Tudomány

Őseink paleolit étrendje: több növény és kevesebb hús

Egy új tanulmány azt sugallja, hogy őseink egy része egyáltalán nem is evett húst

A népszerű paleolit diéta azon a meggyőződésen alapul, hogy jobban járunk, ha úgy táplálkozunk, mint az őseink, tehát ragaszkodunk a nagyrészt húsban gazdag étrendhez. Egy új tanulmány azonban azt sugallja, hogy őseink egy része egyáltalán nem is evett a húst, hanem a nagyrészt növényekből álló étrendet részesítette előnyben – írja az Origo.

Őseink paleolit étrendje: több növény és kevesebb hús
Képünk illusztráció
Fotó: MH archív/Papajcsik Péter

A PLoS ONE című folyóiratban most közzétett kutatás olyan ősi emberek maradványait tanulmányozta, akiket körülbelül kilencezer évvel ezelőtt temettek el a perui Andok Altiplanóban.

„A hagyományos bölcsesség szerint a korai emberi gazdaságok a vadászatra összpontosítottak, és ez az elképzelés vezetett számos fehérjetartalmú mai táplálkozási divathoz, mint például a paleolit étrendhez – mondta Randy Haas, a Wyomingi Egyetem antropológia adjunktusa, a tanulmány vezetője a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Elemzésünk azt mutatja, hogy az étrend nyolcvan százalékban növényi anyagból állt, és csak húsz százalékban húsból."

Az őskori étrend hihetetlenül változatos volt, ami a húsban gazdagtól a húsban szegényig terjedt.

Ha megnézünk egy antropológiai helyszínt, akkor könnyen azt gondolhatjuk, hogy az emberek mindig is szerettek egy jót grillezni.
"Az állatcsontok gyakran jobban megőrződnek, bőségesebbek, és könnyebben kinyerhetők a régészeti lelőhelyekről – magyarázta Ceren Kabukcu, a Liverpooli Egyetem régész-botanikusa. – Ugyanez vonatkozik a vadászathoz használt éles kő- és csonteszközökre is."

Hozzátette: ez az úgynevezett megőrzési torzítás arra vezetett, hogy néhány prominens kutató úgy gondolja, a paleolit emberek előnyben részesítették a vadászatot a gyűjtögetéssel szemben. De ez nem feltétlenül van így.

Kapcsolódó írásaink