Tudomány

Döbbenetes felfedezést tettek az orvosok

Az ember története során először találtak valamit a szívben, ami korábban nem volt ott

Nagyon durva dolgot fedeztek fel először az emberi szívben és annak legbelső szöveteiben a tudósok – publikálta az IFLscience a legfrissebb cikkében. Azt még nem tudják megállapítani, hogy ennek mi lesz az egészségügyi következménye, de az már biztos, hogy a kiváltó oka az, hogy nem vigyáztunk a bolygónkra – írja a promotions.hu.

Döbbenetes felfedezést tettek az orvosok
Fotó: NorthFoto

Egy új tanulmányban a kínai Peking Anzhen Kórház tudósai szívsebészeten átesett 15 páciens szívszövetmintáit gyűjtötték össze, valamint elő- és utóoperációs vérmintákat is vettek. Különböző képalkotó technikákat használva a csapat több ezer egyedi mikroműanyagdarabot talált a legtöbb szövetmintában – áll a sajtóközleményben. Az már világos, hogy a műtét során mikroműanyagok kerültek a szervezetbe, de arra is van bizonyíték, hogy olyan mikroműnyagok voltak beágyazódva a szív szövetébe, amelyek még jóval a műtétek előtt kerülhettek oda.

Az összes vérmintában mikroműanyagok voltak jelen. Az utóoperációs vérminták kisebb méretű és változatosabb típusú mikroműanyagokat tartalmaztak. Ez utalhat arra, hogy néhány mikroműanyag bekerült a testbe a műtét során. A szövetminták közül a kutatók összesen kilenc műanyagtípust találtak öt szívszövettípusban. Néhány mikroműanyag nyilvánvalóan már a műtét előtt is jelen volt.

A csapat egy olyan műanyag mikroszkopikus részecskéit azonosíta, amelyet gyakran használnak ütésálló alternatívának az üveg helyett. A mintában talált más műanyagtípusok közé tartozott a polietilén-tereftalát (amely széles körben használatos ruházatban és ételes tárolóedényekben) és a polivinilklorid (amely elterjedt az építőiparban és az építkezéseken).

„Az in vivo mikroműanyagok észlelése aggasztó, és további tanulmányokra van szükség annak vizsgálatára, hogyan jutnak be a mikroműanyagok a szív szöveteibe, valamint a mikroműanyagok hosszú távú prognózisra gyakorolt potenciális hatásainak kutatására" – írják a tanulmány szerzői következtetésükben.

Mikroműanyagokat gyakorlatilag mindenhol megtaláltak a Föld minden zugában, az Antarktisz jegétől az északi-sarki hóig. Ráadásul a műanyagokat kevesebb mint egy évszázada kezdték tömegesen gyártani.

Kapcsolódó írásaink