Kiderült, hogy mi hagyja a rejtélyes tengermélyi patanyomokat Új-Zélandon

A kutatók először számba vették, hogy milyen fajok jöhetnek egyáltalán szóba: a nyomokat 450 és 562 méteres mélység között figyelték meg, így a valódi patásokat eleve ki lehetett zárni. A mélytengeri halakat viszont nem: az itt honos gránátoshalak (Macrouridae) közül némelyik akár 4000 méteres mélységben is megél, viszont éppen ezért a tengerbiológusok sem tudnak sokat róluk, táplálkozás közben például még nem sikerült alaposabban megfigyelni őket.

Egy korábbi, 1971-es felvételen az látszik, hogy egy gránátos, valószínűleg egy Coryphaenoides fajhoz tartozó példány, a fejét az iszapba fúrva keres valamit. A mostani kutatásban ezért az új-zélandi Nemzeti Víz- és Légkörkutató Intézet (NIWA) kutatói abból a feltevésből indultak ki, hogy a nyomokat a tengerfenéken vadászó gránátoshalak hagyhatták maguk után.

Az itt élő gránátoshalak fejformája jelentősen különbözik egymástól, így néhány fajt eleve ki lehetett zárni, így a gyanúsítottak körét sikerült két fajra, a Coelorinchus aspercephalusra és a C. biclinozonalisra szűkíteni.

Sadie Mills, a kutatás vezetője szerint ez azért is jelentős eredmény, mert egyfajta jutalomnak érzi, miután éveken keresztül elemezte a mélységben készült képeket, emellett pedig végre bebizonyosodott, hogy az ötven évvel ezelőtti felvételeken látható gránátost valóban táplálkozás közben figyelték meg.

A rejtélyes patanyomokra adott magyarázat mellett azért is érdekes a felfedezés, mert a fejlenyomatok alapján így azt is meg tudják állapítani, hogy egy adott területen milyen gránátoshalak élnek.