Döbbenetes új elmélet a földi életről

A tudomány ismeretei szerint az élet mintegy 3,6 milliárd éve jelent meg a Földön. Arra többféle magyarázat is létezik, hogy egy alapvetően szervetlen anyagokból álló világban hogyan jöhettek létre azok a bonyolult kémiai építőkövek, amelyek nélkül az élet sem alakulhatott volna ki a Földön. A Kepler űrtávcsővel gyűjtött adatok alapján most egy új és merész elmélettel igyekeznek megválaszolni azt a nagy kérdést, hogy hogyan jöhetett létre a földi élet, amelynek hosszú evolúciója végén maga az ember is megjelent.

Az egyik legfontosabb kulcskérdés az élet kialakulásának szempontjából az élő szervezeteket felépítő fehérjék, és az összes molekuláris létforma építőkövét alkotó aminosavak keletkezésének a problematikája. (Az már egy másik kérdés, hogy hol húzódik az a mágikus határ, amikor egy bonyolult felépítésű szerves molekula többé már nem élettelen vegyületként, hanem önálló élő entitásként funkcionál.) A modern természettudományok robbanásszerű fejlődésnek indultak a 19. században, és ez a forradalom a biológiára, valamint a földtudományokra is egyaránt kiterjedt.

Ezért sem véletlen, hogy a földi élet eredetére vonatkozó máig legismertebb elmélet, az úgynevezett „ősleves” teória is a 19. század végén született meg. A népszerű ősleves-elmélet szerint a földi élet azokban a meleg vízű tavakban és pocsolyákban kezdődhetett el, amelyek a kéreg kihűlése és megszilárdulása utáni esőzések eredményeként alakultak ki a Föld felszínén. A vízben oldott szervetlen anyagok a villámok, a hő és egyéb környezeti tényezők hatására bonyolultabb molekulákká álltak össze és ez az ismétlődő folyamat alakította ki az élet építőköveit – legalább is az ősleves-elmélet szerint.

Stanley Miller, a Chicagói Egyetem kémikusa 1952-ben laboratóriumi körülménynek között megpróbálta kísérlettel is ellenőrizni az ősleves-elmélet helyességét. A kísérlet során egy lezárt fémkamrát ammóniával, metánnal, vízzel és molekuláris hidrogénnel töltött fel. A tudomány akkori álláspontja szerint ugyanis ezek voltak az ősatmoszféra legjellemzőbb gázai. A fémedénybe – többször megismételve – magasfeszültségű elektromos szikrát vezetett be, a villámlásokat szimulálva.

Ma már bebizonyosodott, hogy noha a Föld ősi atmoszférája redukáló jellegű volt, de korántsem akkora mértékben, mint ahogyan azt a Miller-Urey kísérlet idején feltételezték.

A földtudományok elmúlt évtizedekben történt hatalmas fejlődése lehetővé tette az ősi atmoszféra összetételének sokkal pontosabb rekonstruálását. A kutatások bebizonyították, hogy amikor a földkéreg a kihűlési szakaszába került, a rendkívül intenzív globális vulkáni tevékenység rengeteg szén-dioxidot és molekuláris nitrogént juttatott az ősi atmoszférába, amelyben viszont sokkal kisebb volt az ammónia és a metán aránya ahhoz képest, mint ahogyan azt a Miller-Urey kísérlet idején feltételezték.

Hatalmas energiájú szuperflerek bombázták az ősatmoszférát

A kutatások bebizonyították, hogy ezekből a gázokból, tehát a szén-dioxidból és a molekuláris nitrogénből is képződhetnek aminosavak, de csak sokkal kisebb mennyiségben és sokkal több energia árán, amihez önmagában a villámok energiája nem lett volna elegendő. Az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA tudósai ezért alternatív energiaforrás keresésébe fogtak, amihez a 2009-ben felbocsátott Kepler űrtávcső adatai szolgáltattak muníciót.

A teljes cikk elolvasáshoz kattintson IDE!