Tudomány
Idegenek építették az egyiptomi nagy piramist? Itt a bizonyíték, hogy nem
Korábban közölték Angliában egy felmérés eredményét, amelyből kiderült, hogy 10-ből 1 felnőtt ember hisz abban, hogy földönkívüliek építették a piramisokat

A History Extra most egy nagyobb cikkben, Joyce Tyldesley professzorral, a Liverpooli Egyetem oktatójával beszélgetve gyűjtötte össze azokat a bizonyítékokat, amelyek ezt cáfolják, és a melyeket kevesen ismernek. A cikk kitér arra is, hogy honnan eredhet a a földönkívüliek építette egyiptomi piramisok teóriája, milyen kultikus művek járultak hozzá ahhoz, hogy az elmélet széles körben is komoly gyökeret eresszen.
Már az elején leszögezik, hogy piramisok sírként szolgálhattak a fáraóknak, illetve egyfajta segédeszközként ahhoz, hogy átkeljenek a túlvilágra. A piramisok alakja is ezt szemlélteti szimbolikusan, vagyis az égbe vezető utat. Az idegenek beavatkozása az építkezésbe meglehetősen új idea az építmények kapcsán, hiszen a 19. század vége felé kezd el teret hódítani, elsősorban H. G. Wells A világok harca című műve után. A könyvet 1898-ban adták ki.
Garrett P. Serviss amerikai csillagász az ugyanebben az évben kiadott művében megjegyzi, hogy a piramisok és a Szfinx marsi eredetű lehet. Amúgy utóbbi mű keletkezésére erősen hatott Wells alkotása. Ez a gondolat pedig erősen megragadt az emberek fantáziájában. Majd jött 1968 és Erich von Däniken műve, Az istenek szekerei, amely arról szól, hogy a földönkívüliek hogyan hatottak az emberiség különböző kultúráira.
A professzor beszél arról, hogy a piramis közelében találtak mészkőbányákat, ahonnan az építéshez szükséges anyagot bányászták ki, illetve a munkások táborhelyeinek maradványaira is rábukkantak korábban. Azt is elmondja a szakértő, hogy temetőket is találtak, ahol eltemették azokat, akik az építkezés alatt haltak meg a munkások közül. Az elmúlt ötven évben az építkezés technikáiról is sokat megtudtunk.
A professzor azt is említette, hogy bizony a tudóstársadalom számára is fontos lenne, hogy többet kommunikáljanak az elmúlt időkben elért új eredményekről.