Az Alzheimer-kór kivételesen ritka volt az ókori görögök és rómaiak között

Caleb Finch, aki a Dél-kaliforniai Egyetemen az öregedés mechanizmusait tanulmányozza és Stanley Burstein történész, a Kaliforniai Állami Egyetem munkatársa szerint a súlyos memóriavesztés rendkívül ritka következménye lehetett az öregedésnek több mint 2000 évvel ezelőtt.

Bár a korszakban a várható átlagos élettartam nagyjából fele volt a mai értéknek, a 35 éves kor aligha számított „öregnek" abban az időben. Az ókori Görögországban a halálozási átlagéletkor egyes becslések szerint közelebb volt a 70 évhez, ami azt jelenti, hogy a társadalom fele még ennél is tovább élt. Maga Hippokratész, a híres görög orvos és az orvostudomány úgynevezett atyja, a feltételezések szerint a 80-as vagy 90-es éveiben halt meg.

Az életkor jelenleg a demencia legnagyobb kockázati tényezőjeként ismert, a 85 év feletti emberek nagyjából egyharmada szenved ma ebben a betegségben. A 65 év feletti diagnózisok ötévente megduplázódnak.

A memóriavesztés a modern világban az öregedés igen gyakori velejárója, de ez nem volt mindig így. Az ókorban Finch és Burstein egyetlen említést sem talált a memóriavesztésről Hippokratész, későbbi követői, de még Arisztotelész orvosi írásaiban sem.

A Kr. e. 4. és 3. századból származó görög szövegekben az öregséghez a fizikai hanyatlás számos tünete társult, köztük süketség, szédülés, álmatlanság, vakság és emésztési zavarok. A rendelkezésre álló – bevallottan korlátozott – irodalom alapján azonban a súlyos memóriaproblémák nem tűntek említésre méltó problémának.

„Nem találtunk az Alzheimer-kór és a rokon demenciák modern esetjelentéseivel egyenértékű eseteket" – írja Finch és Burstein.

„A kognitív veszteségről szóló ősi beszámolók egyike sem tekinthető modern értelemben vett klinikai szintű adatnak."

A történelmi áttekintés eredményei arra utalnak, hogy a mai demenciajárvány, amelyet a világ számos nemzeténél tapasztalunk, nagyon is lehet, hogy a modern élet terméke. A legújabb tanulmányok ugyanis a demenciát és annak leggyakoribb altípusát, az Alzheimer-kórt a szív- és érrendszeri problémákhoz, a légszennyezéshez, a táplálkozáshoz és a városi környezet hátrányos helyzetű környékeihez kötik, amelyek mind a modernitás gyakori velejárói.

Az ókorban azonban Finch és Burstein bizonyítékot talált arra, hogy bár „a szellemi hanyatlást elismerték", azt „kivételesnek tekintették".

Arisztotelész és Hippokratész idejéből csak néhány szöveg említi azokat a tüneteket, amelyek korai vagy középső stádiumú Alzheimer-kórra utalhatnak, és nem tesznek említést a memória, a beszéd vagy az észjárás jelentős csökkenéséről.

Még a római államférfi, Cicero sem tett említést az emlékezetkiesésről az öregség „négy rosszáról" szóló szövegeiben, ami arra utal, hogy ez még a Kr. e. 1. század közepén is szokatlan tünet volt az életkorral kapcsolatban.

Finch és Burstein csak a Kr. u. 1. századból származó történelmi szövegekig jutott el, amikor a duó talált említést a súlyos, korral járó emlékezetkiesésről. Az első előrehaladott esetet a Kr. u. 79-ben elhunyt idősebb Plinius jegyezte le, és egy híres római szenátort és szónokot írt le, aki a kor előrehaladtával elfelejtette a saját nevét.

A 2. században a római császár személyes orvosa, egy Galénosz nevű görög orvos két pestisjárvány túlélőiről írt, akik nyilvánvalóan nem ismerték fel magukat vagy barátaikat.

Ebben az időben a császári Rómában már elterjedt volt a légszennyezés, és a főzőedényekből és a civilizáció vízvezetékrendszeréből származó ólomterhelés is súlyosbodott.

Ezek a tényezők az Alzheimer-kór nagyobb kockázatának tehették ki a lakosságot, olyan szokatlan időskori tüneteket váltva ki, amelyekkel a korábbi időkben ritkán találkozhattak – vélekedik Finch és Burstein.

További adatok nélkül nem lehet megmondani, hogy a demencia súlyos tünetei miért fordulnak elő gyakrabban a római császárkori feljegyzésekben, mint az ókori Görögországban.

Az a tény, hogy ma élő társadalmak vannak, amelyekben a demencia aránya kevesebb mint egy százalék, alátámasztja azt az elméletet, hogy a környezeti tényezők jobban befolyásolhatják a kognitív hanyatlást, mint az öregedés.

A bolíviai Amazonas vidékén élő modern Tsimané és a Moseten népeknél 80 százalékkal alacsonyabb a demencia előfordulása, mint az Egyesült Államokban vagy Európában. Úgy tűnik, hogy az agyuk nem öregszik úgy, mint a világ más részein, és az életmódjuk nem az iparosodáson vagy az urbanizáción alapul, hanem a hagyományos földművelési és gyűjtögető módszereken.