Tudomány
Borulhat a tudományos elmélet: Mégis támadtak a dinoszauruszokra emlősök
Mintha egy óriáspatkány ugrott volna egy dinoszauruszra – ilyen fosszíliát találtak tudósok Kínában

A szakemberek a Scientific Reports szaklapban megjelent tanulmányukban legalábbis így értelmezik a „nagyon jó állapotban fennmaradt ősmaradványt”. A két állatot a tudósok szerint vulkanikus sárlavina ragadta el, így maradt fenn a jelenet.
A fosszílián kivehető két, egymásba gabalyodott állat: egy emlős és egy két és félszer hosszabb dinoszaurusz.
A Ling-Csi Li régész vezette kínai kutatócsoport küzdelemként értelmezi a lelet által megörökített helyzetet. Feltételezéseik szerint az emlős támadta meg a dinoszauruszt. Erre utal ugyanis az emlős testhelyzete a dinoszauruszon, valamint az, hogy megragadja és harapja áldozatát. Hozzátették, hogy kevésbé tűnik valószínűnek, hogy az emlős egy már elpusztult dinoszauruszon lakmározott volna.
Jordan Mallon, a tanulmány egyik társszerzője szerint a vizsgált őslelet a kevés bizonyítékok egyike arra, hogy emlősök dinoszauruszokra vadásztak. Ezzel egyben megkérdőjelezték azt a korábbi elméletet is, amely szerint az őshüllőket a kréta korszakban nem érte számottevő fenyegetés az emlősök részéről.
A tudósok szerint a dinoszaurusz egy növényevő Psittacosaurus lujiatunensis lehetett. A példány mintegy 125 millió éve, a korai kréta időszakban élhetett. A teljes csontváz 119,6 centiméter hosszú.
Az emlős egy 46,7 centiméter hosszú Repenomamus robustus. Ez a ragadozófaj a kréta kor egyik legnagyobb emlősének számított. Mai szemmel nézve olyan, mint egy hatalmas patkány.
A megkövesedett csontvázakat Kínában találták 2012-ben, a Jihszian-formációban, ahol már számos hasonló leletre bukkantak régészek.