Tudomány
Borzalmas orosz rejtély
Hatodik típusú találkozás volt a kilenc egyetemista megmagyarázhatatlan halála?
Az 1959 februárjában az uráli Halálhegy közelében történt tragédia nyomozati anyagát a szovjet hatóságok államtitoknak minősítették, amit csak 1991-ben oldottak fel a titkosítás alól. A dokumentumok megismerése és a több évtized után elrendelt ismételt nyomozás sem vitt közelebb azonban a megmagyarázhatatlan tragédia pontos okainak tisztázásához.
Egy KGB-s „túravezetővel" kiegészülve vágtak neki az Urál havas vadonjának.
1959 januárjában a szverdlovszki (ma Jekatyerinburg, a szerk.) Műszaki Egyetem rádiótechnikai karának ötödéves végző hallgatója, Igor Alekszejevics Gyatlov, az egyetemi hegymászóklub tagja újévi hegyi túrát szervezett az Urálba. Gyatlov felhívására kilencen jelentkeztek a kalandosnak ígérkező téli túrára, akik közül hatan az egyetem hallgatói, hárman pedig már frissen végzett, de a klubban a tagságukat fenntartó fiatal mérnökök voltak.
Utóbbiak közül az egyik mérnök az Uralmas gyáripari vállalatnál állt alkalmazásban, ketten pedig a Cseljabinszk-40 fedőnevet viselő
Szupertitkos szovjet nukleáris kutatótelep 817-es egységének alkalmazottai voltak.
Gyatlov eredetileg csak egy pár napos túrát tervezett, amit menet közben és a jelentkezőkkel egyeztetve végül egy közepesen nehéz két hetes túrára változtattak. A túrához szükséges útvonal, illetve hatósági engedélyek beszerzése mindössze csak két hetet vett igénybe, ami a korabeli szovjet bürokrácia ismeretében rekordgyorsaságú időnek számított. A szovjet időkben még az országon belül sem lehetett szabadon utazni, a lakóhely elhagyásához minden esetben rendőrhatósági engedélyre volt szükség.
Nem sokkal az indulás előtt a helyi rendőrhatóság által „túravezetőként” delegált és a harmincas éveinek második felében járó kevéssé bizalomra gerjesztő férfi, Szemjon Alekszandrovics Zolotarjov csatlakozott Gyatlov csoportjához. Zolotrajov ténylegesen nem hegyi vezető, hanem a szovjet titkosszolgálat, a KGB tisztje volt.
A Halálhegy és repülő szellemei
Az engedélyek és a hosszabb úthoz szükséges felszerelés, illetve ellátmány beszerzése után Gyatlov csoportja 1959. január 25-én vágott neki a kalandosnak ígérkező uráli hegyi túrának. Fiatal koruk ellenére a csapattagok valamennyien gyakorlott hegymászónak számítottak. A csoportnak nyolc férfi és kettő női tagja volt. Szverdlovszkból vasúton tették meg a várostól ötszáz kilométerre északra fekvő Ivgyelig tartó utat, innen pedig egy bérelt teherautó platóján utaztak tovább Vizsajba, amit a hegyi túra kiindulópontjának terveztek.
Vizsajba történt megérkezésük másnapján, január 27-én kitűnő hangulatban vágtak neki a behavazott uráli hegyvidéknek. Másnap a csoport egyik tagja, Jurij Jefremovics Jugyin hirtelen belázasodott, ezért Gyatlov úgy döntött – Jugyin rimánkodása ellenére is –, hogy vissza kell térnie Vizsajba, mert lázasan nem folytathatja tovább az utat. Így Jugyin lett az egyetlen életben maradt csoporttag a pár nappal később történt szörnyű tragédiába fordult túra túlélőjeként.
Jugyin visszafordulása után Gyatlov és társai tovább folytatták az embert próbáló túrát az elhagyatott és mély hóba süppedt uráli vadonban. Január 29-én érték el a következő táborhelyüket, ami 1080 méteres magasságban feküdt a Halat Szjal behavazott lankáján.
