Tudomány

Küldetése végeztével lekapcsolták az indiai holdjárót

A Csandraján–3 űrhajó augusztus 23-án érkezett a Holdra

Kéthetes tudományos küldetése végeztével lekapcsolták az indiai holdjárót, amely elsőként érte el a Hold déli pólusát – közölte az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) szombat éjjel.

Küldetése végeztével lekapcsolták az indiai holdjárót
A Guru Nanak Khalsa College diákjai az indiai Chandrayaan–3 űrhajó makettje mögött állnak a sikeres holdraszállást ünneplő rendezvényen Mumbaiban, 2023. augusztus 24-én
Fotó: AFP/Indranil Mukherjee

A Csandraján–3 űrhajó leszállóegységével augusztus 23-án érkezett a Holdra a 26 kilogramm súlyú Pragján (Bölcsesség) holdjáró, amelyet most alvó üzemmódba kapcsoltak, de teljesen feltöltött akkumulátoraival és bekapcsolt rádióval várja a további utasításokat – fogalmazott az ISRO közleménye a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.

„Reményeink szerint később sikeresen felébreszthetjük további kutatási feladatok végrehajtása érdekében” – hangsúlyozta az ISRO, hozzátéve, hogy „különben örökre ott marad India holdbéli nagyköveteként”.

India az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió és Kína után a negyedik ország, amely sikeresen landolt a Hold felszínén leszállóegységével, és a holdjáró le is körözte elődeit, amikor elérte az égitest erősen szabdalt, egyenetlen déli pólusát, nem sokkal az után, hogy az orosz Luna–25 űrkutató automata állomás egy hasonló manőver közben a Holdba csapódott és megsemmisült.

A 2019-es indiai kudarc után a Csandraján–3 biztonságos, sikeres leszállását általános örömünnep kísérte Indiában. A helyi média a sikeres holdra szállást az ország legnagyobb tudományos teljesítményeként ünnepelte.

Az ISRO honlapján megjelent közlemény szerint a Pragján holdjáró több mint 100 métert tett meg az égitesten, és a berendezés spektroszkópos műszere alumíniumot, ként, vasat, kalciumot, krómot, titánt, mangánt, oxigént és szilíciumot talált a Hold felszínén.

India most már következő űrmissziójára összpontosít, miután szombaton sikeresen elindította a Nap tanulmányozására első műholdját, amely vasárnap terv szerint Föld körüli pályára állt.

Az Aditja–L1 űrszondát hordozó rakétát a dél-indiai Sriharikota űrkikötőből indították, hogy négy hónap múlva a Földtől körülbelül 1,5 millió kilométerre lévő pontról vizsgálja a napszelet, a napkoronát, a kromoszférát és a fotoszférát.

Kapcsolódó írásaink