Tudomány

Levegőből és vízből készítenek vajat

Pont olyan, mint az igazi

A Bill Gates által is támogatott Savor Foods Limited kaliforniai startup vállalkozás szakemberei egy olyan technológiát fejlesztettek ki, amelynek köszönhetően szén-dioxidból és hidrogénből vajszerű zsírt készítenek – írja a mindmegette.hu.

Levegőből és vízből készítenek vajat
Képünk illusztráció
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/DPA/Monika Skolimowska

A technológia lényege, hogy a zsírok szén- és hidrogénatomok láncaiból épülnek fel, a cég kutatói pedig egy olyan termokémiai folyamatot alkottak, amelynek segítségével fel tudják építeni a zsírmolekulákat. Az elkészült termékkel tejet, sajtot és fagylaltot is lehet helyettesíteni.

A szintetizált zsír ízben és állagban sem tér el az eredeti termékektől. Előállítása közben nem keletkeznek üvegházhatású gázok, és nincs szükség termőföldre sem. Ráadásul a karbonlábnyoma is kisebb, hiszen sokkal kevesebb vizet kell felhasználni hozzá, mint a hagyományos termékekhez.

Kathleen Alexander, a Savor vezérigazgatója azt mondta, hogy még számos szakértői jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy új terméküket a piacra dobhassák. A tervek szerint 2025 előtt nincs esélyük erre. Bill Gates szerint egyébként a Savornak valóban nagy esélye van arra, hogy sikeres legyen ez a termék, ugyanis nagyon finom, és a kémiai összetétele is teljesen rendben van.

Kapcsolódó írásaink