Vasárnap landolhat a Holdon az orosz Luna–25

Seremet Sándor felidézte, a második világháború lezárása után a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió a földi befolyásszerzésen túl immár a világűr meghódításáért is versengtek. A hajszát a szovjetek kezdték meg, és úgy tűnt, jelentős előnyre tettek szert, hiszen 1957-ben fellőtték a Szputnyikot, az első műholdat. Hasonlóra az amerikaiak csak egy évvel később voltak képesek. A szovjetek küldték fel az első élőlényt, majd Jurij Gagarin teljesítette az első emberes űrrepülést, de szovjet űrhajós tette meg az első űrsétát, és szintén szovjet volt az első nő a kozmoszban. Hasonló sikereket ért el a szovjet holdprogram, a Luna, amelynek során 24 küldetést teljesítettek.

Az első repülést a Holdra 1959. január 2-án indították. A Luna–1 fellövése sok tudományos és gyakorlati információval segítette az űrhajózást. A Luna–1 érte el először a második kozmikus sebességet, és szerzett információkat a Föld sugárzási övezetéről (avagy a Van-Allen-övről) – sorolta a szakértő. 1959. szeptember 12-én lőtték fel a Luna–2-t, amely már el is érte a Hold felszínét. A Luna-küldetések során fellőtt gépeket három generációba sorolták. Az első generációs automatikus modulok (Luna–1–3) röppálya-korrekciók és Hold körüli pályára állás nélkül repülték körbe (Luna–1) a Holdat, landoltak (igazából becsapódtak) rajta (Luna–2), és lefotózták a felületét (Luna–3). A második generációs Lunák (Luna–4–14) már összetettebb pályákon haladtak, és ezek segítségével sikerült kidolgozni a megfelelő Föld körüli pályáról való indulás, Hold körüli pályára állás, valamint Holdra való, puha landolás módját. A harmadik generációs Lunák (15–24) szolgáltatták az első kézzelfogható tudományos adatokat a Holdról, ezek gyűjtötték be és szállították a Földre az első talajmintákat, valamint juttatták el a Holdra az első önjáró járműveket – derül ki az elemzésből.

A Luna–25 tehát a csaknem 50 évvel ezelőtti szovjet holdprogram folytatása, csak immár önálló orosz projekt formájában. A Roszkoszmosz júliusban jelentette be, hogy a Luna–25-öt elszállították a Vosztocsnij, azaz Keleti indító állomásra. A közleményben rögzítették, hogy az állomás a tervek szerint puha leszállást hajt végre a Hold déli sarkának régiójában, és kontaktusos vizsgálatokat végez majd a Hold talaján, amelyben jég nyomait fogja keresni, valamint kutatásokat végez a poláris talaj tulajdonságairól, összetételéről, méri annak mechanikai jellemzőit.

Műszaki adatait tekintve a felbocsátott állomás tömege 1605 kilogramm, ebből 1000 kilogramm üzemanyag, 20 kilogramm tudományos berendezés. A Luna–25 egyik fő tudományos műszere egy robot-manipulátorkar, amelynek segítségével holdi talajmintákat terveznek eljuttatni a regolit kémiai, elemi és izotópos összetételét mérő készülékhez. Az egyéb műszerek közé tartozik a neutron- és gammasugár-detektor, amely akár 60 centiméter mélységben is tanulmányozza majd a Hold talaját, valamint egy energiatömeg-spektrométer.

Az orosz szakértők úgy vélik, hogy mára egy potenciális holdállomás kiépítése olcsóbb, mint a hidegháborús holdverseny során – véli Seremet Sándor, aki szerint a kutatók abban bíznak, hogy valóban sikerül a Holdon vizet (jeget) találni. Ez komoly lökést adna az űrállomások megvalósításának, hiszen ha a mennyisége és a minősége megfelelő, lehetővé teszi, hogy a Holdról lássák el vízzel a bázist. Emellett a holdporban mára nagymértékben szükséges ritkafémeket is remélnek találni. Tudományos szempontból a Hold sarkvidékeinek kutatása fontos információkkal szolgálhat a Nap és a Naprendszer kialakulásáról és fejlődéséről és nem utolsósorban az univerzum történetéről is.

A 21. század során, folytatta az elemző, egyelőre csak Kína tudott sikeresen Holdra szállni, ezenkívül az orosz Luna–25 után néhány nappal egy indiai szerkezet is megkísérli a holdraszállást. A Roszkoszmosz aktív együttműködést remél Kínával az űrkutatás terén, így ha belekalkuláljuk az indiai programot is, óvatosan kirajzolódik az Oroszországgal ma gazdaságilag szorosan együttműködő országok tengelye – mutatott rá az Eurázsia Központ szakértője.

A másik oldalon az Egyesült Államok az évtized végére tervez embert küldeni a Holdra, és úgy vélik, erre az oroszok nem lesznek képesek. A világűr és a Hold meghódítása a tudományos-technikai eredmények mellett komoly presztízskérdés is, így a Kreml számára a program sikere igen fontos, hiszen demonstrálhatja, hogy annak ellenére, hogy az ukrajnai invázió hatalmas erőforrásokat köt le, és eddig soha nem látott szankciós teher nehezedik a gazdaságára, mégis sikeres holdprogramot tud indítani. S bár ezzel tulajdonképp megismétli az 1960-as évek végén elért Luna–15–24 küldetések eredményeit, mégis figyelemre méltó előrelépésről van szó az orosz űrkutatásban. Geopolitikai téren pedig további éket üt a nemzetközi viszonyokba immár az űrkutatás terén is, hiszen az Egyesült Államok, Kanada és Európa közös Artemis-programjának immár orosz–kínai kihívója is lehet.