Tudomány
40 millió ember halhat meg 2050-re
Sürgős cselekvésre van szükség
A szuperbaktériumok, vagyis az antibiotikumokkal szemben ellenállóvá vált baktériumtörzsek egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a globális egészségre nézve, ugyanis olyan betegségeket okozhatnak, amelyeket a jelenlegi gyógyszerekkel nem tudunk majd gyógyítani. A The Lancet folyóiratban megjelent tanulmány az első elemzés, amely próbálja nyomon követni a szuperbaktériumok globális hatásait, és igyekszik megbecsülni, milyen módon alakíthatják a jövőt az ellenállóvá vált kórokozók.
A kutatás szerint a szuperbaktériumok miatt 1990 és 2021 között évente több mint egymillió ember halt meg világszerte. Sajnos az idősek körében sokkal rosszabb a helyzet; a 70 év felettiek halálozása több mint 80 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban.
A tanulmány szerint az MRSA (a Staphylococcus baktérium antibiotikumoknak ellenálló törzse) okozta halálesetek száma 2021-re megduplázódott, és a három évtizeddel korábbihoz képest 130 ezerre emelkedett.
A kutatók által készített egészségügyi modellek szerint az antibiotikum-rezisztens baktériumok által okozott közvetlen halálesetek száma 2050-re 67 százalékkal emelkedhet, ami évente közel kétmillió elhunytat jelent. Emellett a gyógyszerrezisztens kórokozók közvetett módon további 8,2 millió halálesethez fognak hozzájárulni éves szinten, ami nagyjából 75 százalékos ugrást jelent. E forgatókönyv szerint az antibiotikum-rezisztencia a következő negyedszázadban 39 millió ember közvetlen halálát okozná, és összesen 169 millió halálesethez járulna hozzá.
Azonban ha a világ javítaná a súlyos fertőzések kezelését és az antimikrobiális gyógyszerekhez való hozzáférést, a modellek szerint 2050-re 92 millió ember életét lehetne megmenteni.