Kiderítették, hogy valójában miért készítenek szelfiket magukról az emberek

A kísérlet során hat részletben elemezték az emberek fényképezési szokásait, amelyek során egy-egy rövid helyzetleírást követően (például: képzeld el, hogy egy napot töltesz a strandon egy közeli barátoddal) arra kérték őket, hogy osztályozzák a történéseket az alapján, mekkora jelentőséget tulajdonítanak magának az esemény átélésének és mekkorát az eseményen túlmutató, nagyobb jelentésnek. Később azt kellett eldönteniük, hogy milyen típusú fotót készítenének, ha a helyzet fizikai megtapasztalását szeretnék valahogyan rögzíteni, vagy ha inkább a pillanat jelentőségét örökítenék meg. Emellett olyan felvételeket látva, amelyen nem ők szerepeltek, meg kellett mondaniuk, melyiket készítenék el, ha a fotóalany helyében lennének (ekkor 746 szavazattal a szelfiperspektíva győzött).

A kutatók előzetes hipotézise tehát az volt, hogy amennyiben az emberek az esemény jelentőségét akarják kifejezni és emlékbe eltenni, akkor a harmadik fél szemszögéből készült képeket fogják preferálni, azaz szelfit (önfotót) készítenek. A kísérlet során a résztvevők válaszai is erre utaltak, emellett a korábban az Instagramon publikált képeik utólagos elemzése során is ezt az elméletet igazolták. Ez utóbbi teszthez a kutatók kérdésére azt kellett kiválasztaniuk, hogy a posztolt fotókról mi jut eszükbe első látásra: a fizikai élmény vagy a pillanat jelentősége. A harmadik személyű képek (szelfik) esetén döntő többségben az utóbbi opció mellett tették le a voksukat az emberek.

A kísérlet során az egyértelművé vált, hogy a szelfikészítés tulajdonképpen nem vagy nem kizárólag az emberi hiúságból született trend, sokkal inkább egy nagy jelentőséggel bíró helyzet megörökítésének a vágya a mögötte rejlő motiváló erő, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy a szelfi többet jelentene az emberek számára, mint egy olyan kép, amelyen nem szerepelnek személyesen.

Azt, hogy egy fotót mennyire értékelnek jól sikerültnek a készítőik, leginkább az befolyásolja, hogy az adott kép milyen mértékben felel meg az előzetes elvárásaiknak és a kép készítésével elérni kívánt céljuknak.

Az eltérő perspektívák teljesen különböző feldolgozási stílust képviselnek, és a harmadik fél szemszögéből készült képek esetén a jelentés is absztraktabbá válik. A szakértők szerint az emberek nem feltétlenül tudatos módon, inkább ösztönösen használják a két eltérő képkészítési módot egy-egy szituációban, és ebből kiindulva az is lehetséges, hogy más stílusok, például a fekete-fehér képek készítése szintén a fotón megörökített élethelyzet jelentőségének kiemelésére szolgálnak.

„A pszichológusok régóta úgy tekintenek az énre, mint egy kétoldalú konstrukcióra, ami tapasztalati és fogalmi komponensekből áll össze. Tekintve, hogy a jelen tanulmány arról árulkodik, hogy az emberek időnként a pillanat fizikális tapasztalatának, máskor pedig a jelentésének megragadására alkalmazzák a fényképeket, lehetséges, hogy azért használnak különböző típusú személyes fotókat, hogy ezeket az eltérő oldalaikat dokumentálják?” – teszik fel a kérdést a kutatók a tanulmány összegzésében. „Ez a lehetőség arra utal, hogy az emberek döntése a fotó típusával kapcsolatban nem csak a képre adott reakcióikat befolyásolja, hanem emellett átfogóbb jelentőséget hordoz a személyes narratívájuk fejlődése szempontjából.”

A következtetések szerint a szelfikészítés ilyen módon nagyobb horderejű és „mélyebb” dolog az egyszerű divatkövetésnél, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennek minden körülmények között tudatában vannak az emberek: egy korábbi tanulmány, amelyet szintén az Ohio Állami Egyetem szakértői végeztek el, azt mutatta, hogy az Instagramon túl sok szelfit posztoló férfiak nem túl megnyerő képet alakítanak ki magukról.

A vizsgálat eredményei szerint a résztvevők azokat a férfiakat, akik főként őket ábrázoló képeket, szelfiket töltöttek fel az oldalukra, nárcisztikusabbnak ítélték meg, és nagyobb eséllyel bélyegezték őket pszichopatának, főként akkor, ha láthatóan sok időt töltöttek a képek utólagos korrigálásával. Míg a nárcizmus a személyiséggel kapcsolatos, egyfajta bizonytalanságot takar, addig a pszichopátia többek között az empátia hiányában nyilvánul meg, ezért, míg az előbbi értékelésre számítottak a kutatók, addig az utóbbi valamelyest meglepte őket, elvégre egy pszichopata egyén kevésbé törődik vele, mit gondolnak róla mások (a szelfik posztolása viszont erre utal). Az én tárgyiasítása viszont a pszichopátiával együttjáró jellemző lehet a kutatók szerint, ez magyarázhatja a résztvevők ítéletét.