Tudomány

Víz alatti régészek keresik az elveszett civilizációt

15 ezer évvel ezelőtt a tengerszint mintegy 130 méterrel volt alacsonyabb volt mint ma

A SUBNORDICA elnevezésű projekt célja, hogy feltárja azon ősi tájak és civilizációk titkait, amelyek az utolsó jégkorszak végén a tengerszint emelkedése miatt víz alá kerültek – írja az HeritageDaily.

Víz alatti régészek keresik az elveszett civilizációt
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Mintegy 15 ezer évvel ezelőtt a tengerszint mintegy 130 méterrel volt alacsonyabb, mint ma, és az Északi- és a Balti-tengerben hárommillió négyzetkilométernyi szárazföld, például part menti síkságok, tavak, folyóvölgyek, partvidékek és part menti szigetek keletkeztek.

A tanulmány szerzői szerint „a globális éghajlatváltozás következtében ezek a tájak mostanra a tengerszint alá sülyedtek, és szinte teljesen feltáratlanok maradtak”.

Geoff Bailey, a Yorki Egyetem (emeritus) régészprofesszora, az ausztráliai Flinders Egyetem régészprofesszora és a SUBNORDICA kutatócsoport tagja elmondta: „A kontinentális talapzat víz alatti tájai jelentős hiányosságot jelentenek az emberi történelem megértésében, és kutatásuk világméretű kihívást jelent.

Ez a projekt egyesíti az erőforrások és a szakértelem szükséges koncentrációját ahhoz, hogy döntő előrelépést érjünk el tudás terén, különösen a mélyebben fekvő, a jégkorszak utáni tengerszint-emelkedés miatt víz alá került tájak feltárása terén.”

Kapcsolódó írásaink