Egyszer leállították a Niagara vízesést tudomány kedvéért

Az első a szerencsétlen időzítés egyszerű története volt. 1848. március 29-én a helyiek arra ébredtek, hogy a hatalmas vízesésen már nem folyik víz. A folyó teljesen elállt, ami az egész terület kiszáradását okozta. Ez azért történt, mert az Erie-tó hatalmas jégtömbjei hirtelen erős szélbe kerültek, amely a Niagara-folyó forrása felé tolta őket. Valahogyan az egész csatorna elzáródott, és egy természetes gátat hozott létre, amely megakadályozta, hogy minden víz áthaladjon rajta. Ez az elzáródás körülbelül 30 órán át maradt a helyén, mielőtt a szél megfordult, és a víz súlya miatt a jég elszabadult.

Az egyetlen másik alkalom, amikor a Niagara-vízesés megállt, azonban az amerikai hadsereg mérnöki testületének lenyűgöző erőfeszítése.

A Niagara vízesés három vízesésből áll, amelyek közül a második legnagyobb az American Falls. Könnyen felismerhető a vízesés tövében lévő hatalmas sziklafelhalmozódásról, az úgynevezett talusról, amely az évek során a kőomlások miatt lassan felhalmozódott. Ez aggodalomra adott okot az Egyesült Államokban, mivel attól tartottak, hogy a folyamatos sziklák lerakódása miatt a vízesés lecsökken, és talán teljesen leáll.

Így az USA és Kanada megállapodásra jutott: öt hónapra leállítják a vízfolyást az American Falls felett. Ez idő alatt tanulmányoznák, hogyan rakódik le a vízesés sziklája, milyen a geológiai összetétele, és hogy szükség lesz-e beavatkozásra és a törmelék eltávolítására.

A küldetés óriási erőfeszítés volt. Több mint 1200 teherautó 1969-ben három nap alatt mintegy 28 000 tonna kőzetet szállított a folyóba az American Falls folyónál felfelé. A vizet a Horseshoe Falls felé terelték, és az American Falls vízellátása csak csordogálóra apadt, kiszárítva a hatalmas sziklatörmelékből álló sziklaszirtet.

A kiszáradt vízesés több millió érmét hozott felszínre, amelyeket az évek során a folyóba dobtak, ami a lakosok és a turisták őrült rohamát váltotta ki. Két holttestet húztak ki, ami hátborzongatóan hangzik, de valójában meglepően kevés egy ilyen nagy folyóhoz képest – különösen egy öngyilkosságokról és fenegyerekes mutatványokról hírhedt folyóhoz képest.

A mérnökök a sziklába hatolva törésvonalakat és feszültségpontokat kerestek, hogy megértsék, vajon van-e még olyan terület, amely kész megadni magát. A gyenge pontokat csavarokkal erősítették meg, és lyukakat fúrtak, hogy a víznek alternatív útvonalat biztosítsanak, csökkentve a nyomasztó nyomást. Ezáltal a csapat meg tudta határozni, hogy milyen valószínűséggel és milyen időn belül következhet be további sziklaomlás.

A vizsgálati időszak után a mérnökök úgy döntöttek, hogy nem távolítják el a sziklákat – ez mamutfeladat lenne, és rengeteg pénzbe kerülne, amit általában nem a vízesések szebbé tételére szánnak. A gátat eltávolították, és a vízesésen ismét átfolyik a víz, jelezve, hogy utoljára volt száraz. Mindössze néhány kép maradt a sziklás vízesésről, amely meglehetősen furcsán néz ki anélkül, hogy több ezer gallon víz folyna rajta.