiscsak magasabb a rákos megbetegedések aránya, mint a kisebbeknél, például a denevéreknél és a békáknál.

Az eredmények azonban különös kapcsolatot találtak a faj történetében a testméret ismételt megugrása és a daganatok és rosszindulatú daganatok számának csökkenése között.

A rákot jellemzően a sejtek génmutációi okozzák, amelyek ellenőrizetlen sejtosztódáshoz vezetnek. Logikus lenne, hogy a több sejtet tartalmazó állatoknál nagyobb az esélye a rákot okozó mutációnak. Mivel a nagyobb állatok általában hosszabb élettartamúak, ennek a kockázatnak az idő múlásával növekednie kell. A vizsgálatok azonban ezt nem találták.

George Butler, a University College London számítógépes biológusa és munkatársai azt gyanítják, hogy ez a tendencia azért maradt ki ilyen sokáig, mert az ezt vizsgáló tanulmányok során nem vettek elég mintát az egyes fajokból, és olyan módszereket alkalmaztak, amelyek torzították az eredményeket, és megzavarták az egy fajon belüli egyedek közötti, nagyfokú változatosságot.

Butler és csapata egy másfajta statisztikai megközelítést alkalmazva, amely elkerülte ezt a torzítást, a szárazföldi állatoknál 263 kétéltű-, madár-, emlős- és hüllőfaj vizsgálatával, valamint a rákos megbetegedések előfordulási adatainak elemzés előtti összevonásával megtalálta a régóta hiányzó, de várt trendet.

Előre jelzett rákos megbetegedések előfordulása a madarak és emlősök körében, a világosabb színek a nagyobb méret gyorsabb evolúcióját jelzik. A sávok a rákos megbetegedések arányát jelzik, a fekete sávok a vártnál magasabb vagy alacsonyabb arányt jelentenek. (Butler et al., PNAS, 2025)

„Kimutattuk, hogy a nagyobb fajok, például az elefántok esetében valóban magasabb a rákos megbetegedések aránya – pontosan ez az, amit várnánk, mivel sokkal több sejtjük van, amely megbetegedhet” – magyarázza Chris Venditti, a Readingi Egyetem evolúcióbiológusa.

Néhány faj azonban ellenáll ennek a trendnek. A budgerigar (Melopsittacus undulatus) több mint negyvenszer nagyobb arányban szenved rákban, mint ami egy harminc grammnál kisebb súlyú állat esetében várható lenne.

Más állatok, mint például az elefántok, amelyek gyorsan fejlődtek a nagy méretükhöz, szintén alacsonyabb rákos megbetegedési arányt mutatnak, mint ami a méretükhöz képest elvárható lenne. A rosszindulatú daganatok kialakulásának aránya náluk a tizedakkora állatokkal, például a tigrisekkel azonos.

„Amikor a fajoknak nagyobbra kellett nőniük, figyelemre méltó védekezést is kifejlesztettek a rák ellen” – magyarázza Joanna Baker, a Readingi Egyetem evolúcióbiológusa.

„Az elefántoknak nem kell félniük a méretüktől – kifinomult biológiai eszközöket fejlesztettek ki a rák kordában tartására. Ez egy gyönyörű példája annak, hogy az evolúció hogyan talál megoldásokat az összetett kihívásokra.”

Ez azt sugallja, hogy a sejtnövekedés irányítására irányuló alkalmazkodás egybeeshet olyan nyomással, amely növeli az állat méretnövekedésének ütemét.

Ezek a védekezések betekintést nyújthatnak ennek az alattomos betegségnek a kezelésébe.

„Annak megállapítása, hogy mely állatok képesek természetüknél fogva jobban felvenni a harcot a rák ellen, izgalmas új utakat nyit a kutatás előtt” – mondja Butler.

„Ezen sikeres fajok tanulmányozásával jobban megérthetjük, hogyan alakul ki a rák, és potenciálisan új módszereket fedezhetünk fel a betegség elleni küzdelemre. Ez a jövőben áttörést jelentő kezelésekhez vezethet.”