A dinoszauruszok miatt nem élhetünk kétszáz évig?

João Pedro de Magalhães mikrobiológus, a brit Birminghami Egyetem munkatársa egy nemrég megjelent tanulmányban a „hosszú élet szűk keresztmetszetére” vonatkozó hipotézisét ismertette. A gondolatmenete a következő volt:

„Amikor a dinoszauruszok uralták a földet, a jóval kisebb emlősöknek gyorsabban kellett szaporodniuk a túlélés érdekében, ami azt jelenti, hogy a hosszabb élettartamot biztosító gének az evolúció előrehaladtával kiszorulhattak.

A legkorábbi emlősök némelyike kénytelen volt a tápláléklánc alján élni, és valószínűleg százmillió évet töltöttek a dinoszauruszok korában azzal, hogy a gyors szaporodás révén biztosítsák a túlélésüket – mondta de Magalhães a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Az evolúciós nyomásnak ez a hosszú időszaka szerintem hatással lehet arra, ahogyan mi, emberek öregszünk.”

A BioEssays tudományos folyóiratban közzétett kutatás megjegyezi, hogy az Eutheria emlősök vonalába tartozó „nagyon ősi őseink” a jelek szerint a dinoszauruszok idején elvesztettek bizonyos enzimeket – olyan enzimeket, amelyek az ultraibolya fény által okozott károkat helyreállítják.

Példa egy helyreállító mechanizmusra

Érdekes módon még az erszényesekből és az egypatásokból is hiányzik a három UV-fényt javító enzim közül legalább egy, amelyeket fotoliáznak neveznek. Hogy ez összefügg-e valamilyen módon a viszonylag rövidebb élettartamukkal, azt nehéz megmondani.

A tanulmány szerint az egyik lehetőség, hogy a veszteség annak köszönhető, hogy az emlősök a nagyobb biztonság érdekében éjszakai életmódot folytattak, amit évmilliókkal később napkrémekkel kell pótolnunk. Ez jó példa egy olyan helyreállító mechanizmusra, amellyel más esetben rendelkezhettünk volna.

Vannak más jelek is. Vegyük például a fogakat: bizonyos hüllők, köztük az aligátorok, egész életükben képesek folyamatosan fogakat növeszteni. Az ember nyilvánvalóan nem képes erre, ami talán a több százezer éves genetikai szelekció eredménye.

„Az állatvilágban könnyen találhatunk példákat az igazán figyelemre méltó javításra és regenerációra – magyarázta de Magalhães. – Ez a genetikai információ viszont szükségtelen lett volna a korai emlősök számára, akik szerencsések voltak, ha nem a T. rex táplálékaként végezték.”

Természetesen számos emlős „ünnepel” háromjegyű születésnapokat, köztük a bálnák és mi, emberek is. Hogy ezt a rövidebb életű őseink által ránk rótt korlátok között tesszük-e vagy valahogy úgy fejlődtünk, hogy ezek ne befolyásoljanak bennünket, azt a jövőbeni kutatások mutathatják meg.

Az öregedés hátterében álló tényezők jobb megismerése mindig hasznos az életkorral kapcsolatos betegségek, köztük a demencia és a stroke elleni küzdelemben, és a „hosszú élet szűk keresztmetszete” mögött álló genetika talán még többet is taníthat nekünk.