Tudomány

Majdnem három év után újra „fekete hold" látható az égbolton

Május 19-én, pénteken az év egyetlen „fekete holdja" kel fel

Ilyenkor a Föld kísérője pont a Nap vakító fényébe sodródik, jelezve az újholdat. A „fekete hold" kifejezésnek egyébként több jelentése is van − egyik sem csillagászati, de mindegyik csak néhány évente egyszer fordul elő – tárja fel a Live Science.

Majdnem három év után újra „fekete hold" látható az égbolton
Fotó: NorthFoto

Az e havi eseményre legjobban illeszkedő meghatározás a „szezonális fekete hold", azaz a harmadik újhold egy négy újholdas évszakban. Ez a Timeanddate.com szerint csak körülbelül 33 havonta fordul elő.

A Földön minden csillagászati évszak egy napfordulóval és egy napéjegyenlőséggel kezdődik és végződik. Ez a jelenlegi évszak az északi féltekén a tavaszi, a déli féltekén az őszi napéjegyenlőséggel kezdődött 2023. március 20-án. Ekkor volt újhold is. Mivel újhold 29,5 naponként fordul elő − ennyi idő alatt tesz meg a Hold egy Föld körüli pályát −, bőven van még idő három újholdra a 2023. június 21-i nyári napfordulóig.

Az újholdak időpontjai ebben az évszakban a következők: kedd, március 21.; csütörtök, április 20.; péntek, május 19. és vasárnap, június 18. A harmadik újhold az e havi fekete hold.

Az ugyanabban a naptári hónapban előforduló második újholdat fekete holdnak nevezik, amint kék hold az elnevezése a második teliholdnak ugyanabban a naptári hónapban − amit szintén a Hold 29,5 napos Föld körüli pályája tesz lehetővé.

A Timeanddate.com szerint a fekete hold azt a ritka esetet is leírhatja, amikor egy hónapban nincs újhold vagy telihold. Ez csak februárban fordulhat elő − ez az egyetlen olyan rövid hónap, amely két újhold vagy két telihold között kezdődik és végződik. Az Almanac.com szerint ez 5–10 évente egyszer fordul elő.

Bár a fekete holdat nem láthatjuk, mert a Hold felénk eső része árnyékban van, ez azt jelenti, hogy az éjszakai égbolt mentes a holdfénytől, így tökéletes a csillagok megfigyelésére. A 2023 egyetlen fekete holdja utáni estéken − május 20-án és 21-én − napnyugta után nyugatra nézve egy karcsú félholdat láthatunk majd felbukkanni.

Kapcsolódó írásaink