2,5 millió éves aszteroidából való port vizsgálnak

Az antarktiszi jégben található porszemcsék nyomai 2,3-2,7 millió évesek – derül ki az elemzésből. Ezáltal ez lenne a legrégebbi légkitörésből származó hagyaték: egy olyan aszteroida, amely a légkörben robbant fel, ahelyett, hogy a Földbe csapódott volna, miközben elég nagy volt ahhoz, hogy nyomot hagyjon. A felfedezés lehet az első lépés azon az úton, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben felmérjük az ilyen események veszélyességét.

Az olyan aszteroidák vagy üstökösök, amelyek a Földbe csapódva óriási becsapódási krátereket hagynak maguk után, megváltoztathatják a történelem menetét, de a légkitörések sokkal gyakoribbak. Amint a cseljabinszki robbanás megmutatta, a légkitörések elég nagy károkat okozhatnak a közelben élőknek – és a tunguzkai esemény sokkal pusztítóbb lett volna, ha lakott területre csapódik.

Sőt, egyes számítások szerint a Földet érő sok légkitörés együttes veszélye az életre nagyobb, mint a sokkal nagyobb, de szintén sokkal ritkább kráterképző eseményeké.

„Az összes energia lökéshullámok és hősugárzás formájában szabadul fel a légkörben" – mondta a ScienceNewsnak a tanulmány szerzője, Dr. Matthias van Ginneken, a Kenti Egyetem munkatársa.

Légkitöréseknek azóta kell történniük, amióta a Földnek légköre van, de örökségük sokkal gyorsabban törlődik, mint a kráterek, amelyek közül néhány több milliárd évig tart. A legtöbb esetben az eső, más porforrások és a biológiai tevékenység gyorsan eltünteti az ősi légkitörések azonosítására szolgáló képességünket.

A jég megőrzőként működhet, de az alpesi gleccserek általában még ott is elviszik a maradványokat, ahol nem olvadnak el. Ez teszi az Antarktiszt – különösen azokat a részeket, ahol a hó lassan gyűlik össze – a legjobb és talán egyetlen lehetőséggé arra, hogy ilyen bizonyítékokat találjunk.

Az Antarktiszon két olyan törmelékhalmazt találtak, amelyek feltehetően 430 és 480 ezer évvel ezelőtti légkitörésekből származnak. Most egy van Ginneken vezette csapat bizonyítékot mutatott be arra, hogy az ötször idősebb részecskék is hasonló eseményből származnak.

A BIT-58 néven ismert pormezőt először 30 évvel ezelőtt találták meg az antarktiszi Allan Hillsben, a híres marsi meteorit lelőhelyén, amelyről egykor úgy gondolták, hogy az élet bizonyítékait hordozza. A részecskék mintegy 90 százaléka kondritos (azaz változatlan kőmeteoritokból származó), így nem volt nehéz belátni, hogy nem vulkánkitörés, hanem egy űrből érkező látogató maradványáról van szó. Ennek hatására mintegy 100 kilogramm (220 font) porral teli jeget vettek ki, és azt elemzés céljából a McMurdo Állomásra szállították.

Amikor ez kezdetben megtörtént, még nem volt világos, hogy a meteoritokból álló gömböcskék egy becsapódásból származnak-e, amelynek kráterét még nem találtuk meg, vagy pedig egy légkitörés termékei.

A jégben több száz porszemcsét találtak. A földi szennyeződések eltávolítása után a csapat 116-ot vizsgált meg közülük egy elektronszondás mikroelemzővel és egy ionnyalábbal. Mintegy 30 százalékukról kiderült, hogy tökéletesen gömb alakú, ahogyan az gyakran előfordul a légköri becsapódások során keletkezett részecskék esetében.

A szerzők megjegyzik, hogy hiányoznak a mikrotektitek, amelyek akkor keletkeznek, amikor a becsapódás hője földi anyagot olvaszt meg, vagy az áttetsző mikrokrisztitek, amelyek a becsapódási füstből kondenzálódnak. Ehelyett az összetétel megegyezik a „földet érési forgatókönyvek" összetételével, ahol az aszteroida részeinek elpárolgása által létrehozott túlhevült gázsugár a földet érésig megtartja a lendületét. Van Ginneken a ScienceNews-nak elmondta, hogy a földet érés olyan, mintha „egy hatalmas fáklya érintené a földet és mindent elpárologtatna". A két fiatalabb antarktiszi esemény közül az egyik szintén egy touchdown forgatókönyvnek tűnik.

„Úgy gondolom, hogy munkám az első alapvető lépés annak megértéséhez, hogy a nagy légkitörések maradványai hogyan néznek ki a geológiai feljegyzésekben" – mondta van Ginneken az IFLScience-nek. „A következő lépés az lesz, hogy több példát találjunk ilyen eseményekre, különösen más környezetben (pl. alacsonyabb szélességi fokokon). Ez lehetővé tenné számunkra, hogy létrehozzunk egy protokollt a légkitörés-maradványok nagyfokú biztonsággal történő azonosítására, és végül segítene meghatározni az ilyen események gyakoriságát a múltban."

Van Ginneken hozzátette; „Megpróbálhatnánk a már meglévő gömböcskéket bevonni a légkitörések numerikus modelljeibe, ami potenciálisan segíthetne megérteni a kialakulásukat és földrajzi eloszlásukat. Ez segíthetne kideríteni a gömbök sajátos tulajdonságai (pl. mérettartomány) és a légkitörések mérete, és ezáltal pusztító potenciáljuk közötti kapcsolatot".