Tudomány
Volt NASA-dolgozó egy Holdon lévő bázisról beszélt, ahonnan már régóta figyelnek bennünket
Szerinte a NASA már az Apollo-missziók előtt tudott az idegenekről

Egy repülésügyi szakértő, pontosabban egy technikus több, szigorúan titkos megbízásban dolgozott a NASA számára.
Ezért olyan információk birtokába jutott, amelyekért akár az életét is követelhetik, ő mégis úgy döntött, hogy kiszivárogtatja, amit tud, felbuzdulva azon, hogy az utóbbi években egyre több más kollégája is így tett.
A NASA-tól az elmúlt időszakban ugyanis rendre szabotáltak egyesek, akik megdöbbentő dolgokat állítottak később volt munkaadójukról.
Ken Johnson sem állít kevesebbet, mint azt, hogy olyan titkokba lett beavatva, amelyeket, ha a közvélemény tudna, fenekestül felfordulna a világ.
Szerinte a NASA nem az, aminek látszik: nem egy naiv űrügynökség, amely semmit nem tud az űrről és a benne keringő égitestekről.
A Holdról legalábbis nagyon sok információval rendelkeztek már az 1969-es Holdra szállást megelőzően is. Elmondása szerint a nagy leszállás csak parasztvakítás volt a sorban, és valójában a NASA már tudta, mire számítson.
Nem véletlenül ott szálltak le, ahol.
Tudták, hogy ott van a közelben az a vizsgálnivaló, amely feltehetően egy óriási idegen város volt.
A Holdon ugyanis hatalmas földönkívüli bázisok és ősi romvárosok voltak és vannak. Ezt rengeteg különféle felvétel is megerősíti.
Ezek többségét a NASA képein észre lehet venni, legalábbis azokon, amelyeken nem sikerült figyelmetlenségből vagy egyéb okokból retusálni.
A NASA-nál egyébként egy másik korábbi NASA-alkalmazott szerint is létezett és ma is létezhet egy olyan csoport, amely arra szakosodott, hogy módszeresen kimontírozza az oda nem illő, mesterséges tárgyakat a publikum számára elkészült fotókon.
A legkompromittálóbb felvételeket pedig a NASA parancsára meg kell semmisíteni, hogy még véletlenül se szivárogjanak ki.
A NASA az 1950-es évektől kezdve folyamatosan gyűjtögette az anyagokat a Holdon található városokról és a különféle anomáliákról, amelyek arra utaltak, hogy még napjainkban is van élet rajta, és hogy feltételezhetően idegenek lakják.
Az információk szerint végül azért nem tértünk soha vissza a Holdra, mert a földönkívülieknek nem tetszett az Apollo-missziók látogatása.
Azért, hogy elkerüljenek egy esetleges csillagközi háborút, végül megállapodást kötöttek, hogy jó pár évtizeden át nem fognak a Holdra embert küldeni, csak szondákat és azt is csak elszórtan, és semmi esetre sem a sötét oldalra, és akkor is csak egyeztetéssel.
Azóta a Hold sötét oldala hétpecsétes titok.
Bár a kínaiak küldtek fel egy szondát, hogy készítsen fotót, ezekből alig jelent meg olyan kép, amely hivatalosan megtekinthető, ráadásul ezek egy részén különös fények figyelhetőek meg. Másik részüket kiretusálták sokak szerint, vagy szándékosan nem mutatja a lényeget.
A felszínre lépő vagy inkább guruló holdjáró által készített képeken is furcsa anomáliák figyelhetőek meg a távolban, amelyek egyértelműen utalnak arra, hogy valami nincs rendben a Hold túloldalán, ami a Földről sohasem látszik.
„Ideális az idegeneknek, és ott is élnek nagyrészt, hatalmas kolóniákban” – állítja Ken Johnson.
Az elkövetkező években egyes űrnemzetek, mint Kína vagy India komoly erőfeszítéseket fognak tenni azért, hogy ezt a végső titkot megbontsák.
Éppen ezért az űrkutatás szempontjából izgalmas évekre lehet számítani.