Az Urál őslakosai, a manysik nyelvén Halat Szjal Halálhegyet jelent. Az Urál bennszülöttjei között Halat Szjál a régmúlt idők óta babonásan rettegett helynek számít. Egy régi manysi monda ugyanis arról regélt, hogy évszázadokkal korábban kilenc vadász halt itt titokzatos halált, akik vesztét az őslakosok szájhagyománya szerint „repülő szellemek” okozták.
Ezek a múltbéli ásatag legendák persze cseppet sem szegték a dialektikus materializmuson nevelkedett fiatalok kedvét abban, hogy itt verjenek tábort.
Döbbenetes látvány tárult a mentőcsoport szeme elé
Azt, hogy mi is történhetett a Halálhegyen való letáborozás után Gyatlov csoportjával, csak a helyszínen megtalált töredékes naplóbejegyzésekből, valamint a hatósági helyszíni szemle és a rendőrségi nyomozás titkosítás alól feloldott jegyzőkönyveiből lehet – igaz, hogy csak részben – rekonstruálni. Az eredeti tervek szerint a túrázóknak február 12-én kellett volna visszaérkezniük Vizsajba, ahonnan táviratban értesítették volna visszatérésükről a szverdlovszki egyetemi hegymászóklubot.
Február 12-e azonban a csoport felbukkanása nélkül telt el. Két napig senki sem idegeskedett, hiszen a kemény hideg és a térdig érő hó, valamint a terepadottságok nehézségei miatt pár napos csúszás még egyáltalán nem számított rendkívülinek. A túra második napján visszafordult Jugyin amúgy is elmondta, hogy Gyatlov közölte vele: várhatóan csak késéssel fognak visszaérkezni az eredetileg kalkulált időponthoz képest. Csaknem egy héttel a csoport tervezett megérkezése után,
Február 18-án az egyre nyugtalanabb hozzátartozók azonban már nem bírták tovább az idegőrlő tétlenséget és riasztották a hatóságokat. Az eltűntek felkutatására szervezett akcióban a katonaság és a milícia több száz embere, valamint önkéntesek vettek részt, de négy napig tartó kiterjedt keresés ellenére sem bukkantak a hegymászók nyomára.
A kutatást irányító törzs ezért február 22-én elrendelte helikopterek bevetését is, amelyeknek mintegy négyezer négyzetkilométernyi területet kellett átfésülniük a levegőből. Február 25-én az egyik alacsonyan repülő helikopter pilótái kialudt tűzrakás nyomaira, valamint egy félig behavazott sátorra figyeltek fel. A pilóták iránymutatása alapján még aznap megérkezett a helyszínre az egyik kutatócsoport,
Amelynek tagjait döbbenetes látvány fogadta.
Négy fiatal holttestét a behavazott és szemmel láthatóan belülről kivágott sátortól 900 méterre egy olyan fenyőfa tövében találták meg, amelynek mintegy öt méter magasságig frissen lehántották a kérgét és az ágait. Az ötödik holttestet, a csoport egyik női tagját, Ljudmilla Dubinyina tetemét pedig a táborhelytől 150 méterre fedezték fel.
A sátor alapos szemrevételezésével megállapították, hogy azt belülről kivágták, mintha minél gyorsabban ki akartak volna jutni belőle. Annak ellenére, hogy azokban a napokban éjszaka -20 és -30 fok közé süllyedt a hőmérséklet,
Két holttesten csak alsóneműt találtak, három tetemen pedig nem volt cipő, vagyis mezítláb menekülhettek ki a sátorból. A nyomozók számára ezekből a jelekből úgy tűnt, hogy a diákok valamiféle páni félelem hatására törtek ki a sátorból.
A vizsgálóknak azonnal feltűnt a halottak arcának és végtagjainak különös narancssárga elszíneződése is. Négy személy holttestét csak hónapokkal később, a hó teljes elolvadása után találták meg 1959 májusában egy mélyedés alján, egymás mellett fekve.
