Tudomány

Bronzkori tinédzser sírját fedezték fel

A csontváz szénizotópos elemzése alapján a lány 12-15 éves korában halt meg

A lányt számtalan állati csonttal és egyéb lelettel együtt temették el – írja az ng.24.hu.

Bronzkori tinédzser sírját fedezték fel
Képünk illusztráció
Fotó: Xinhua via AFP/Kalizhan Ospanov

Egy bronzkori tinédzser lány sírjára bukkantak Kazahsztánban – számol be a Live Science alapján az ng.24.hu.

A kutatók 2017 óta dolgoznak a helyszínen, amely az ország keleti felén fekvő Ainabulaknál fekszik. Azóta a területen több mint száz, a bronzkor idejéből származó sírhalmot fedeztek fel, a legújabbat augusztus elején.

A kutatók keveset tudnak a több ezer éve elhunyt lány személyazonosságáról, a mellé temetett tárgyak viszont arról árulkodnak, hogy magas státuszú volt. Rinat Zsumatajev, az Al-Farabi Kazah Nemzeti Egyetem munkatársa és a feltárás vezetője szerint testét a bal oldalára hajolva temették el. „Mindkét fülében kis drótfülbevalók voltak, a nyakában pedig gyöngyök” – tette hozzá.

A csontváz szénizotópos elemzése alapján a lány 12-15 éves korában halt meg. Sírjába 180, valószínűleg juhtól vagy szarvasmarhától származó bokacsontot, tehenek lapockacsontjait, kardgombokat, egy tükröt és egy bronztálat is megtaláltak.

Egy bronzkorong is előkerült, amelynek közepén egy béka vésete látható, hasonló leletet még nem fedeztek fel Kazahsztánban. Zsumatajev szerint a béka az ókor óta számos népnél különböző jelentésekkel bírt, többek között vajúdó nőkkel és a víz kultuszával hozzák összefüggésbe.

Bár a sztyeppén feltártak már olyan gyereksírokat, amelyekben állati csontok voltak, jelen esetben kifejezetten sok állati maradványra bukkantak. A csontok talán egy szertartás elemei voltak, de az is lehet, hogy szimbolikus jelentőséggel bírtak.

Kapcsolódó írásaink