Tudomány
A Holdra fogunk kirándulni ötven éven belül
Ennyit fejlődik a technika az űrkutató szerint

A szakértő szerint ugyanis olyan ütemben fejlődik az űrkutatás és a légi közlekedés technológiája, hogy még ebben az évszázadban képesek leszünk rá, hogy az űrutazás az átlagemberek számára is elérhetővé váljon.
Úgy gondolom, hogy 2075-re elérünk oda, hogy az űrutazás mindennapossá váljon, és a Holdra tett kirándulások rendszeressé váljanak. Addigra a fiatalabb generációk már nem is fogják megérteni, hogy a mi életünk során a légi utazás volt a maximum, amiről álmodhattunk
– fogalmazott az űrkutató.
Körülbelül tizenhárom éven belül hatalmas áttörés fog bekövetkezni a repülőiparban, és az új ötleteknek és alkatrészeknek hála egyesülni fog az űrkutatás és a -repülés. Szerintem körülbelül 2038-ra eljutunk oda, hogy az első asztrorepülő felszálljon
– folytatta a jövőkép felrajzolását.
Inbaal arról is beszélt a lapnak, hogy a Holdon sétákat tehetnek majd a turisták, és őket a fent élő idegenvezetők fogják körbevezetni az égitesten, és egy idő után az utazások gyakoriságának növekedésével biztosan csökkenni fog az űrkirándulások ára is.