Ez történik az aggyal szakításkor

Már csaknem két évtizede, hogy egy ideggyógyász, egy pszichológus és egy antropológus tudományosan is elkezdte kutatni a kérdést, amely valószínűleg már az ősembert is foglalkoztathatta: mitől olyan piszok nehéz túllépni egy szerelmi csalódáson, és miért fáj olyan átkozottul?

(Részben) Az agyban dől el. 2005-ben Art Aron, Lucy Brown és Helen Fisher kutatócsoportja tíz nő és öt férfi bevonásával funkcionális mágnesesrezonancia-képalkotást használt a szerelmi csalódás során bekövetkező agyi folyamatok pontos feltérképezésére. A mintául szolgáló 15 személy mindegyike frissen esett át súlyos romantikus veszteségen, saját bevallásuk szerint gyengéd érzelmeik elhagyójuk felé még továbbra is élénkek voltak.

Miközben folyamatosan szkennelték agyi reakcióikat, felváltva mutattak nekik fényképeket őket elhagyó szerelmükről és más ismerőseikről. Expárjuk látványa a szerelem és a kétségbeesés válaszát hívta elő bennük, jó és rossz emlékeket, és természetesen a Miért történt ez? fájó kérdését. Mindez az agy olyan területeit érintette, ahol egyébként a nyereség, a veszteség és a vágyakozás érzetei keletkeznek. Az agy VTA-, vagyis ventrális tegmentális területe a középagy része, a mezolimbikus dopaminerg rendszer eredési helye, amely a függőségek kialakulásában játszik kulcsfontosságú szerepet.

Ezért nehéz elengedni. Éppen ezért dr. Helen Fischer antropológus kutató szilárd meggyőződése, hogy a romantikus szerelem is egyfajta függőség.

Éppen olyan addikció, ahogy valaki lehet alkoholfüggő, élelmiszerfüggő vagy szerencsejáték-függő. Ez plátói szerelem esetében gyötrő függőség, kölcsönös vonzalom esetében ajándék.

Az antropológus a CNN-nek most arról számolt be, hogy kutatócsoportjával friss szerelmi csalódást átélt 15 alanyuk analizálása nyomán több közös vonásra is figyelmesek lettek. Legalább hat-hét olyan agyi jellegzetességet detektáltak, amelyek a kutatásba bevont, összetört szívű személyek mindegyikére érvényes volt.

Az már korábban is megállapítást nyert, hogy a viszonzatlan romantikus vonzalom ugyanazokból a területekből vált ki aktivitást, mint a viszonzott érzelem. Most azonban dr. Fischer azt az, immár tudományosan is alátámasztott megfigyelést is közzétette, hogy:

• A szakítás tényétől a szerelem nem múlik el, sőt olykor erősödni is látszik.
• Az érzelmi kötődés további fennállása mellett,
• a fizikai fájdalom kiváltásához szükséges agyi aktivitás is közös vonásként jelentkezett az összes vizsgált személy esetében.
• Ugyanígy a függőségek által kiváltott jelenségek is bekövetkeznek egy szerelemi kudarc alkalmával, amely megerősítette a szerelem addiktív jellegét.

Van gyógyír is!

A kutatások során tudományosan igazolt „ellenszerét” is megtalálták a szerelmi csalódás felett érzett kínnak.

Ez a gyógyír azonban már sokkal kevésbé új keletű, kevesebb meglepetést vált ki nemcsak a tudományos élet munkatársai, de a romantikus sorozatokon közösen zokogó barátnők vagy a néhány pohár búfelejtő mellett vigasztalódó ivócimborákból is. Ez pedig a mára hivatalos álláspont, amelyet már nagyanyáinktól is tudtunk, csak akut esetekben nem hittünk el, miszerint: az idő segít!

Minél több idő telik el a „szívet hasogató” elválástól, annál kevesebb aktivitás váltódik ki az agyi területeken is, vagyis az idő múlása bizonyítottan gyógyító erejű.