Tudomány
A tasmán tigris az első kihalt állat, amelynek RNS-ét kivonták
Egy kutatócsoport több millió RNS-szálat nyert ki egy 132 éves tasmán tigris, azaz tylakín bőréből és izomzatából
A tudósok által Thylacinus cynocephalus néven ismert csíkos, húsevő erszényest az 1930-as években az ausztráliai Tasmánia szigetén a kihalásig vadászták.
Az RNS – az a genetikai anyag, amely a DNS-ben kódolt információt fehérjékké alakítja – visszanyerése az olyan kihalt állatokból, mint a tyllacine, a géntevékenységről szóló, rég elveszettnek hitt információk tárházát tárhatja fel.
„Az élő sejtekben már nem létező RNS-expressziós profilok visszanyerése kiterjeszti a kihalt állatok biológiájában való elmélyülés lehetőségét” – írják Emilio Mármol-Sánchez bioinformatikus a Stockholmi Egyetemről és munkatársai a közzétett tanulmányukban.
„Ez az első alkalom, hogy bepillantást nyerhettünk a több mint egy évszázaddal ezelőtt kihalt pajzsmirigy-specifikus szabályozó gének, például a mikroRNS-ek létezésébe” – teszi hozzá Marc Friedländer, a Stockholmi Egyetem molekuláris biológusa.
Mármol-Sánchez és munkatársai hat izom- és bőrmintát vettek egy 1891-ben katalogizált és a stockholmi Természettudományi Múzeumban őrzött pajzstetűpéldányból.
A 132 éves pajzstetűből kinyert RNS messze nem a legöregebb. Az elmúlt években egy körülbelül 14 300 évig a permafrosztban tartósított kutyaszerű kanidából, valamint egy 5300 éves mumifikálódott jégemberből nyertek RNS-t.
Az ősi farkasnak nincs egyértelmű rendszertani rangja, de a családja a mai napig él, ami azt jelenti, hogy a pajzstetű az első valóban kihalt állat, amelynek az RNS-ét sikerült visszanyerni.
RNS-ének egy része károsodás jeleit mutatja, ami várható, ha több száz vagy több ezer évig tartósítják, vagy ha balzsamozó vegyszereket használnak.
A minták emberi és valószínűleg bakteriális RNS-szel is szennyezettek voltak, de a kutatóknak sikerült megerősíteniük a pajzstetvek RNS-szekvenciáinak hitelességét azáltal, hogy összevetették azokat a faj genomjával.
Az izommintákban olyan RNS-t találtak, amely szövetspecifikus fehérjéket kódol, köztük a titint és az aktint, amelyek lehetővé teszik az izomrostok nyújtását és összehúzódását, a bőrben pedig olyan RNS-t, amely a keratin nevű szerkezeti fehérjét kódolja.
„A transzkripciós profilok nagyon hasonlítanak a ma élő fajokéhoz, és olyan sajátos anatómiai jellemzőket mutatnak, mint a lassú izomrostok [a vázizom mintákban] vagy a vérrel való beszűrődés” – írják Mármol-Sánchez és munkatársai.
A kutatócsoport izgatott az eredményeik miatt, amelyek reményeik szerint segíteni fogják a pajzstetvek feltámasztására irányuló folyamatban lévő erőfeszítéseket, amely projekt számos etikai és technológiai kérdést vet fel.
De ennél is több, a kihalt fajokból származó RNS szekvenálása lehetőséget adhat a kutatóknak arra, hogy az idők folyamán kimutassák a különböző RNS-vírusok jelenlétét, ami felgyorsíthatja a vírusevolúció megértését.
„Az ilyen régi maradványokban való jelenlétük arra utal, hogy a múzeumi szárazgyűjteményekben tárolt és kihalt fajok példányaiból származó RNS-virom profilozására van lehetőség” – írják Mármol-Sánchez és munkatársai.
Bármennyire is érdekesek ezek a vizsgálatok a tudósok számára, egy másik jogos kérdés az, hogy egy Ausztrália egyik távoli szigetéről származó pajzstetűpéldány hogyan került egy svéd múzeumba, egy fél világnyira attól a helytől, ahol egykor élt.