Titokzatos fények a Halálhegy felett, és radioaktívan sugárzó megcsonkított holttestek.
A helyszíni szemlén rögzített döbbenetes furcsaságokat az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat további hátborzongató részletekkel egészítette ki. Ljudmilla Dubinyinának hiányzott a nyelve és az összes bordája összetört, méghozzá úgy, hogy bármilyen külsérelmi nyomot sikerült volna találni a holttestén. A vizsgálatban részt vett egyik repülőorvost Dubinyina sérülése arra emlékeztette,
Mintha a lány 100 km/órás sebességgel repülve egy sűrített levegőből álló falnak ütközött volna.
Ehhez nagyon hasonló sérülést azonosítottak Zolotarjov holttestén is azzal a különbséggel, hogy neki csak a jobboldali bordái törtek össze. Két túrázó, Rusztem Vlagyimirovics Szlobogyin és Zinajda Alekszejevna Kolmogorova kezén égésnyomokat azonosítottak, de semmilyen – akár csak egy mikronnyi – füst-, korom-, illetve szénmaradványt sem találtak rajtuk.
Dubinyina és Zoltarjov holttestén közepesen erős radioaktív sugárzást mértek, noha sem a táborhelyen, sem pedig a többi holttesten nem volt kimutatható a radioaktivitás. Az egyik holttestnek hiányoztak a szemei, és a szakértők arra sem találtak magyarázatot, hogy mitől színeződtek narancssárgára a tetemek. Az igazságügyi orvos-szakértői vizsgálat végkövetkeztetése szerint öt személy halálát vészes kihűlés, háromét pedig súlyos belső sérülések okozták.
A tisztázatlan szerepű csoporttag, Zolotarjov pedig a hipotermia és a belső sérülések együttes következményeként veszthette életét. A feltárt bizarr anomáliákat, beleértve az egyik személy nyelvének, a másiknak pedig a szemei hiányát, illetve két holttest radioaktív sugárzását, továbbá a külsérelmi nyomok nélküli súlyos belső sérüléseket és a rejtélyes bőrelszíneződést nem tudták kétséget kizáróan megmagyarázni a szakértők. Az eredendően emberölés alapos gyanúja miatt elrendelt nyomozást viszonylag gyorsan, már május 19-én lezárták. Az emberölést – tehát az idegenkezűséget – elvetették, mert erre vonatkozóan nem sikerült meggyőző bizonyítékokat találni.
A nyomozók azt is kizárták, hogy állat támadása okozhatta volna a túrázók halálát.
A nyomozást megszüntető határozat egyik mondata több mint érdekes, mert a következők szerint fogalmaz:
„A halál oka ismeretlen, valószínűsíthetően egy mindent elsöprő külső erő miatt következett be.”
Hogy mi lehetett ez a „mindent elsöprő külső erő”, arról viszont már nem tett említést a határozat. A nyomozók az eljárásban egy másik csoport tagjait is kihallgatták, akik a kérdéses időben a helyszíntől, vagyis a Halálhegytől nagyjából ötven kilométerre táboroztak. A tanúként kihallgatott túrázók elmondták, hogy a február elsejéről másodikára virradó éjszakán furcsa, megmagyarázhatatlan eredetű fényjelenségeket láttak a Halálhegy felett.
Elmondásuk szerint a kék, narancs, illetve vörös fényben világító gömbök hol megálltak a levegőben, hol pedig villámgyorsan ide-oda cikáztak. Egyikük a furcsa jelenségről – igaz, hogy csak rossz minőségű - fényképfelvételt is készített, amit a nyomozati iratokhoz csatoltak.
