Időzített klímabomba robbant az óceánokban

Idén azonban az El Niñóval megtámogatva felrobbant a klímabomba: a 2023-as év már 1,4-1,5 fokkal haladta meg az iparosodás előtti átlaghőmérsékletet, és a rendszerben még további 0,3-0,7 foknyi emelkedés lehet.

A 2015-ben elfogadott párizsi éghajlatvédelmi egyezmény a klímaváltozás elleni harc addigi legfontosabb mérföldköve volt: a világ 195 országa írta alá a dokumentumot, amely szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani az ipari forradalom előtti szinthez képest. Reális célnak tűnt a mára szállóigévé vált másfél fok alatt maradni, átlépésére mindössze 10 százalék esély mutatkozott. Csupán nyolc év telt el azóta, ám a valószínűség már 66 százalékra nőtt, vagyis „inkább bekövetkezik, mint nem”.

Megugrott a hőmérséklet.

Sőt, a Meteorológiai Világszervezet májusi jelentése szerint a következő öt évben valamikor meg is haladjuk majd ezt a szintet, igaz, még csak átmenetileg. Ha pedig tényleg nem teszünk lépéseket a szén-dioxid kibocsátásának drasztikus csökkentésére, egyre gyakrabban lépjük át a másfél fokot, és ha maradunk a jelenlegi pályán, 2035 körül már ez lesz az „alap”, 2050-re pedig a 2 Celsius-fokot is elérhetjük.

A megoldás az emberi eredetű CO₂-kibocsátás megszüntetése lenne, vagyis a cél a karbonsemlegesség elérése, csakhogy a folyamat sokkal lassabban halad az optimálisnál. Az átlaghőmérséklet emelkedése nem lineáris folyamat, évről évre tapasztalhatók kilengések mindkét irányba, de összességében nő, az elmúlt hét évben 1,1-1,3 Celsius foknál jártunk. Az idei év pedig komoly anomáliára hívja fel a figyelmet, ami ráadásul épp a klímaváltozás elleni harccal áll összefüggésben: A levegőbe jutó aeroszolok, főleg a kén-dioxid mennyiségének jelentős csökkentése az El Niñóval karöltve úgy tűnik, hogy »klímabombát« robbantott. A 2023-as év ugyanis már 1,4-1,5 fokkal haladta meg az iparosodás előtti átlaghőmérsékletet, és a rendszerben még további 0,3-0,7 foknyi emelkedés lehet, amelyet a légkörbe folyamatosan betáplált kén-dioxid jelenleg még elfed – mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.

Mielőtt feltárnánk a részleteket, fontos megjegyezni: a jelenség a szükséges rossz kategória, amit viszont ajánlott számításba venni a klímamodelleknél, és még sürgetőbbé teszi a CO₂-kibocsátás radikális csökkentését. Pontosabban megszüntetését.

Csökken a hűtő hatás.

Aeroszoloknak nevezzük a levegőben lebegő apró, egy nanométer és egy mikrométer közötti részecskéket. Jöhetnek természetes forrásból, mint például porvihar, vulkánkitörés vagy párolgás révén – de emberi tevékenységből is, a szilárd aeroszoloknál 10:90 százalék az arány az emberi eredet javára. Témánk szempontjából itt a legfontosabb az égésből származó korom és kén-dioxid. Az aeroszolok közös tulajdonsága, hogy hűtő hatással bírnak a földfelszínre:

egyrészt visszaverik a Nap energiáját, másrészt a rájuk kicsapódó pára révén hozzájárulnak a felhőképződéshez, vagyis az „árnyékoláshoz”.

Nem oszlanak el egyenletesen, globálisan a légkörben, mint a légkör alapvető alkotóelemei (nitrogén, oxigén, szén-dioxid), mert a csapadékkal viszonylag hamar kihullanak a légkörből, állandó nagy tömegű jelenlétükről a folyamatos emberi kibocsátás gondoskodik, mennyiségük a XX. század második felétől nőtt ugrásszerűen. A korom és az SO₂ a szén és az olaj (elsősorban mint üzemanyag) elégetése során jut a légkörbe, főleg utóbbi rendkívül káros az emberi egészségre, és többek között savas esőt eredményezhet.

A londoni nagy szmog 1952-ben 12 ezer ember halálát okozta, a fő felelős a kén-dioxid volt, emellett a vegyület hosszabb távon számos egyéb betegség kialakulásához is hozzájárulhat.

Ha a klímaharc felől közelítünk, egységnyi energia megtermeléséhez a szén elégetése bocsátja ki a legtöbb üvegházhatású gázt, majd a kőolaj és a földgáz. Az emberi egészség védelme és az éghajlatváltozás fékezése pedig Európában a dízelmotorok károsanyag-kibocsátásának visszafogásában és a szénerőművek leállításában mutatkozott meg.