A zene ereje

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent új tanulmány most azt találta, hogy a fizikai reakciók – beleértve a szívritmust, a légzést és a bőr elektromos vezetőképességét – szinkronizálódnak a közönség tagjai között klasszikus koncerteken.

Azok az emberek, akik magasabbra értékelték az olyan személyiségjegyeket, mint például a nyitottság, nagyobb valószínűséggel szinkronizálódtak, míg a neurotikus hajlamúak kisebb valószínűséggel igazodtak egymáshoz.

„Amikor olyan nagyon elvont dolgokról beszélünk, mint az esztétikai élmények, hogy hogyan reagálunk a művészetre és a zenére, a test mindig részt vesz benne” – mondta az AFP-nek Wolfgang Tschacher, a Berni Egyetem pszichológusa, aki az Experimental Concert Research projekt részeként vezette a kutatást.

Ez az elmélet a „megtestesült megismerés” néven ismert – az az elképzelés, hogy az elme nemcsak a testhez kapcsolódik, hanem a test befolyásolja az elmét –, amely bár a laikusok számára vitathatatlanul intuitív, tudományos körökben vitatott.

A vizsgálathoz Tschacher és munkatársai 132 nézőt figyeltek meg három klasszikus koncerten keresztül.

Mindhárom koncerten ugyanazokat a vonósnégyes darabokat játszották: Ludwig van Beethoven „Op. 104 c-moll”, Johannes Brahms „Op. 111 G-dúr” és a kortárs zeneszerző, Brett Dean „Epitaphs” című művét.

A szerzők felülnézeti kamerákkal és viselhető érzékelőkkel figyelték a résztvevőket, akik a koncert előtt kérdőíveket töltöttek ki a személyiségükről, valamint arról, hogy élvezték-e az előadást, és milyen volt a hangulatuk utána.
Összességében statisztikailag szignifikáns szinkronizációt találtak több mérésen – az emberek szíve gyorsabban vagy lassabban vert ugyanazoknál a zenei részeknél, ahogyan a „bőr konduktancia” szintje is.

A bőrkonduktancia szorosan összefügg a szervezet menekülési reakciójával. Ha magas, akkor az izgalmi állapotot jelzi, és a bőrön megjelenő libabőrrel hozható összefüggésbe; ha alacsony, akkor a relaxáció állapotában vagyunk.

A kamerák még a testmozgások összehangolását is rögzítették, ami a szerzők szerint „figyelemre méltónak tűnik, mivel az összes koncert közönsége tompított megvilágításban ült” és a világjárvány miatt szétszóródott.

Azonban, bár az emberek légzésritmusa összehangolódott, valójában nem együtt lélegeztek be és ki.

Amint az várható volt, azok az emberek, akiknek személyiségtípusa „új élményekre való nyitottságot” és „elfogadhatóságot” jelzett, hajlamosabbak voltak a másokkal való szinkronizálásra.

Azok, akik magasra értékelték a neuroticizmust, Tschacher szavaival élve „egy olyan személy, aki hajlamos a félelemmel teli viselkedésre, a dolgok elhárítására, a depresszióra”, kevésbé voltak hajlamosak a szinkronizálásra – de az extrovertáltak is, ami ellentmondásosnak tűnhet.

„Az extrovertált emberek nagyon szociálisak, hajlamosak arra, hogy keveredjenek az emberekkel, hatalmon akarnak lenni, és bizonyos önértékelésre vágynak” – mondta, hozzátéve, hogy korábbi kutatásokban is látta ezt az eredményt. Míg az extrovertáltak társaságkedvelőek, kevésbé koncentrálnak a zenére.

Tschacher számára az eredmények újabb bizonyítékot jelentenek a „megtestesült megismerés” elmélet mellett, és azt is megmagyarázzák, hogy a nyilvános felvonulások vagy katonai menetelések miért segítik a résztvevők közötti kohézió kialakulását.

És arra számít, hogy a hatások más zenei műfajok esetében „még erősebbek” lennének.

„Vannak további okai annak, hogy az emberek szinkronizálódnak a popkoncerteken, az emberek mozognak, táncolnak, és ezt szinkronizálja a zene, és ez még egyértelműbb eredményeket adna” – mondta.