A szibériai jetitől a hatodik típusú találkozásokig
Miután a vizsgálatot lezárták, a Gyatlov-ügy iratait államtitoknak minősítették. A titkosítást csak 1991-ben szüntették meg, de a betekinthetővé tett iratok sem hozták közelebb a rejtély megoldását. A titkosítás feloldása után Anatolij Guscsin orosz oknyomozó újságíró betekintést kért az iratokba. Guscsin megállapította, hogy a nyilvánossá tett anyag erősen hiányos, és számos oldal hiányzik a vizsgálati jegyzőkönyvekből, amiket valószínűleg kiemeltek. Mivel a Gyatlov-incidensre máig nincs elfogadható magyarázat, nem véletlen, hogy rengeteg – szám szerint hetvenöt – összeesküvés-elmélet született a rejtélyes esemény remélt megmagyarázására.
Van olyan konteó, amely szerint a helyi manysi törzsek állhattak a szverdlovszki túrázók halálának hátterében, bosszút állva rajtuk, mivel őseik szent területére léptek. Ez az elképzelés több szempontból is sántít, de a legfőbb hiányossága, hogy figyelmen kívül hagyja az idegenkezűségre utaló bizonyítékok teljes hiányát, amit már a szovjet nyomozószervek is megállapítottak. Más elmélet szerint a fiatal túrázók titkos katonai kísérlet áldozatául eshettek, vagyis rosszkor voltak rossz helyen.
Noha ténykérdés, hogy a szovjet időkben az Urál területén több katonai bázis és kísérleti telep működött, de ismerve az akkori idők titkolódzó-gyanakvó légkörét, egyenesen kizárható, hogy civil személyek számára olyan útvonalengedélyt adtak volna ki, amely e bázisok vagy gyakorlatozó terek területét érinti.
Az olyan nevetséges hipotézisek amely szerint a „szibériai jeti” végzett Gyatlov csoportjával, szót sem érdemelnek.
A Gyatlov-incidens egyik legnépszerűbb és legjobban elterjedt konteós magyarázata szerint a fiatal túrázók egy rosszul elsült úgynevezett hatodik típusú találkozás áldozatául eshettek, vagyis a földönkívülieket vizionálják a hegymászók halálának hátterében.
J. Allen Hynek amerikai csillagász, egyetemi tanár és közismert ufó-kutató az idegenekkel (ufókkal, ufonautákkal) való hipotetikus kapcsolatfelvétel hét különböző kategóriáját állította fel. Hynek típusbesorolásában a hatodik típusú találkozás jelenti azt, mikor bármilyen okból halálos eredménnyel végződik az idegenekkel történt kapcsolatfelvétel. Arra vonatkozóan, hogy Gyatlov és társai hatodik típusú találkozás áldozatául estek volna, azonban nincs semmilyen tudományosan is értékelhető bizonyíték. (Az esettel foglalkozó tudósok nem tekintik ilyennek a Halálhegy feletti fényjelenséggel kapcsolatos fényképfelvételt sem.)
2019-ben az Oroszországi Föderáció főügyészsége sajtótájékoztatón jelentette be, hogy új nyomozást indítanak a Gyatlov-ügyben.
2020-ban a vizsgálat eredményét ismertető tájékoztatón a főügyészség képviselője megerősítette, hogy az újabb nyomozás is kizárta az idegenkezűséget, vagyis azt az opciót, hogy bűncselekmény áldozatául eshetett a Gyatlov-csoport. A végső konklúzió az volt, hogy legnagyobb valószínűség szerint lavina okozhatta a csoporttagok halálát.
Arra, hogy az alacsony lejtőszög és a helyben is szokatlan - 30 fok körüli hidegben igen alacsony lehetett a lavina valószínűsége, ugyanúgy nem tért ki a főügyészség közleménye, mint ahogy az 1959-es igazságügyi orvosszakértői vizsgálat hátborzongató megállapításaira sem. Éppen ezért az aggálytalan, a konkrét bizonyítékokkal is alátámasztható magyarázat még mindig várat magára, de könnyen lehetséges, hogy sohasem fogjuk megtudni, mi is történt valójában a Halálhegyen 1959 februárjában.
